Vizes-vb: Könnyed győzelemmel rajtoltak a magyar férfi pólósok is

Vizes-vb: Könnyed győzelemmel rajtoltak a magyar férfi pólósok is
A női rekord (64–0 a házigazdák ellen) után könnyed győzelemmel rajtolt a magyar férfi vízilabda-válogatott is a kvangdzsui vizes világbajnokságon: Märcz Tamás együttese hétfőn 24–4-re nyert Új-Zéland ellen.

A legutóbbi, hazai rendezésű vb-n ezüstérmes magyarok szerdán az Európa-bajnoki második spanyolok ellen folytatják szereplésüket. Annak a találkozónak a győztese szinte biztosan közvetlenül a nyolc közé jut.

Märcz Tamás szövetségi kapitány egyel kevesebb játékost nevezhetett az összecsapásra, mivel Kardos Gergelyt júniusban a belgrádi Világliga szuperdöntőjében elkövetett ütéséért három FINA-szervezésű találkozóról eltiltották, a büntetés pedig itt járt le. A szakember döntése értelmében Pohl Zoltán maradt ki.

Az új-zélandiak lelkesedésben nem szenvedtek hiányt, és fizikálisan is rendben lévőnek tűntek, de a két csapat között óriási volt a játéktudásbeli különbség.

A magyarok így könnyedén, lazán játszottak, a műanyag legyezőkkel ütemesen tapsoló, főként középkorúakból álló, mintegy háromszáz helyi néző pedig elsősorban arra várt, hogy egy új-zélandi gólnak is örülhessen. Erre a második negyed közepéig kellett várni. A nagyszünetben már tíz gól volt a különbség.

A találkozó egyik legérdekesebb jelenete az volt, amikor egy kontra után Mezei Tamás haza akarta tenni a labdát Vogel Somának, de nem vette észre, hogy ott egy új-zélandi játékos is van, aki ki is használta az ajándéklehetőséget.

A magyar válogatott a folytatásban sem állt le, komolyan vette ellenfelét, amelyet végül úgy győzött le húsz gól különbséggel, hogy csak Nagy Dávid és Vogel Soma kapus nem talált be.

A címvédő horvát válogatott sima győzelemmel kezdett, Ivica Tucak együttese tíz góllal nyert az ausztrálok ellen.

A hétfői játéknap legnagyobb rangadóján az olimpiai- és Európa-bajnok szerbek 10–10-es döntetlent játszottak a montenegróiakkal. Érdekesség ugyanakkor, hogy Dejan Szavics, a szerbek szövetségi kapitánya a Világligában aratott sikert követően – amivel a gárda biztosította helyét a jövő évi tokiói olimpián – úgy döntött, hogy legnagyobb sztárjai többségének pihenőt ad a dél-koreai kvalifikációs tornára.

Eredmények, vízilabda, férfiak, 1. forduló:

C-csoport: • Magyarország–Új-Zéland 24–4 (4–0, 7–1, 6–2, 7–1) – a magyar gólszerzők: Zalánki Gergő 4, Manhercz Krisztián, Vámos Márton, Bátori Bence és Angyal Dániel 3–3, Jansik Szilárd, Varga Dénes és Mezei Tamás 2–2, Hárai Balázs és Sedlmayer Tamás 1–1 • Spanyolország–Dél-afrikai Köztársaság 23–3 (6-1, 5–1, 4–1, 8–0).A-csoport: • Szerbia-Montenegró 10–10 (4–3, 2–2, 2–4, 2–1) • Görögország–Koreai Köztársaság 26–3 (7–0, 7–0, 3–1, 9–2).B-csoport: • Egyesült Államok–Kazahsztán 16–7 (4–1, 4–2, 3–2, 5–2) • Horvátország–Ausztrália 14–4 (4–1, 2–1, 4–0, 4–2).

D-csoport: • Brazília–Olaszország 14–5 (5–3, 2–1, 5–0, 2–1) • Németország–Japán 9–9 (3–2, 4–3, 1–3, 1–1).

A műugrást a kínaiak, a szinkronúszást az oroszok utalják a dél-koreai vb-n, előbbiek hat, utóbbiak három elsőségnél tartanak.

Eredmények:

Műugrás, női szinkrontoronyugrás: 1. Vej Lu, Csia-csi Csang (Kína) 345,24 pont, 2. Leong Mu Ji, Pamg Pandelela (Malajzia) 312,72, 3. Samantha Bromberg, Katrina Young (Egyesült Államok) 304,86.Műugrás, női szinkronműugrás: 1. Ting-mao Si, Han Vang (Kína) 342,00 pont, 2. Jennifer Abel, Melissa Citrini Beaulieu (Kanada) 311,10, 3. Paola Espinoza Sanchez, Melany Hernandez Torres (Mexikó) 294,90.Szinkronúszás, vegyespáros technikai: 1. Maja Gurbanbergyijeva, Alekszandr Malcev (Oroszország) 92,0749 pont, 2. Manila Flamini, Giorgio Minisini (Olaszország) 90,8511, 3. Adacsi Jumi, Abe Acusi (Japán) 88,5113.Barátságos hangulat a szurkolói zónában

Hangulatosan kialakított szurkolói zónával várják a vendégeket a dél-koreai Kvangdzsuban rendezett vizes világbajnokságon.

A vb központja a Nambu Egyetem, itt találhatóak azok a létesítmények, amelyekben a műugrók versenye és a vízilabdatorna zajlik, illetve itt rendezik majd a viadal második felétől az úszást is.

A szurkolói zónában az elmúlt hétvégén nagy volt a mozgás, a színpadon egymást követték a különböző bemutatók, leginkább hagyományos koreai előadásokat – tánc, sport – lehetett látni. A vendégsereg jelentős részét a helyi önkéntesek, fiatal diákok tették ki, valamint külföldi újságírók „vegyültek el” köztük.

A világbajnoksághoz kötődő különböző ajándéktárgyakat is meg lehet itt vásárolni, a kabalafigurákhoz – a két vidrához – egy csomagban 33 ezer vonért, átszámítva körülbelül 127,5 lejért lehet hozzájutni, de van kulcstartó, hűtőmágnes, törülköző, vagy éppen termosz is. A zónában a helyi ételek legtöbbjét meg lehet találni, népszerű food truck konvoj állt fel a létesítménybe bevezető úton.

A vb ezen helyszínén különböző kiállítások is helyet kaptak, egy kis pavilonban például a két év múlva esedékes viadal házgizdája, a japán Fukuoka mutatkozik be. A helyi tudományos intézet egy egészen különleges pavilont állított fel: az ide betérők a virtuális valóságon keresztül kipróbálhatják magukat a vizes sportágakban, elért eredményeikkel pedig egymással versenghetnek.

A dél-koreai szurkolók rendkívül barátságosak, nagy elánnal buzdítják gyakorlatilag minden ország csapatát, de olyat is lehetett látni, hogy két koreai drukker talpig horvát felszerelésben – piros-fehér kockás mezben és arcfestéssel – állt a vízilabda helyszínén, a sportolói kijáratánál annak érdekében, hogy néhány aláírást begyűjtsön és fotót készíthessen a címvédő horvát válogatott tagjaival.

A kvangdzsui vizes világbajnokság július 28-ig tart.

Borítókép: Zalánki Gergő (labdával) a legtöbb gólt dobta – FOTÓ: MTI/KOVÁCS TAMÁS

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

A magyar férfi vízilabda-válogatott fölényes, 23–5-ös győzelmet aratott a dél-afrikai csapat felett a dél-koreai Kvangdzsuban rendezett olimpiai kvalifikációs világbajnokság csoportküzdelmeinek pénteki zárófordulójában.
Sport