Világkupa-futam: Miklós Edit harmadik lett Lake Louise-ban

Világkupa-futam: Miklós Edit harmadik lett Lake Louise-ban
Miklós Edit a harmadik helyen végzett a női alpesi síelők Világkupa-sorozatának szombati lesiklóversenyén a kanadai Lake Louise-ban.

A 28 éves magyar síző elsőként vágott neki a pályának, amelyet hiba nélkül, remek sebességgel és idővel teljesített. A szám olimpiai hetedik helyezettjét a pénteki futam győztese, a negyedikként indult szlovén Ilka Stuhec letaszította az élről, majd az összetett Világkupában címvédő és lesiklásban olimpiai bronzérmes svájci Lara Gut is jobb időt teljesített nála.

A szakági Világkupában az előző idényben második svájci Fabienne Suter hibázott, névrokon honfitársa, Corinne Suter pedig a negyedik időt síelte, így Miklós maradt a harmadik.

A csíkszeredai születésű versenyző pénteken több mint másfél másodperccel maradt le Stuhec mögött, most azonban csupán 43 századdal kapott ki tőle.

Miklós Edit pályafutása során második alkalommal állhatott dobogóra Vk-versenyen, először 2015 januárjában, St. Moritz-ban lett harmadik. Érdekesség, hogy Stuhec is másodszor végzett dobogós helyen, ő az egy nappal korábbi sikerét követően ismét nyert.

Miklós a pénteki tizedik helyezéséért 26, a szombati harmadik pozíciójáért pedig 60 Világkupa-pontot kapott. Teljesítménye azért különösen értékes, mert hagyományosan gyengébben szokta kezdeni az idényt. Korábban a legjobb eredménye Lake Louise-ban a 22. hely volt, amit tavaly ért el, ezt pénteken és szombaton jócskán felülmúlta.

„Fantasztikusan érzem magam, nagyon örülök ennek a harmadik helynek! Amikor leértem nem gondoltam, hogy ez elég lesz, de hát a harmadik helyet kértem, úgyhogy meg is kaptam!” –  mondta a magyar szövetség levelében Miklós Edit. Hozzátette: szerencséje volt az időjárással, és köszöni a sok szurkolást és pszichológusa, Vura Márta segítségét.

Stark Márton, az alpesi síelők szövetségi kapitánya a magyar szövetség közleményében úgy fogalmazott: az volt a cél, hogy Miklós Edit Lake Louise-ban dobogóra állhasson, és ez remek kezdés. „Az, hogy aranyérmes legyen a Világkupában nem elrugaszkodott cél. Azzal az akarattal, ami megvan benne, és azzal a sok munkával, amit belefektet, eléri célját. Sosem adta fel, hosszú utat tett meg, és nagyon megérdemli a dobogós helyezést” – nyilatkozta Stark.

Eredmények, női lesiklás: 1. Ilka Stuhec (szlovén) 1:24,95 perc, 2. Lara Gut (svájci) 1:25,06, 3. MIKLÓS EDIT 1:25,38.Az összetett Vk állása 6 futam után (még 31 van hátra): 1. Mikaela Shiffrin (amerikai) 358 pont, 2. Gut 230, 3. Sofia Goggia (olasz) 207, ...13. MIKLÓS 86.A szakági  Vk állása 2 futam után (még 6 van hátra): 1. Stuhec 200 pont, 2. Gut 130, 3. Kajsa Kling (svéd) 105, 4. Goggia 102, 5. MIKLÓS 86.

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Kaszó Klára, a Magyar Sí Szövetség ügyvezető elnöke szerint bár a magyar sízők előreléptek a korábbi évekhez képest, Miklós Edit sérülése miatt mégis felemás idényt zártak.
Sport
Sport