Vereség az utolsó másodpercben

Kosárlabda Női Nemzeti Liga

Vereség az utolsó másodpercben
A mérkőzés utolsó percében kapott ki a Kolozsvári U női kosárlabda csapata a Nemzeti Liga hétvégi, 17. fordulójában. A Dragan Petricevic edzette lányok igen izgalmas és fordulatos mérkőzést játszottak Târgovişteban: a szakszövetség honlapja szerint 9-szer volt egyenlő az állás a 40 perc alatt, és 12-szer történt éllovasváltás az eredményjelzőn.

A bajnoki tabella harmadik és negyedik helyezettjének csatája kolozsvári szemszögből jól kezdődött, hisz ugyan a házigazdák szerezték az első pontokat, az U-s lányok hamar elléptek 4:9-re. Ekkor azonban a târgoviştei csapat összehozott egy 10:0-s sorozatot, s ez elég is volt ahhoz, hogy hat pontos előnnyel (17:11) zárja az első negyedet.

A folytatásban Petricevic tanítványai rázták meg magukat, és valamivel több mint 2 perc alatt fordítottak (17:18). A 13. perc derekán aztán mindkét csapat játékában rövidzárlat keletkezett: három percig egyik gárda sem talált be… A negyed második felében a kolozsváriak hat pontosra növelték előnyüket (21:27), de nem sikerült megtartaniuk a végéig, így törékeny két pontos vezetéssel vonultak öltözőbe (27:29)

A harmadik felvonás elején a házigazdák rögtön egyenlítettek, ezt követően viszont nagyjából megismétlődött az előző 10 perc forgatókönyve: a vendégcsapat hajszálnyival jobb volt, így fokozatosan növelte előnyét (33:40 majd 35:42), a végére azonban elfogyott a szufla, és szinte lenullázódott az előny (42:44).

Ilyen körülmények között az utolsó 10 percben igen izgalmasnak ígérkezett, és valósággal drámaira sikeredett. A házigazdák a 44. percbe lépve vették át a vezetést (46:45), majd a két gárda javarészt felváltva dobta a kosarakat. A 38. percbe lépve ismét döntetlent mutatott az eredményjelző, 40 másodperccel a vége előtt a kolozsváriak vezettek 53:54-re. Az utolsó fél perc taktikai csatájából – amely alatt három időkérést is jegyezhettünk – azonban a házigazdák jöttek ki jobban: Poole kétpontosára 12 másodperccel a vége előtt Agunbiade még hasonlóval válaszolt (55:56), Coker kosarára viszont már nem lehetett: az utolsó másodpercben talált be…

Végeredmény: Târgoviştei Municipal–Kolozsvári U 57:56 (17:11, 10:18, 15:15, 15:12); a kolozsvári pontszerzők: Mandache 13, Harrison 10, Irimia, Agumbiade és Ross 8–8, Denson 5 és Butulija 4. A házigazdák és egyben a találkozó legeredményesebbje a győztes kosarat (is) szerző Monique Coker volt, aki 16 pontot dobott össze, és akit hathatósan segített Poole is 15 pontjával – ők ketten szerezték csapatuk pontjainak több mint felét. Sikerükkel a házigazdák beérték pontszámban a tabella harmadik helyezettjét, vagyis az U-t.

A forduló további eredményei: Marosvásárhelyi Sirius–Galaci Phoenix 62:77, Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC–Jászvásári Politechnika 102:58, Alexandriai SK–Brassói Olimpia 72:65, Szatmárnémeti Municipal–Aradi ICIM 65:63. A bajnoki élcsoport: 1. Sepsiszentgyörgy 33 pont, 2. Brassó 29, 3. Kolozsvár 28 (1276:1184), 4. Târgovişte 28 (1080:942), 5. Galac 26., 6. Szatmárnémeti 25.

Az alapszakasz utolsó fordulójában, február 4-én a Kolozsvári U a szatmárnémeti csapatot fogadja.

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

A kosárlabda nemzeti liga hétvégi fordulójában mind Kolozsvár férfi, mind pedig női csapata szombaton játszott, további hasonlóság, hogy mindkét gárda idegenben szerepelt és egyformán egypontos vereséget szenvedett, miután az utolsó percben volt esélye a győzelemre is.
Sport