Véget ért a milánói műkorcsolya vb

Tóth Ivett – akárcsak az olimpián –, a milánói világbajnokságon is a 23. helyen végzett a női műkorcsolyázók versenyében. Pjongcsang olimpiai bajnoka, Alina Zagitova csak az ötödik lett, a világbajnokságot a kanadai Kaetlyn Osmond nyerte.

A tavalyi vb-n ezüst-, Pjongcsangban bronzérmes kanadai műkorcsolyázó a kűrben nyújtott teljesítményének köszönheti a sikerét, ugyanis több mint öt ponttal bizonyult jobbnak mindenkinél. Mögötte két japán végzett másodikként és harmadikként Higucsi Vakaba és Mijahara Szatoko révén.

A nagy esélyes friss olimpiai bajnok orosz Alina Zagitova jószerivel esett-kelt a szabadkorcsolyázás során, így – a többi között négy büntetőpontja következtében – a második helyről a hetedikre esett vissza.

A rövidprogram után éllovas olasz Carolina Kostner sem bírta el a rá nehezedő nyomást a hazai közönség előtt, egyszer ő is esett, így a sportág nagy öregje végül a negyedik helyre szorult. A 31 éves Kostner, aki ötszörös Európa-bajnok és 2012-ben világbajnok is volt, még nem döntött arról, hogy folytatja-e pályafutását.

Tóth Ivett éppen a 24. helyen jutott a kűrbe, ahol előrelépését annak köszönheti, hogy a dél-koreai Dabin Csoj nem lépett jégre. A 19 éves magyar versenyző a februári téli olimpián is a 23. pozícióban zárt.

Az olimpiai ötödik amerikai Nathan Chen szerezte meg az aranyérmet a férfiaknál a milánói műkorcsolya-világbajnokságon, ahol szombaton mutatta be kűrjét a legjobb 24 versenyző. A csütörtöki rövidprogramban, amelyben szintén Chen volt a legjobb, 37-en indultak. A 18 éves amerikai 321,40 ponttal nyert, mögötte jócskán – csaknem 48 ponttal – lemaradva a februári téli olimpián ezüstérmes japán Uno Soma lett a második, míg a harmadik helyet az idei Európa-bajnokság bronzérmese, a Pjongcsangban olimpiai nyolcadik orosz Mihail Koljada érdemelte ki.

Jégtáncban az olimpiai ezüstérmes Gabriella Papadakis, Guillaume Cizeron duó győzött, az immár háromszoros világ- és négyszeres Európa-bajnok francia kettős a rövid program után a kűrben is a legjobbnak bizonyult, így kétség sem férhetett sikeréhez. Mögötte sem változott a sorrend: az amerikai Madison Hubbell, Zachary Donohue páros végzett a második, a kanadai Kaitlyn Weaver, Andrew Poje kettős pedig a harmadik helyen. A Janovszkaja Anna, Lukács Ádám páros 27. lett a rövidprogramban, így a legjobb húszat felvonultató szabad korcsolyázásban már nem szerepelhetett. Román sportoló nem szerepelt a vb-n.

A küzdelemsorozat vasárnap, szokás szerint gálával zárult.

Eredmények:

Nők: 1. Kaetlyn Osmond (Kanada) 223,23 pont, 2. Higucsi Vakaba (Japán) 210,90, 3. Mijahara Szatoko (Japán) 210,08, ..., 23. TÓTH IVETT 136,87.Férfiak: 1. Nathan Chen (Egyesült Államok) 321,40 pont, 2. Uno Soma (Japán) 273,77, 3. Mihail Koljada (Oroszország) 272,32.Jégtánc: 1. Gabriella Papadakis, Guillaume Cizeron (francia) 207,20 pont, 2. Madison Hubbell, Zachary Donohue (amerikai) 196,64, 3. Kaitlyn Weaver, Andrew Poje (kanadai) 192,35, ..., 27. JANOVSZKAJA ANNA, LUKÁCS ÁDÁM.

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Sport
A francia Gabriela Papadakis, Guillaume Cizeron kettős nyerte a jégtáncosok versenyét a szaitamai műkorcsolya-világbajnokságon. A Janovszkaja Anna és Lukács Ádám alkotta magyar duó a 19. helyen végzett.
Sport
Sport
Nagy meglepetésre az orosz Szofija Szamodurova olimpiai bajnok honfitársát, Alina Zagitovát megelőzve győzött a nők között a minszki műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokság pénteki versenynapján. A szám egyetlen magyar indulója, Tóth Ivett 13. maradt, közvetlenül mögötte pedig a romániai versenyző, Julia Sauter végzett.
Sport