Tiszta ügy

Tiszta ügy
Mindjárt kopogtatnak! – mondta figyelmeztetve sorstársam. Így is volt: a kis helyiség ablaküvegét, ahol várakoztunk, megkoccantotta az őr. Erre beszélgetőtársam kinyitotta az irodába vezető ajtót, majd belépett. Ügyet intézni. Hogy mi van ebben rendkívüli? Csupán annyi, hogy a huszonegyedik század elején, egy magát öt csillagosnak nevező városban, egy olyan polgármesteri hivatal egyik ügyosztályán történt mindez, ahol azzal dicsekednek, hogy több mint háromszáz eljárást digitalizáltak. Hogy az ügyfél ne fáradjon be, és ne álljon sorba, hanem otthonról, kényelmesen intézze el ügyes-bajos dolgát.

De kezdjem az elején: sírhelyet kellett megváltanom a Házsongárdi temetőben. Tiszta ügy: végrendelet által tettem szert őseim sírhelyére. Első körben a temetői ügyosztálytól igényelnem kellett egy igazolást, amiből a közjegyző megállapítja: ki a nyughely bérlője. Szerencsére az igazolást helyben kiállítják csekély húszlejes illeték befizetése után. Tiszta ügy. De mivel az illető igazolvány mindössze hét napot érvényes, ezért egy hagyatéki eljáráshoz kell két darab igazolás. Sebaj. Másodszor is sorban állok a temetőigazgatóság irodája előtt. Biza már hidegecske van: előttem két férfi és egy fiatal hölgy toporog fázósan. Az őr szigorú, de jóságos: beenged minket az iroda előtti kis helyiségbe. Majd távozik. Pár perc múlva megkocogtatja kintről a helyiség ablakát, ami azt jelenti, hogy a következő ügyfél bemehet az irodába ügyet intézni. Merthogy annak a helyiségnek az ablaka, ahol ügyeket intéznek, tejüveges: nem látszik, mi történik bent, mikor fogadják a következő ügyfelet. Még egy hangosbemondó sincs.    A következő ablakkocogtatásnál már rám kerül a sor.

A hivatali helyiségben kellemes meglepetés: az irodát teljesen felújították, átrendezték. A hivatalnok nyugodt és udvarias. Aztán megkeresi, majd előveszi a polcról a legalább hatvanéves, kézzel írt nyilvántartást, amiben a sírhelyek és az elhunytak szerepelnek. Majd elveszi tőlem a benyújtandó iratokat. Visszateszi a nagyméretű könyvet a polcra, elém tol egy bérleti szerződést, írjam alá. Engedelmeskedem. Majd kifizetem a sírhely átíratásához szükséges ötvenlejes illetéket. Megkönnyebbültem távozom, de még látom és hallom, amint az őr újból az iroda előtti helyiség ablakához lép, és megkocogtatja: mehet a következő ügyfél. Mert az őr szigorú, de jóságos: megesett a szíve a fagyoskodó ügyfeleken, és be-beenged néhányat az előszobába. Így is marad kint az iroda előtt, épp elég ember.

Szerencsésnek tartom magam, hogy alig egy óra alatt (sorban állással, persze) sikerült ezt a kellemetlen ügyet számomra kedvezően megoldani. De feltevődik a kérdés: vajon a temetőigazgatást mikor digitalizálja a polgármesteri hivatal? Miért kell még mindig a régi regisztereket böngészni, keresni? A sírhelybérlésre vonatkozó igazolást miért nem lehet online igényelni, kibocsátani? Igaz, a már online kibocsátható urbanisztikai engedélyek jóval több pénzt hoznak a városházának, mint a szerencsétlen sírhely-bérlők által az igazolásért fizetett lejecskék. Tehát megérte digitalizálni az urbanisztikai dokumentumok kibocsátását, megérte digitalizálni az adófizetést és még 298 eljárást, aminek a nevét sem tudom. A temetőigazgatóság jegyzékét nem. Igaz, a halottak nem szavaznak, nem fizetnek, ám mégis úgy gondolom, kolozsvári adófizetőként megérdemlem, hogy ugyanolyan elbánásban részesüljek egy egyszerű sírhely-megváltáskor, mint az a lakos, aki több száz lejt perkál le egy urbanisztikai dokumentumért. Tiszta ügy?