Szilánkok

Szilánkok
Nem szoktam túl gyakran szerelni a házban, inkább hagyom azokra, akik jobban értenek hozzá. De ha megtörténik, általában emlékezetes nap lesz. A vízszerelés a kedvencem, mert látványos: egyből látod, hogy hol és merre folyik a víz, hol dugul el a cső. S az is rögtön kiderül, s még látványosabb hatása van, ha elázik az alsó szomszéd. A villanyszerelés ezzel szemben alattomos, mert nem látod az áramot a vezetékben, s ezért nem is tudod, mire számíts részéről.

Valamelyik este mégis úgy döntöttem, hogy nem várom meg a villanyszerelőt, és magam szerelem meg a csillárt a konyhában. Fel is vonultattam a konyhaasztalra a teljes szerszámkészletemet, lekapcsoltam a biztosítékot, és nekiláttam a feladatnak. Húztam, kötöttem, tekertem, levágtam és újra kötöttem, megerősítettem, ráolvastam és imádkoztam, mindezt másfél órán keresztül, de csak nem akart égni a körte.

Közben éjfél lett, én meg úgy döntöttem, feladom és lefekszem inkább aludni. Majd holnap folytatom, ha lesz kedvem hozzá. El is aludtam, hogy aztán hajnali háromkor furcsa fényre ébredjek: a konyhában magától felgyúlt a lámpa. Úgy, hogy senki sem nyúlt hozzá.

Valami más is kellett hozzá, mint az én igyekezetem.

*

Gyermekkoromban sokáig úgy gondoltam, hogy a felvonót csak akkor használhatjuk, ha van felvonókezelői jogosítványunk.  S ilyen csak felnőtteknek lehet. Kertes házban nőttem fel, s így ritkán jártam tömbházban, de titokban minden egyes alkalommal büszke voltam anyukámra, hogy neki van felvonókezelői jogosítványa. Persze, a Mikulással és az Angyallal együtt, mindenki lebukott, s később azt is megtanultam diákkoromban, hogy a liftkezelésben is létezik azért haladó szint: amikor költözéskor nem lehet becsukni a bútortól a liftajtót, és kézzel tartod benyomva a pöcköt, hogy működjön a felvonó.

Mindezt el lehetne sajátítani pár perces gyorstalpalóval. Ami nem ártana az élet egyéb területein sem: mondjuk a közösségi média használatában. Mielőtt megkaptuk volna a képzeletbeli jogosítványt, hogy Facebookon posztolhassunk, valaki elmagyarázta volna nekünk, hogy mit jelent, és hogyan működik a nyilvánosság.

„Megosztottam, hiszen ez is egy érdekes elmélet, még akkor is, ha nem biztos, hogy igaz” – jelenti ki ártatlanul az egyik ismerősöm. Nyilván bármit meg lehet osztani a Facebookon, de amit megosztunk és terjesztünk, annak a létét elismerjük és igazoljuk, jelenlétét felerősítjük. Olyan ez, mint a fejünkben keringő gondolat, amelyik nem biztos, hogy igaz, de ha sokat gondolunk rá, a végén elkezdünk hinni benne, és valóságunkká válik.