Szamosújvári anyanyelvünnep könybemutatókkal, sószobával

Szamosújvári anyanyelvünnep könybemutatókkal, sószobával
A nyelvi sokszínűségre irányítja a figyelmet világszerte a február 21-én ünnepelt anyanyelv nemzetközi napja. A szamosújvári Téka Alapítvány három rendezvénnyel is népszerűsítette az olvasást a közelmúltban. 15-én Zsigmond Ilka ismertette az általa és csapata által kiadott műemlék-pedagógiai könyvsorozatot, a Kolozsváros. Milyen város? címűt, illetve a legújabb Örökségünk című tanári segédkönyvet.

A szerző szívesen emlékezett a kezdetekre, amikor a Téka Alapítvány székhelyén tartották, Donát alapítványos kollégáival közösen az első, szamosújvári középiskolásoknak szóló képzésük. Azok a diákok már felnőttek, amint az akkor körvonalazódó módszerből mára honismereti tanagyag lett. Interaktív, felfedezésre ösztönző módszerrel ismerik meg a gyerekek a kincses város történelmét. Bár szamosújvári diákok is tanulnak várostörténelmet választott tantárgyként, biztos színesíteni lehetne ezen gyakorlatok kipróbálásával. A Téka Alapítvány nyári honismereti táborában is hasznosítóak lesznek Zsigmond Ilka ötletei.

Történelmi kalandozás részesei voltunk, a múltba, jelenbe, és Erdély különböző részeibe kalauzolt Csinta Samu vetített képes könyvbemutatója. Kellemes élmény volt február 16-án, az Arisztokraták honfoglalása, Erdély újranemesítői című könyvsorozat bemutatója a szép számban összegyűlt érdeklődőknek. Erdélyi történelmi családok múltja, 1990 utáni „újjászületése”, olvasmányos formában. Nemcsak Erdély kö­zelmúltjába tekintünk be általa, hanem emberségről és tartásról példát mutatnak az arisztokraták.

Idén a helyi Magyar Tannyelvű Elméleti Líceummal közösen szervezte a Téka Alapítvány a február 21-ei hagyományos olvasómaratont. Ez jó alkalomnak bizonyult az iskola sószobájának felavatására. Ezúttal Szabó Magda műveiből olvastak fel a diákok. A délelőtt folyamán a városban működő két óvoda nagyobbacskái is meglátogatták a sószobát, nekik az óvónénik a sóról meséltek, mesét mondtak. Az elemisek Bárány Boldizsárral, Tündér Lalával ismerkedtek, a nagyobbak a Sziget-kék illetve Abigél című művekből hallgattak részleteket az olvasószobának is nevezett alagsori teremben. A középiskolások Az ajtó című regényből kaptak ízelítőt. Összesen 352-en olvastak a szamosújvári magyar iskola sószobájában, illetve a délután folyamán a Téka Szórványkollégium diákjai is csatlakoztak az eseményhez.

A felolvasómaraton a sószoba hivatalos megnyitójának is számított. A parajdi sótömböket és „sóhomokot” is tartalmazó szobát ezután az iskola minden tanulója bérmentesen használhatja, a tanórákon kívül pedig minden érdeklődő számára elérhető előzetes egyeztetés után, jegy vagy bérlet vásárlása szükséges ehhez. Egyeztetni a 0743-068236 telefonszámon lehet.

 

A csíkszeredai Kályoni János Könyvtár által szervezett olvasó­maraton idei jelentkezőinek száma az előzetes összesítés alapján meghaladta a 31 ezret, 10 országból több mint 160 településről csatlakoztak e kezdeményezéshez. Idén Romániából közel 28 ezren olvastak fel, 16 megye 130 településéről közel 200 intézmény, szervezet vett részt a közös felolvasáson, Erdély és Székelyföld számos településén, a távoli szórványvidékig és Bukarestig. A külföldi felolvasók száma közel 3500 – olvasható a főszervező.

 

Fodor Emőke