Ruben Östlund lesz idén a cannes-i filmfesztivál zsűrijének elnöke

Ruben Östlund lesz idén a cannes-i filmfesztivál zsűrijének elnöke
Ruben Östlund kétszeres Arany Pálma-díjas svéd rendezőt kérte fel a májusi cannes-i filmfesztivál a nemzetközi zsűri elnökének.

Östlund éppen 50 évvel néhai honfitársa, Ingrid Bergman színésznő után tölti majd be a zsűrielnök szerepét Cannes-ban – emlékeztetett a deadline.com hollywoodi hírportál.

„Őszintén úgy vélem, hogy a filmkultúra most éli történetének legfontosabb időszakát. A mozi egyedülálló abból a szempontból, hogy ott együtt nézzük a filmeket, többet követel annál, mint amit megmutat, és ez növeli az élmény intenzitását. Másfajta gondolkodásra késztet bennünket, mint amikor a saját képernyőnket görgetve gyűjtjük a dopamint” – fogalmazott a megtisztelő felkérést megköszönve a rendező.

Östlund hat játékfilmje közül ötnek Cannes-ban volt a világpremierje: 2017-ben A négyzet című, művészvilágba helyezett társadalmi szatírájáért, majd 2022-ben A szomorúság háromszöge című, a szupergazdag elitet kritizáló szatírájáért el is nyerte a fesztivál Arany Pálma-díját. Utóbbi filmje az idei Oscar-díjra is esélyes a legjobb eredeti forgatókönyv és rendezés kategóriában.

Östlund – aki Göteborgban tanult filmművészetet – 2004-ben rendezte első nagyjátékfilmjét, a Gitarrmongot című drámát. 2010-ben a legjobb rövidfilmnek járó berlini Arany Medvét is elnyerte a Händelse vid bank című, bankrablásról szóló filmjéért.

A cannes-i fesztivál szervezői közleményükben kifejtették: Ruben Östlund meghívásával a kompromisszumoktól mentes filmek előtt kívánnak tisztelegni, amelyek egyfelől gondolkodásra késztetik a nézőket, másfelől a művészet folytonos megújulását követelik. „Francis Ford Coppola és Emir Kusturica után Ruben Östlund a harmadik kétszeres Arany Pálma-díjas filmes, aki a cannes-i zsűri elnöke lett, ugyanakkor ő az első, aki közvetlenül egy Cannes-ban díjazott filmje után vállalta ezt a szerepet” – írták.

Östlund hangsúlyozta, hogy a zsűri elnökeként a mozi „társadalmi funkcióját” akarja előtérbe helyezni. „Egy jó film kollektív élményt nyújt, gondolkodásra serkent, és arra késztet, hogy megvitassuk a látottakat – nézzük hát együtt!” – fogalmazott.

A 76. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivált május 16. és 27. között rendezik meg.

Borítóképen Ruben Östlund. Fotó forrása: Facebook/Festival de Cannes