Romániába fog látogatni Emmanuel Macron

Romániába fog látogatni Emmanuel Macron
Tartalmasként jellemezte Klaus Johannis államelnök Emmanuel Macron francia elnökkel tegnap Brüsszelben folytatott megbeszélését, amelyre az Európai Unió állam- és kormányfőinek csúcstalálkozóján került sor. A feleknek ez volt az első kétoldalú találkozójuk azóta, hogy Macront megválasztották Franciaország elnökévé.

Johannis elmondta, nem volt idejük elmélyedni a tárgyalásokban, mert rövid idő állt rendelkezésükre, és több fontos témát tekintettek át, mint például a két ország schengeni együttműködését, az elmúlt években Franciaországban sok vitát kiváltó kihelyezett vendégmunkásokra vonatkozó szabályozást, valamint az eurózóna költségvetésének kérdését, amit Macron javasolt. A francia elnök elfogadta – magyarázta Johannis –, hogy ez utóbbi Románia számára is nyitott legyen annak ellenére, hogy hazánk nem tagja a schengeni övezetnek.

Johannis leszögezte, a kihelyezett vendégmunkások ügyében Románia hajlandó tárgyalni Franciaországgal, ugyanis nincs értelme, hogy Bukarest elzárkózzon, amikor sok román vendégmunkás él Európában, így Franciaországban is. Ebben a helyzetben olyan megoldást kell találni, amit egyik és másik fél is elfogadhatónak tart, nincs értelme, hogy „elbújjunk az ujjunk mögé és merev álláspontra helyezkedjünk” – magyarázta az elnök.

Johannis arra a kérdésre, hogy ebben az esetben melyik lehet a Románia számára is elfogadható megoldás, elmondta: ezt a tárgyalásokat folytató küldöttségek fogják meghatározni, de mint minden tárgyaláson mindkét félnek engednie kell álláspontjából, mondta Johannis.

Az elnöki hivatal tagjai szerint Johannis Romániába hívta a francia elnököt, aki elfogadta a meghívást, és a következő időszakban meg is látogatja hazánkat. A vizit részleteit a későbbiekben állapítják meg, mondták az elnöki hivatal névtelenül nyilatkozó forrásai.

Johannis a találkozón a belpolitikai helyzetre is kitért. Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, a francia elnököt arról biztosította, hogy hazánk stabil ország. – Mindenkinek elmondom, akivel találkozom, hogy Románia stabil ország, és annak ellenére, hogy jelenleg folyamatban van az új kormány megalakítása, nem hat ki kedvezőtlenül a Romániát érintő nemzetközi együttműködésekre.

Az elnök ezzel befejezte egyhetes külföldi útjait, amikor mindössze hét nap leforgása alatt találkozott sorban Donald Trump amerikai elnökkel, Angela Merkel német kancellárral és a francia elnökkel.

(Borítókép: Macron és Johannis Brüsszelben. Európát erősítik. Fotó: Facebook)