Női EHF-kupa: két magyar–román csata

Női EHF-kupa: két magyar–román csata
Az Érd HC döntetlent játszott Besztercén, a Glória otthonában a női kézilabda EHF-kupa csoportkörének második fordulójában.

Az első félidőben szinte végig a hazaiak vezettek, a második felvonás elején már öt gól is volt az előnyük. Az Érd ezt követően 12 perc alatt 8–0-s sorozatot produkált, ám a romániai csapat a folytatásban visszazárkózott, és egyenlített. A vendégek az utolsó két és fél percben nem tudtak betalálni, így csak egy pontot szereztek. Az Érd legeredményesebb játékosa a brazil Nascimento Martínez és a cseh Marketa Jerabkova volt egyaránt hat góllal, a hazaiak legjobbja, Elena Nicoleta Dincă 7 találatig jutott. Az érdiek egy hét múlva a lengyel MKS Lublin együttesét fogadják a csoportkör harmadik fordulójában, míg a beszterceiek Dániába látogatnak, az Odense Händbold otthonába.

Szintén az EHF-kupában a Debreceni VSC Schaeffler második félidőbeli jó játékával 36–29 (16–16) arányban legyőzte a cseh bajnok DHK Baník Most csapatát, ezzel második győzelmét aratta az A-csoportban, szombaton pedig a szintén veretlen német Thüringer HC-t fogadja a Hódos Imre Sportcsarnokban.

A címvédő Siófok KC gyakorlatilag cserecsapatával, mindössze 12 játékost nevezve a mérkőzésre végig vezetve, nyolc góllal győzött a Nagydisznódi Magura otthonában. Az eredmény csak a 18. percig volt szoros, akkor a magyarok 10–1-es sorozattal megléptek ellenfelüktől, és a szünetben már magabiztosan vezettek. A romániai együttes a második felvonás elején négy gólra felzárkózott, de az egyenlítésre nem volt esélye. A Siófok gyorsan átlendült a holtponton, az 55. percben már tíz góllal is vezetett. A címvédő siófokiak legeredményesebb játékosa Tomori Zsuzsanna és a dán Simone Böhme volt egyaránt hat találattal, a házigazdáknál is hat gólig jutott Ada Emilia Moldovan. A siófokiak a horvátországi Podravka Vegeta Kaproncát/Koprivnicát fogadja a csoportkör harmadik fordulójában, a Szeben megyeiek pedig dán fővárosba utaznak.

Eredmények, csoportkör, 2. forduló:

A-csoport: • Debreceni VSC Schaeffler–DHK Baník Most (cseh) 36–29 (14–14) • Thüringer HC (német)–Kastamonu Belediyesi GSK (török) 27–24 (16–12). A csoport állása: 1. Thüringer HC (német) 4 (62–51), 2. DEBRECEN 4 (67–59), 3. Kastamonu Belediyesi 0 (54-58), 4. Baník Most 0 (56–71).B-csoport: • Nagydisznódi Magura–Siófok KC 23–31 (9–17) • Koppenhága Handball (dán)–Podravka Vegeta Kaproncát/Koprivnica (horvátországi) 26–28 (15–13). Az állás: 1. SIÓFOK 4 PONT (67–46), 2. Podravka Vegeta 4 (66–52), 3. Koppenhága 0 (49–64), 4. MAGURA 0 (49–69).C-csoport: • Beszterce-Naszódi Glória–Érd HC 25–25 (15–11) • Odense Händbold (dán)– MKS Lublin SA (lengyel) 35–18 (18–13). Az állás: 1. Odense 4, 2. GLÓRIA 2, 3. ÉRD 1 (52–53), 4. Lublin 1 (40–57).