Nem jutott tovább a Zilahi MRK a röplabda Challenge Kupában

Nem jutott tovább a Zilahi MRK a röplabda Challenge Kupában
Az idén nem sok reménnyel kecsegtetnek a bajnoki cím megszerzésére a Zilahi MRK férfi csapatának röplabdázói, de a nemzetközi porondon is alulmaradtak, a Challenge Kupa nyolcaddöntőjében a cseh VK Cez Karlovarsko csapatától szenvedtek kettős vereséget.

ERKEDI CSABA

Idegenben 3:0-ra kaptak ki a Meszes aljiak, majd hét közben otthonukban is vesztettek 3:1 (20, 20, –19, 23) arányban. Mindazok, akik helyet foglaltak a szilágysági sportcsarnok lelátóin, kissé túlzottnak tarthatták az eredményt, ugyanis a hazaiak igazán nem játszottak másodszerepet, a játék nagy részében egyenrangú ellenfélnek bizonyultak az európai szinten nagyobb tapasztalattal rendelkező cseh gárdával szemben. Igaz, az idegenbeli vereség után nehéz lett volna behozni partnerük előnyét, de azért lehetett volna többet tenni egy tisztességes szereplésért.

Nem véletlenül fejezték ki elégedetlenségüket a találkozó végén a zilahi klub vezetői is, akik az öltözőben nyíltan bírálták az MRK játékosait, de nem kerülte el a célzást a szamosújvári örmény gyökerekkel rendelkező Bogdan Tănase edző sem. Adott pillanatban forró hangulat uralkodott a sportcsarnok környékén, még az együttes drukkerei is bekapcsolódtak a heves vitába. Nincs kizárva, az elkövetkező napokban több szervezési intézkedésre is esedékes a zilahi alakulat háza táján.

Máskülönben, a mérkőzés legjobb játékosa a román válogatott tagja, Gabriel Cherbeleaţă volt 18 ponttal. Sajnos, társai játéka és főleg hozzáállása messze elmaradt az ő teljesítményétől. A zilahiak következik február 15-én, szombaton 17 órakor Nagybányán a Tudomány/Ştiinţa Explorări elleni bajnoki meccs a Lascăr Pană Sportcsarnokban.