Nagyobb költségvetésből gazdálkodhat idén Kolozsvár

Boc: a kolozsvári metró kihasználtsága meghaladná a bukarestiét

Nagyobb költségvetésből  gazdálkodhat idén Kolozsvár
Főleg a lehívott uniós forrásoknak köszönhetően idén 22%-kal nagyobb Kolozsvár költségvetése – derült ki Emil Boc polgármester tegnap délutáni sajtótájékoztatóján, amelyen a város 2021-es költségvetés-tervezetét ismertette. Elmondta: 2021-ben 433 millió euróból gazdálkodhat az önkormányzat, ami 22%-kal több a 2020-ban rendelkezésükre álló pénzalapnál. Az elöljáró szerint idén 64 millió euróval több uniós forrást hívnak le, így a kolozsváriak által befizetett adólejek mindegyikéhez 3 lejnyi uniós támogatás adódik hozzá. Az egymilliárd lejes fejlesztési költségvetés 46 százalékát közszállításra és utcajavításra, 22,8%-át lakásokra, szolgáltatásokra és közösségi terek fejlesztésére költik, 12,6%-át pedig kulturális, szabadidős és vallásos tevékenységek támogatására. Az oktatásra az összeg 8,7%-át, egészségügyre 1%-át, szociális védelemre 0,9%-át szánják. A kultúrával és sporttal foglalkozó civil szervezeteket is legalább akkora keretösszeggel támogatják, mint tavaly.

Emil Boc polgármester tegnapi sajtótájékoztatóján három nagy csoportba sorolta a városvezetés által bonyolított városfejlesztési projekteket: az elsőbe tartoztak az idén befejezendő projektek, a másodikba az idén startoló és jövőben véget érő tervek, a harmadikba pedig azok, amelyek megvalósíthatósági tanulmányát idén dolgozzák ki, tehát a megvalósításuk legalább két évet vesz igénybe. 

A polgármester az idén lezáruló projektek közül kiemelte a Monostor negyedi La Terenuri sport- és szabadidőközpont, a Kolozsváriak Erdejeként emlegetett 21,3 hektáros erdő létrehozását a Szentgyörgyhegyi/Muncii út környékén, a Rózsák parkja gördeszkapályájának bővítését, 10 villamos és 10 iskolabusz vásárlását, a Donát negyedi O. Ghibu Elméleti Líceum és az A. Aslan Szakközépiskola korszerűsítését, a Meziad utcai bölcsőde felújítását, amelyet követően 90 új helyet hoznak létre, a Sétatér környéki utcák (Fürdő/Cardinal Iuliu Hossu, Bem/G. Coşbuc, a Patak/Sindicatelor, a Linczeg/V. Alecsandri) felújítását, a Gyimesi/Ghimeşului utcai szociális lakások átadását, a 250 hektáros Szopori negyed körzeti városrendezési tervének (PUZ) kidolgozását, 23 tömbház, azaz 897 lakás uniós forrásból történő hőszigetelését, nem beszélve a Tűzoltótorony munkálatainak befejezéséről. Emellett folytatják a digitalizálást a Kolozsvári Polgármesteri Hivatalban: a városvezetés által kibocsátott iratokat elektronikus aláírással látják el. Év végéig 800-ra növelik a digitális aláírások számát a jelenlegi 200-hoz képest.
 
Az idén útjára induló és jövőben lezáruló projektek közül megemlítette a Magyar/21 decembrie 1989 utca, a Hunyadi/Ştefan cel Mare tér felújítását, a Kajántói/Oaşului és a Szent László/Răsăritului utcai új híd megépítését, a I. Haţieganu Általános Iskola új épületének megépítését, két óvoda korszerűsítését és az általános városfejlesztési terv (PUG) aktualizálását.
 
Emil Boc elmondta: nemzetközi ötletbörzét szerveznének idén a Bocskai/Avram Iancu tér felújítására vonatkozóan, ám az Avram Iancu szobrot nem mozdítják el. „Nem tetszik nekem a Bocskai tér, mert nem európai. Szeretném, ha a Főtérhez hasonló arculatot kapna, és a kolozsváriak találkozóhelyévé válna. A szobrot viszont nem mozdíthatja el senki, mert annak ott a helye, függetlenül attól, hogy erről mit gondolnak mások” – fogalmazott a polgármester. A tér felújítása során külön buszsávot alakítanának ki, és korszerű világítást szerelnének fel.
 
A kolozsvári metró kapcsán Emil Boc kifejtette, az eddigi számítások szerint a metró kihasználtsága meghaladná a bukaresti kihasználtsági átlagot.
 
A városi zöldövezetek kapcsán Boc elmondta: 190 hektárnyi zöldövezet kialakítása, illetve korszerűsítése van tervbe véve. Ebből 160 hektár újonnan kialakított rész, 32,44 hektár pedig bővítés eredménye lenne. Itt említette a Keleti parkot, a Monostoron a La Terenuri sportbázist és szabadidőközpontot, a Hajnal/Zorilor negyedi parkot, a Hóstát/Mărăşti negyedben az Expo Transilvania kiállítócsarnok környékén kialakítandó zöldövezetet, a Vasutas parkot stb.
 
Az idei büdzsé ismertetése során az is kiderült: az iskolások ösztöndíjára 20%-kal többet költenek idén, három óvodát pedig uniós forrásból újítanak fel. A Szamosfalvi negyedben található, T. Darjan Általános Iskolát teljes mértékben felújítják, hogy az oda járó hátrányos helyzetű gyermekeknek a lehető legmodernebb körülményeket biztosítsák, és visszacsalogassák oda azokat a környéken élő gyerekeket, akiket szüleik a megfelelő oktatási feltételek és közbiztonság hiánya miatt írattak más iskolába.
 
A szociális projektek közül folytatnák a szociális lakások szabadpiacról való vásárlását, a lakbértámogatás folyósítását, a rászorulók élelmiszer- és tanszercsomgjainak biztosítását, valamint a szegény sorsúak ingyenes fogászati ellátását és az idősgondozást.
 
A polgármester ezúttal is megerősítette régebbi kijelentését, miszerint ha meghirdetik a volt New York/Continental szálloda értékesítését, akkor a polgármesteri hivatal élni fog az elővásárlási joggal, ám egyelőre úgy tűnik, hogy a szálloda nem eladó. A Györgyfalvi/C. Brâncuşi utca szélesítését is belefoglalták a készülő új általános városrendezési tervbe (PUG), ám idén pénzhiány miatt nem tudnak hozzákezdeni, így majd csak a körgyűrű megépítésekor foglalkoznak ezzel a kérdéssel. A volt Petőfi/A. Iancu utcai, sok vita tárgyát képező szállodaépület kapcsán a tervezők ígéretet tettek a külalak megváltoztatására, ám a végleges formáról még nem tudni semmit.