Nagy Koppány Zsolt: Költőnek lenni rock’n roll, prózát írni pepecselés

Nagy Koppány Zsolt: Költőnek lenni rock’n roll, prózát írni pepecselés
Nagy Koppány Zsolt prózaíróval, műfordítóval, szerkesztővel beszélgetett László Noémi az Álljunk meg egy szóra című rendezvénysorozat áprilisi eseményén. Az udvarhelyi születésű író a 2000-es évek elején, Kolozsváron kezdte pályáját, ahonnan Budapestre költözött.

Nagy Koppány Zsolt első könyve 2000-ben jelent meg Arról, hogy milyen nehéz címmel az Erdélyi Híradó–Előretolt Helyőrség gondozásában Kolozsváron. László Noémi kérdésére az író kifejtette, miért is nehéz az irodalmi érvényesülés, majd számos humoros történettel alá is támasztotta kijelentését: elmesélte, hogyan vásárolja fel saját köteteit különböző könyvesboltokban, majd bukik le mindig a kasszánál, avagy hogyan tévesztette őt össze a „híres-neves kolozsvári főszerkesztő” Dragomán Györggyel. Emiatt kapta a kötet ezt a címet, amelyről az író is bevallotta, nem a legsikeresebb választás volt, de kifejezi, mennyire aggályos ember, leírja megfelelési kényszerét. A kötet kapcsán Nagy Koppány Zsolt felelevenítette, milyen volt a 2000-es évek elején Kolozsvár, és hogyan teltek mindennapjai az Erdélyi Híradó sétatéri szerkesztőségében, hogyan aludt Szőcs Géza kötetein, valamint azt is, hogy milyen számítógépes játékokat játszodtak.

László Noémi Berszán Istvánt idézve elmondta: a fiatalok mostanában ismét felfedezték a verset, és inkább verseket írnak, nem prózát. Ezzel kapcsolatban arról kérdezte Nagy Koppány Zsoltot: szerinte mit könnyebb kezdőként írni, verset vagy prózát? „Költőnek lenni rock’n roll, míg prózát írni pepecselés” – fejtette ki az író álláspontját a kérdésről. Elmondta, gyermekkorában ő is verseket írt, ám kamaszként áttért a prózára, azóta is ebben a műnemben alkot, így nem tudja, kezdőként mi az egyszerűbb. Viszont kifejtette, a prózaírás frusztráló, hisz egy vers két sorban, néhány szóban megalkot egy teljes világot, míg a prózának ugyanerre többszáz oldalban van csak lehetősége. Az író elmesélte, egyszer ő is költőnek érezhette magát, amikor a Kalligram közölte Családi pör című versét, amelyet a Viperával támadt kliensre a strici című Indexes cikk ihletett, a felező tizenkettesekben írt verset fel is olvasta a beszélgetésen. Kiderült, novellát már csak határidőre tud írni, regényeket nyomás alatt, vagy Székelyudvarhelyen, apja orvosi rendelőjében.

Nagy Koppány Zsolt az est folyamán bevallotta, szereti magát is beleírni a regényeibe, saját frusztrációja miatt. – Elég fontos szerepük van a saját figuráimnak is a könyvekben, azért, hogy elébemehessek a kritikáknak. A nagy megfelelési kényszeremben meg akarom előzni azt, hogy más szidalmazhassa a könyveket. Ezért én létrehozok mindig egy szereplőt, aki hasonlít hozzám, ő mondja ki a legdurvább véleményeket a könyvről, én meg jót röhögök a markomba, hogy kitoltam a kritikusokkal – fűzte hozzá az író.

A meghívott bevallota, Térey Jánosnak köszönhető, hogy ő, mint erdélyi író a Magvető kiadóhoz került. Térey jóindulatának tulajdonítható az ő irodalmi szocializációja, hiszen ő mutatta be Sárközy Bencének is, aki akkor a Magvető egyik szerkesztője volt. Mint elmondta, neki mutatta be a Jozefát néhány részletét. A Jozefát úr, avagy a regénykedés című, az Alexandra kiadónál megjelent kötete mintájára, a Nagyapám tudott repülni című novelláskötetet is két ciklusra osztotta. Ez volt az első könyve, amely a Magvető gondozásában jelent meg, a kötetet be is válogatták a Magvető novellárium sorozatba, ennek célja a novella irodalmi köztudatba való visszahozása volt.

A beszélgetés végén Nagy Koppány Zsolt mesélt a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft.-nél betöltött mentori szerepéről. Az író szerint a tehetséggondozó indulatokat, viharokat kavart, amelyeknek egy része valósak, kiemelte azonban, nem szabad elfeledni azt sem, hogy pályakezdőket is támadnak ezáltal, olyanokat, akik első alkalommal találkoznak az irodalmi élettel, ez pedig ugyancsak kérdéses erkölcsi szempontból. Az író szerint nem erkölcstelen amit csinál, hiszen szövegekkel foglalkozik. Ugyanezt belátta a Magvető kiadó is, és képesek külöbséget tenni a szépíró Nagy Koppány Zsolt és a mentor között.

Az est zárásaként levetítették Személyi figyelő című novellájából készült, azonos című rövidfilmet, Lakatos Róbert és Bálint Arthur rendezésében.

(Kép forrása: békéscsabai Jókai Színház, fotó: Szöllősi Mátyás)