Bemutatták László Noémi Keljfeljancsi című könyvét
László Noémi válaszából megtudtuk: bár korábban is írt a vers műfajától eltérő szövegeket, azokat sosem érezte publikálható minőségűnek. A meghívott hozzátette: ennek a meséskötetnek a megírása nem kevés energiát és időt vett igénybe. A bemutató során arról is szó esett, hogy pontosan hogyan is lett a költő tolla meseíró, és hogy milyen szerepet tölt be a mese a szerző életében. Elárulta: bár nagyon sok meseíró akkor és azért kezd el meséket írni, amikor és mert gyerekei születnek, nála ez nem így történt. Gyerekkorára nem volt jellemző a mesék iránti rajongás, nem olvasott sokat és a szülei, nagyszülei sem olvastak fel neki, sokkal inkább énekeltek.
„A mesét nem írjuk, hanem mondjuk” – fogalmazott a szerző, hozzátéve, hogy a vers könnyebben hozzáférhető az olvasó számára, kevesebb időbe és koncentrációba kerül az elolvasása, mint a regényé. Éppen ezért nehéz feladat úgy írni a történeteket oldalakon keresztül, hogy az közben folyamatosan fenntartsa az olvasó érdeklődését, főként, hogy a lekötni kívánt hallgatóság ebben az esetben elsősorban gyerekeket jelent.
A meghívott azt is kifejtette, hogy a kötetben megjelenő mesék váza hasonló, de mégsem ugyanarról szólnak, az országok, ahol a cselekmények játszódnak valójában különféle élethelyzeteket jelentenek. Megjelennek krízishelyzetek és ezeket a legváratlanabb karakter a legmeglepőbb módon oldja meg, ezzel vonva párhuzamot az életben megjelenő mindennapos problémák és a mesevilág között. A jelenlévők ízelítőt is kaptak a kötet tartalmából: a felolvasott történetet a teremben nemcsak a gyerekek kísérték érdeklődő figyelemmel, hanem a felnőttek is, jókat nevetve a frappáns, a mese témájához igazított szószerkezeteken, mint a felesirodalom, a síró palánta vagy a reggeli torma. Zárásként a beszélgetés ideje alatt asztalon pihenő néhány Keljfeljancsi-példányt a szerző odaajándékozta a mesék világa iránt érdeklődőknek.
„Boldogan adtam meg magam a tréfálkozás lehetőségének”
A könyvbemutatót követően elcsíptem még néhány kérdésre László Noémit, aki elmondta: bár a Keljfeljancsi alig néhány hónapja jelent meg, azért van már némi tapasztalatuk a visszajelzések terén, hiszen a mesék nagy része megjelent korábban a Szivárvány és Napsugár gyermeklapok hasábjain. „Ezt a mesekötetet örömmel fogadták az olvasók, kicsik és nagyok egyaránt” – jegyezte meg a szerző. 
Arra a kérdésre, hogy milyen kifejezési lehetőséget ismert fel az epikaírásban, amit a verselésben korábban nem alkalmazott, azt válaszolta: „Azt hiszem, hogy a humor vonatkozása az írásban, ami versben nekem biztosan nem sűrűn jött össze, vagy nem is törekedtem rá. Aki ismer, az tudja, hogy nem vetem meg a tréfát, és azt hiszem ez az egyik dolog, ami ezekben a szövegekben kiütközött, hogy boldogan adtam meg magam a tréfálkozás lehetőségének.” Hozzátette: a gyakorlatias, élethelyzetekkel kapcsolatos bölcselkedéshez is szükség volt a prózai írásra. Jövővel kapcsolatos terveiről elmondta, hogy tizennegyedik kötete visszatér a versekhez, de egyben el is tér majd a korábbiaktól, hiszen „utazós versek lesznek benne és egyfajta fizikai és szellemi utazást valósít meg.”
(A szerző elsőéves újságírás szakos hallgató)
Borítóképen Szántai János és László Noémi. Fotók: Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
