Mi a hazai?

Mi a hazai?
A hazai termelők védelme olyan téma, amely időközönként felbukkan a közbeszédben. Legutóbb a szupermarketeket itthoni termékek eladására kényszerítő törvény kapott nagy visszhangot, amelynek értelmében a nagy üzletláncoknak hazai származású élelmiszereket kell kínálniuk eladásra 51 százalékos arányban.

Csakhogy máris kiderült, a román lobbi igen gyengének bizonyul Brüsszelben, mert úgy hírlik, az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást fog indítani hazánk ellen. Brüsszel egyelőre a törvény módosítását kéri, és az egyik kifogásolt pont, nem véletlenül, az 51 százalékos arány, amit úgy tekintenek, hogy ellentmond az áruk szabad mozgásának, ami egyébként valóban az EU egyik alapelve.

Nem nehéz előrelátni, hogy Románia hogyan fog kikerülni ebből a vitás helyzetből. Könnyen elképzelhető, hogy a Bukarestben megszületett elképzelést nem fogják majd alkalmazni. Itthon a döntéshozók olyan látszatintézkedésekre törekszenek, amelyek jó nagyot csattannak, a médiában kedvező a lecsengésük, de később senki nem küzd igazán az elképzelés megvalósításáért. S ezért miután a választók úgy emlékeznek, hogy egy bizonyos kérdés megoldódott, jön a kijózanító valóság, hogy mégsem lehet tenni semmit a hazai termelőkért, mert a „gonosz Európai Unió” elnyom minket.

Prémium tartalom

Ha érdekli a teljes történet, legyen prémium tag vagy ha már az, jelentkezzen be!

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Máskép(p)
Máskép(p)
Kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Unió hazánkkal szemben. Az eljárás nem meglepetés, Brüsszel már régóta jelezte, nem ért egyet annak a törvénynek a bizonyos előírásaival, amely a helyi termelőknek kedvez. Mint ismert, főleg azt a cikkelyt kifogásolják, amely a nagyobb forgalmú üzletláncokat kötelezné, hogy helyi termelőktől szerezzék be a friss élelmiszerek több mint felét.
Máskép(p)
Mármint az igazságé. Mostanában. Mátyás után szabadon.. mondjuk azt is, hogy ügy. Ügyünk-e a megfelelő szolgáltatás. Ha mégis, jó belekalkulálni, hogy míg a penészes paszulyos koszticakonzervért lehet azonnal tárcsázni a fogyasztóvédelem mindenütt látható helyen feltüntetett számát, az igazság szervizelése, vagy szervírozása esetén a telefonszám jóval bonyolultabb és Strassbourgban csörög, de lehet, hogy évekbe telik, míg fölveszik.
Máskép(p)