Még nehéz percek várnak a Dési Egyesülésre

Még nehéz percek várnak a Dési Egyesülésre
Elhalasztotta a lehetőséget, hogy előnyt szerezzen a labdarúgó II. ligába jutáshoz a Dési Egyesülés. A selejtező első fordulójában, hazai pályán csak 0–0-s döntetlenre futott a Szamos-partiaknak a Zilahi MSC elleni mérkőzésen.
Azt előre lehetett tudni, szoros találkozó vár a két szomszédos alakulatra, hiszen az elmúlt esztendőkben a bajnoki összecsapásokon is mindig nagy harc alakult ki a két együttes között. A vendégek nem titkolták, hogy legalább egy pontért érkeztek Désre, de a győzelmet is emlegették. Dragoş Militaru, az Egyesülés edzője jól tudta ezt, és már az első perctől kezdve olyan taktikát alkalmazott, hogy nem rohamozott. Inkább a középpályát erősítette, méghozzá négy játékossal, onnan indította a támadásokat. Elmondhatjuk, kiegyensúlyozott kilencven percnek volt tanúja az az ezer dési szurkoló, aki olyan hosszú szünet után valósággal kiéhezett a focira, és lelkesen buzdította kedvenceit, de ez még mindig nem volt elég. A Meszes alji gárda biztosan védekezett és még ellentámadásokra is volt lehetősége, néhányszor veszélyeztetve a hazaiak védelmét. Többször próbára tették az első alkalommal kapuban szereplő fiatal Raul Papp dési hálóőrt, aki sikeresen mutatkozott be csapatában, ahonnan elindult eredményes pályafutására bátyja, Paul is, aki jelenleg a Krajovai Universitatea játékosa. Ami a mérkőzést illeti, mindjárt a 4. percben a volt vasutas, Ionuţ Rus pontos jobb oldali beívelését Alxandru Blaj a vendégkapusba fejelte, majd négy percre rá Denis Roş szabadrúgása kicsivel a léc fölé ment. A 20. percben a zilahiak gólkirályuk nélkül maradtak. Raul Stanciu középcsatárnak sérülés miatt el kellett hagynia a pályát, így még jobban hátrahúzódtak a vendégek, és már ettől a pillanattól kezdve igyekeztek tartani az eredményt, vagyis a gól nélküli döntetlent, ami számukra kedvező a visszavágó tudatában.

Az Egyesülés ezt nem tudta kihasználni, Ionuţ Frăsineanu és Adrian Pop (ő alig öt méterről küldte a labdát a kapu mellé!) jobbnál jobb gólhelyzetet hagyott ki, miközben a szomszéd megyeik a Désen is megfordult Mihai Onicaş révén lőttek mellé egy szabadrúgás nyomán. Az MSC foggal-körömmel védte az eredményt, térfélcsere után még inkább erre törekedve, megnehezítve a désiek dolgát a zilahi visszavágón, ahol igazán meg kell izzadniuk a kedvező eredményért.

A Dési Egyesülés a következő összeállításban lépett pályára: Raul Papp – Alex Blaj, Denis Roş, Ionuţ Rus, Florin Blaj – Marius Cătinean, Adrian Pop, Kereki Mihály, Ionuţ Frăsinean – Cristian  Chira, Sebastian Serediuc; cserejátékosok: Andrei Pop és Angelo Cocian.

Eredmények, selejtező a II. ligába jutásért, 2. forduló, első mérkőzés: • Bukaresti Steaua–Afumaţi-i SK 2–0 (gól: Alexandru Zaharia – 6. és Remus Chipirliu – 28. perc) • Coloneşti-i Vediţa–Brassói Korona 1–2 (Robert Dalu – 93. perc, 11 m, illetve Bogdan Cîrstian – 25. és Vlăduț Boția – 68. perc, 11 m; kiállítva: Robert Stancu – 62. perc, illetve Marius Burlacu – 56. perc) • Nagydisznódi Magura–Sellenberki Jövő 0–2 (Adrian Cîrstean – 69. és Andrei Roșu – 70. perc; kiállítva: Ovidiu Gligor – 91. és Ionuț Bărculeț – 92. perc, mindkettő Magura) • Dési Egyesülés–Zilahi MSC 0–0 • Galaci Suporter Club Oţelul–Brăilai Dacia Unirea 1–1 (Gabriel Răducan – 37. perc, illetve Ionuț Neagu – 49. perc, öngól).

A visszavágókat szombaton játsszák.