Maratoni meccsek Wimbledonban

Maratoni meccsek Wimbledonban
A férfiaknál is kialakult a nagy négyes mezőnye az év harmadik, füvespályás Grand Slam tenisztornáján.

A nyolcadik helyen kiemelt dél-afrikai Kevin Anderson meccslabdát hárítva, kétszettes hátrányból fordítva legyőzte az elsőként rangsorolt címvédő svájci Roger Federert a wimbledoni teniszbajnokság férfi versenyének szerdai negyeddöntőjében.

A világranglista második helyén álló Federer a második szett elején elveszítette az adogatójátékát, ez az All England Clubban ezt megelőzően a tavalyi elődöntőben fordult elő vele a cseh Tomas Berdychhel szemben, azóta sorozatban 85 szervajátékát nyerte meg. A rekordot Wimbledonban az amerikai Pete Sampras tartja 118-cal, ő a 2000-es harmadik kör és a 2001-es második kör között nem veszített adogatójátékot.

A 20-szoros Grand Slam-tornagyőztes svájci sztár a harmadik játszma végén – egy meccslabdát követően – hullámvölgybe került, ekkor is elveszítette adogatását, és ez Anderson szépítését jelentette. Ezzel véget ért Federer 34 megnyert játszmán át tartott sorozata. Érdekesség, hogy a 2005-ös harmadik kör és a 2006-os döntő között ugyanennyi egymás követő szettben diadalmaskodott.

A negyedik játszmában is tudott brékelni Anderson, így jött az utolsó felvonás, amelyben a Wimbledonban nyolcszoros bajnok Federernek volt egy bréklabdája, de nem élt vele. Aztán elveszítette saját adogatójátékát, dél-afrikai riválisa pedig 12:11 után kiszerválta az összességében 4 óra 17 percet tartó ütközetet. Az ötödik játszma másfél órás volt.

A világelső spanyol Rafael Nadal és az amerikai John Isner is bejutott a wimbledoni teniszbajnokság férfi versenyének pénteki elődöntőjébe. Nadal – aki korábban kétszer diadalmaskodott az All England Tennis Clubban – megnyerte az első játszmát az argentin Juan Martín del Potróval szemben, ám a következő kettőt elveszítette. A folytatásban viszont mindig jókor brékelt, és így végül megnyerte a 4 óra 52 perces összecsapást, és készülhet a szerb Novak Djokovics elleni elődöntőre. A kilencedik kiemelt Isner ugyan a nyitó szettet elbukta, utána már az ő akarata érvényesült a kanadai Milos Raonickal szemben, és vár majd rá a Roger Federert kiejtő dél-afrikai Kevin Anderson. Az amerikai játékosnak ez pályafutása 41. Grand Slam-tornája, ám most először jutott a négy közé. A profi korszak 50 éves történetében ez volt a második leghosszabb ilyen negatív sorozat, a csúcstartó 42 elődöntő nélküli GS-tornával Sam Querrey nevéhez fűződik, Isner honfitársa tavaly jutott négy közé Wimbledonban.

Eredmények, férfi egyes, negyeddöntő: Djokovics (szerb, 12.)–Nisikori (japán, 24.) 6:3, 3:6, 6:2, 6:2; K. Anderson (dél-afrikai, 8.)–Federer (svájci, 1.) 2:6, 6:7 (5), 7:5, 6:4, 13:11; Nadal (spanyol, 2.)–Del Potro (argentin, 5.) 7:5, 6:7 (7), 4:6, 6:4, 6:4; Isner (amerikai, 9.)–Raonic (kanadai, 13.) 6:7 (5), 7:6 (7), 6:4, 6:3. A pénteki elődöntőben: Nadal–Djokovics és Anderson–Isner.