Mindazonáltal őszintén remélem, hogy újságíró barátunknak lesz igaza, és ezek tényleg nem „olyan” idők. Olyanok, mint például a 90-es években, hogy távolibb történelmi korszakokról ne is beszéljünk. Ezért türelmesen arra várok, hogy a jégkorong világbajnokság körüli botrány lecsengjen végre. Mégiscsak vad háború dúl a szomszédban, amelynek gazdasági hatásait máris sokan megérezzük, van tehát komoly baj elég.
Egyelőre azonban a lecsendesedésre nem sok jel utal. Még mindig nem lehet az ilyesmit a román politikában kihagyni! Az AUR megint elemében érezheti magát, George Simionnak már amúgy is nagyon viszketett a tenyere. A járvány lecsengése és a korábbi ruszofil álláspontja miatt visszaszoruló párt csak alkalomra várt, hogy egy másik kedvenc topikkal, a magyarellenességgel tornássza vissza magát az élbolyba. A liberálisok részéről a szatmári képviselő követelte dühödten Tánczos Barna azonnali leváltását, a PSD pedig a szállításügyi miniszterét eresztette rá a témára. Sorin Grindeanu temesvári, tehát nem idegen tőle a multikultúra, magyarázta, „na de hát azért ilyent!”
Megmosolyogtató volt, amikor Daniel Ghiță szociáldemokrata képviselő Facebook-bejegyzésében kategorikusan kijelentette: Székelyföld márpedig nincs! És értelemszerűen székely himnusz se. Akkor meg hol a baj? – kérdeznénk vissza. Hogy a fiúk a meccs után elénekeltek egy közösen ismert dalt? (Ez különben régi nóta a PSD-ben, mármint hogy Székelyföld nincs. Amiről ugyanis nem tudunk, nem beszélünk, az nem fáj, tartja a mondás. Aztán ötévenként előfordulnak az elnökválasztások, akkor meg milyen nagy iparkodás van a második forduló előtt a székelyföldi szavazatok megszerzésére!)
Lecsengésre tehát egyelőre nem sok az esély. Most Novák Eduárd fejét is követelik. A sportminisztert becitálták magyarázkodni egy beszélgetős műsorba, aztán szó szót követett, a paralimpikont, aki Románia színeiben versenyzik jó néhány esztendeje és nem is eredménytelenül, felszólították, hogy énekelje el a román himnuszt, az ország iránti lojalitását bizonyítandó. Ezen Novák ösztönösen felnevetett, mert épeszű és jóhumorú embertől nem lehet elvárni, hogy ilyenkor hirtelen vigyázzba vágja magát és rendelésre rázendítsen bármilyen dalra, pláné egy ország himnuszára. De ez itt, Romániában belefér a showba, és még mindig Novákon botránkoznak meg egyesek, nem pedig azon, aki ilyent kér. Hogy Novák miniszter, vagy bármelyik román tárcavezető fújja-e kívülről Románia himnuszát? - nem hiszem, hogy ez lenne a próbája a hazafiságnak. És ha mégis, akkor elég felületes a patriotizmus fogalma tájainkon.
Folyamatosan számon kérik rajtunk lojalitásunkat. A kérdés sajnos Romániában nagyon furcsán tevődik fel: ha ragaszkodsz nyelvedhez, kultúrádhoz, nemzeti jelképeidhez, az kimeríti az illojalitás fogalmát. S ha már az egymáshoz való viszonyról, egymás iránti elvárásokról van szó: létezik olyasmi is, hogy kölcsönös tisztelet. Hogy hol tartunk ilyen vonatkozásban, azt szintén Daniel Ghiță sokatmondó bejegyzéséből derül ki. Aki azt is felrója a „hazafiatlan” Nováknak, hogy javasolni merte: a dévai tornaközpontot Ecaterina Szabóról nevezzék el, jóllehet a dévaiaknak megvan a tornabajnokuk Daniela Silivaș személyében. Én még emlékszem, hogyan szurkolt az ország egyemberként „a román Ecaterina Szabónak”, és hogyan ünnepelte győzelmeit, mennyit büszkélkedett a zágoni lány – becsületes nevén Szabó Kati – érmeivel, eredményeivel. És akkor egy ilyen gesztust feléje - a magyar közösség felé – ördögtől valónak tart.
Ennyit hát a tiszteletről. A „nem olyan” időkről. És a lojalitásról.
