Tizenkét embert megölt egy sofőr egy berlini karácsonyi vásáron – Valószínűleg lelőtték a kamion lengyel sofőrjét (FOLYAMATOSAN FRISSÍTVE)

Tizenkét embert megölt egy sofőr egy berlini karácsonyi vásáron – Valószínűleg lelőtték a kamion lengyel sofőrjét (FOLYAMATOSAN FRISSÍTVE)
Tizenkettőre nőtt a berlini karácsonyi vásáron történt gázolás halálos áldozatainak száma, 48-an megsérültek, többen súlyosan. Thomas de Maiziére belügyminiszter nem zárja, hogy merénylet történt, de a hatóságok egyelőre nem minősítették hivatalosan az esetet. Rendőrségi források szerint elfogták a sofőrt, aki valószínűleg pakisztáni menekült.

Sok a hasonlóaság a júliusi nizzai terrorcselekménnyel

A német rendőrség éjfél után két órával arról tájékoztatott a Twitteren, hogy tizenketten haltak meg a gázolásban, a korábbi hírek kilenc halottról szóltak. A rendőrségi közleményből nem derült ki, hogy az újabb három áldozat a helyszínen vagy a kórházban halt bele sérüléseibe.

Hétfő este Berlin nyugati részének központjában, Charlottenburg kerületben, a Kurfürstendamm sugárútnál az egyik leghíresebb karácsonyi vásáron egy teherautó belegázolt a tömegbe, mintegy ötven-nyolcvan métert tett meg. A gépkocsi vezetője megpróbált elmenekülni a helyszínről, de elfogták. A sofőr mellett ülő utas a helyszínen meghalt, a német rendőrség azt közölte keddre virradóra, hogy ő lengyel állampolgár volt. A hatóságok egyelőre nem fedték fel egyikük kilétét sem.

A rendőrség Twitter-bejegyzésében közölte, hogy "szándékosan" irányították a tömegbe a teherautót. A német média és a hírtévék által megszólaltatott szemtanúk közül is sokan úgy nyilatkoztak, hogy a gázolás csakis szándékos lehetett, mert a teherautó nem lassított a vásár felé tartva, és olyan utcákon érkezett oda, amelyeken személygépkocsik is nehezen tudnak közlekedni. Egyes bűnügyi szakértők sok hasonlóságot látnak a berlini eset és a júliusi nizzai gázolásos terrorcselekmény között, amelyben 86 embert vesztette életét. Felhívják a figyelmet arra, hogy az elmúlt hónapokban több, menekültekhez köthető támadás történt Németországban is.

A német belügyminiszter néhány órával a szándékosságot feltételező rendőrségi közlemény előtt nem zárta ki, hogy merénylet történt. "Nem szeretném kiejteni a számon azt a szót, hogy +merénylet+, de sok minden erre utal" - fogalmazott Thomas de Maiziére keddre virradóra a ARD és az N24 televíziónak nyilatkozva. Hozzátette, hogy a hatóságok egyelőre keveset tudnak a történtek hátteréről, és korai lenne a végleges következtetések levonása.

A sofőr mellett ülő személy halálának pontos oka egyelőre ismeretlen 

A berlini rendőrség közben szűkszavú Twitter-bejegyzésében megfogalmazta azt a gyanút, hogy azt a teherautót, amellyel belerohantak a tömegbe, egy lengyelországi építkezésről lopták el. Ezt megelőzően egy gdanszki szállítmányozási vállalkozó, Ariel Zurawszki a lengyel TVN24-nek nyilatkozva azt mondta, hogy fényképek alapján felismerte a teherautóját. Hozzátette, nem hiszi, hogy az alkalmazásában lévő teherautósofőrnek - aki egyébként unokatestvére - köze lenne a berlini tragédiához. Ő is azt feltételezi, hogy a teherautót ellophatták. "Ez nem az én gépkocsivezetőm. Ő ezt nem tehette" - mondta a vállalkozó. Kifejtette, hogy mintegy 130 kilós férfiről van szó, aki "aligha oldhat kereket" a tömegben gázolás után. A vállalkozó szerint hétfő délután négy óra óta nincs hír a sofőrről.

A német főváros kormányzó polgármestere drámai helyzetről beszélt. A rendőrség arra szólította fel a berlinieket, hogy ne hagyják el otthonaikat, és ne terjesszenek híreszteléseket. A német kormány szóvivője szerint Angela Merkel kancellárt azonnal tájékoztatták a történtekről

A merénylő valószínűleg pakisztáni menekült volt

A Die Welt című napilap azt írta keddre virradóra internetes felületén rendőrségi forrásokra hivatkozva, hogy a gázoló feltehetően pakisztáni menekült volt, aki az idén, február 16-án kért menedékjogot Németországban. Az illető állítólag ismert volt a rendőrség előtt alvilági kapcsolatai miatt. Nem tudni ugyanakkor, hogy kapcsolatban állt-e szélsőséges csoportokkal.

A dpa német hírügynökség is azt írta hajnali hírében névtelenül nyilatkozó biztonsági illetékeseket idézve, hogy az őrizetbe vett sofőr valószínűleg februárban menekültként érkezett Németországba Afganisztánból vagy Pakisztánból. A férfi több nevet használt, ami megnehezíti az azonosítását. A dpa szerint előfordul, hogy a menekültek több néven regisztráltatják magukat, hogy növeljék a tartózkodási engedély megszerzésének az esélyét.

**********************December 20., 11:2 - Házkutatást tartottak a feltételezett támadó szállásán
Különleges rendőri egységek mozgósításával házkutatást tartottak kedden Berlinben az egykori Tempelhof nemzetközi repülőtér egyik hangárjában kialakított menekültszálláson, a német fővárosban előző este egy karácsonyi vásáron egy teherautóval elkövetett gázolásos támadás gyanúsítottjának szállásán, akit a Bild című lap értesülése szerint időközben sikerült azonosítani.A berlini tartományi kormány menekültekért felelős hivatalának tájékoztatása szerint a bevetés hajnali három órakor kezdődött és öt órán át tartott. Csaknem 250 rendőrt és kommandóst vezényeltek a helyszínre. A Bild című lap szerint kikérdeztek négy fiatalembert, de végül nem vettek őrizetbe senkit. Az ARD országos köztelevízió szerint viszont egy embert előállítottak és elszállítottak a rendőrök.A Bild szerint a feltételezett támadót sikerült egyértelműen azonosítani: egy 23 éves, Naved B. névre hallgató pakisztáni férfiról van szó. A német szabályok alapján vezetéknevét nem hozzák nyilvánosságra, mert nem közszereplő.A hatóságok feltételezése szerint a Németországba menedékkérőként érkezett Naved B. elrabolt egy lengyel kamiont, meggyilkolta a sofőrt, majd szándékosan belehajtott a tömegbe az egyik leglátogatottabb berlini karácsonyi vásáron, amelyet a Breitscheidplatz téren, az egykori Nyugat-Berlin jelképeként számon tartott Vilmos császár-emléktemplomnál (Kaiser-Wilhelm-Gedächtniskirche) tartanak minden évben. A kamion 50-70 métert haladt a tömegben. A támadásban 12 ember meghalt, 48 (más források szerint 49) ember megsebesült, többen súlyos állapotban vannak.Sajtóhírek szerint a feltételezett támadót egy szemtanú segítségével fogták el. A szemtanú látta, amint a támadó kiszáll a teherautóból és elmenekül. A nyomába eredt és telefonon folyamatosan tájékoztatta a rendőrséget. A gyanúsítottat a helyszíntől nagyjából másfél kilométerre, a Tiergarten nevű park közepén álló Győzelmi oszlopnál (Siegessäule) fogták el.Az ügyet magához vonta a súlyos, állam elleni bűncselekmények ügyében illetékes szövetségi legfőbb ügyészség, a nyomozás vezetésével a legszélesebb jogkörű rendőri szervet, a szövetségi bűnügyi hivatalt (BKA) bízta meg.Angela Merkel kancellár nemsokára sajtónyilatkozatot tesz a támadásról, a hatóságok a nyomozás első eredményeit kora délután ismertetik.

13.40 - Valószínűleg lelőtték a kamion lengyel sofőrjét

Valószínűleg lelőtték annak a kamionnak a lengyel állampolgárságú sofőrjét, amellyel gázolásos merényletet követtek el hétfő este egy karácsonyi vásárban Berlin központjában - mondta ma a németországi Brandenburg tartomány belügyminisztere.

Karl-Heinz Schröter a tartományi belügyminiszterek és a szövetségi belügyi tárca vezetőjének telefonkonferenciája után újságíróknak elmondta, hogy a kamion vezetőfülkéjében holtan kiemelt emberrel lőfegyverrel végeztek. Hangsúlyozta, hogy az illető nem támadó, hanem áldozat, minden bizonnyal a lengyel rendszámú kamion lengyel sofőrje.

A konferencián megállapodtak abban, hogy nem zárják be a mintegy 2500 németországi karácsonyi vásárt, de megerősítik védelmüket és felülvizsgálják a biztonsági koncepciókat. Nem halasztják el a berlini belvárosba tervezett hagyományos szilveszteri népünnepélyt sem, amelyen mindig százezrek vesznek részt.

Azonban Berlinben több karácsonyi vásárt a keddi nyitás után rögtön be is zártak, de a szervezők tájékoztatása szerint csak az áldozatok és a hozzátartozók iránti tisztelet miatt, és szerdától ismét a megszokott rendben üzemelnek. Thomas de Maiziere szövetségi belügyminiszter utasítására kedden a gyász jeleként félárbocra engedték a zászlókat országszerte valamennyi állami intézménynél.

Az eddigi, még nem megerősített értesülések szerint a hatóságok azt feltételezik, hogy a Németországba menedékkérőként érkezett, 23 éves, pakisztáni származású Naved B. hétfő délután elrabolt egy lengyel kamiont és meggyilkolta a sofőrt. Este szándékosan belehajtott a tömegbe az egyik leglátogatottabb berlini karácsonyi vásáron, amelyet a Breitscheidplatzon, az egykori Nyugat-Berlin jelképeként számon tartott Vilmos császár-emléktemplomnál (Kaiser-Wilhelm-Gedächtniskirche) tartanak minden évben. A kamion 50-70 métert haladt a tömegben. A támadásban 12 ember meghalt, 48 (más források szerint 49) ember megsebesült, többen súlyos állapotban vannak.

Angela Merkel kancellár ma bejelentette, hogy az eddig feltárt adatok alapján terrortámadás történt, amelyet egy olyan ember hajtott végre, aki "védelmet és menedéket kért Németországban".

Több hírportál biztonsági forrásokra hivatkozva azt jelentette, hogy a gyanúsított tagadja, hogy bármi köze lenne a támadáshoz.

Az ügyet magához vonta a súlyos, állam elleni bűncselekmények ügyében illetékes szövetségi legfőbb ügyészség, amely a nyomozás vezetésével a legszélesebb jogkörű rendőri szervet, a szövetségi bűnügyi hivatalt (BKA) bízta meg. A nyomozás első eredményeit kora délután ismertetik.