Látszólag

Látszólag
Látszólag „nem történt semmi”. Mindössze arról van szó, hogy a tanügyminisztérium közel háromszáz hellyel kevesebbet irányzott elő a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemnek. A legtöbb helycsökkentésre nem az alapképzésen, hanem a mesteri és a doktori képzés esetében került sor.

Látszólag a minisztérium a vidéki és a kisvárosban élő fiatalok tovább tanulását akarja támogatni, ezért csökkentette a helyek számát nyolc romániai egyetemen – közülük négy az ország legjobb, legrégibb és leghíresebb, legeredményesebb egyeteme –, és ezeket a helyeket átirányozta néhány nevesincs, alig pár évtizede ilyen-olyan konjunktúra közepette létrejött felső oktatási intézménynek. Mit tudnak felmutatni ezek a felsőoktatási intézmények, amelyeket most úgymond kedvezményben részesített a minisztérium?  Jóformán semmit. Olyan romániai kisvárosokban működnek, ahol semmilyen erre vonatkozó hagyomány nem létezik.   Hogy ezeken az egyetemeken milyen az oktatás színvonala, kik az oktatók, milyen a felszereltség, az oktatási vagy tudományos kutatási eredmények?  Az nem számított.

Nyilvánvaló, hogy az észak-romániai nevesincs egyetemről kinevezett miniszter első adandó alkalommal kíméletlenül „elverte a port” a neves egyetemeken, úgy, ahogy tudta. És touché, ahogy franciául mondják, hiszen az évek óta tartó demográfiai mélyrepülés közepette helyektől megfosztani az egyetemeket, az egyik legérzékenyebb pont. Hozzáteszem: a demográfiai csökkenés ellenére ezek a rangos egyetemek, akiktől helyeket vettek el, nem küzdenek létszámgondokkal.   Mert szerencsére, még mindig rangot jelent az, ha valaki a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem vagy a Bukaresti Egyetem hallgatója.  

Az érintett felsőoktatási intézmények vezetősége, oktatói és hallgatói azonnal tiltakoztak az intézkedés ellen, vajmi kevés sikerrel, hiszen nincs semmilyen törvényes lehetőségük, amellyel felülbírálhatják vagy megváltoztathatják a miniszter döntését. Marad tehát a civil tiltakozás: japán sztrájk, átirat küldése a minisztériumba, reménykedés, bosszankodás.

Nem tudom, hogyan lehet megoldani ezt a helyzetet. Sajnos, ha egyszer előfordult, előfordulhat majd jövőre, két év múlva, mindaddig, amíg ez a miniszter vagy a hozzá hasonlók a bársonyszékben marad(nak). Még arra sincs garancia, hogy a Romániára jellemző sűrű tanügyminiszter-csere megoldhatja ezt a helyzetet. Mert ha a jelenlegi kormánypártnak lett volna egy alkalmasabb jelöltje, akkor minden bizonnyal azt helyezi tisztségbe, és nem a mostanit, akinek helyesírási és fogalmazási hibáin egy országnyi értelmiség mosolyog.

Veszélyes precedens teremtődött ez által, mert az egyik érintett félnek, az egyetemnek, nincs semmilyen fegyvere, ellenszere. Ez pedig azt jelenti, hogy folytatódhat az egyoldalú küzdelem, ahol az egyik fegyvertelenül lép a pástra, a másik pedig a törvény adta lehetőségekkel élve és visszaélve hozza meg rendeleteit.

Egy másik – szerintem nagyon lényeges – aspektusa a dolognak az, hogy Kolozsváron kétszáz okos, tehetséges, rátermett fiatalt megfosztanak attól, hogy mesteri tagozaton folytassa a tanulmányait, negyvennyolcat pedig attól, hogy doktori tanulmányokat folytasson a BBTE-n. Fáj a szívem ezekért a fiatalokért, akik nem teljesíthetik álmaikat. Egyelőre nem. Mert – a BBTE-hez hasonlóan – ők is ki vannak szolgáltatva a tanügyminisztérium kénye-kedvének.  Engem ez háborít fel a leginkább.