Kezdődnek az Eb-selejtezők – vajon most is sikerül Magyarországnak?

Kezdődnek az Eb-selejtezők – vajon most is sikerül Magyarországnak?
A magyar labdarúgó-válogatott csütörtökön Szlovákia vendégeként Nagyszombatban kezdi meg a 2020-as Európa-bajnoki selejtezősorozatot, a csoportban az első két hely jelent Eb-részvételt.

Marco Rossi szövetségi kapitány együttesét a negyedik kalapból sorsolták, ami jelzi, bravúrra lenne szüksége ahhoz, hogy egyenes ágon kijusson a kontinenstornára, ám az olasz szakvezető reményei szerint az ötcsapatos csoportban a világbajnoki ezüstérmes horvátok mögött a magyarok végig versenyben lesznek a második helyért a szlovák és a walesi csapattal. A kvintett ötödik tagja Azerbajdzsán.

Ahhoz, hogy Rossi terve megvalósuljon, jó rajtra lenne szükség, mivel rögtön két nagy riválissal kezd a válogatott: elsőként a szlovákok vendége lesz, majd vasárnap a csoportfavorit horvátokat fogadja a Groupama Arénában. A szakember úgy fogalmazott, hat pont a cél, de két ponttal sem lenne elégedetlen, tekintve, hogy a közvetlen vetélytársnak tekintett Szlovákiával idegenben játszik a nemzeti csapat, a horvátok ellen pedig még hazai pályán is meglepetés lenne a pontszerzés.

A márciusi összecsapásokat követően júniusban, szeptemberben, októberben és novemberben bonyolítják le a dupla fordulókat, a magyaroknak – mivel ötcsapatos csoportban szerepelnek – szeptemberben és novemberben lesz egy-egy szabadnapjuk.

A magyar válogatott az eddigi 15 kontinensviadalból mindössze három alkalommal szerepelt a tornán: 1964-ben bronzérmesként, 1972-ben negyedikként zárt, míg legutóbb 2016-ban nyolcaddöntősként búcsúzott.

Amennyiben a csapat lemarad az első két helyről, az még nem feltétlenül jelenti azt, hogy nem jut ki a rendhagyó Eb-re, melynek 12 ország 12 városa – köztük Budapest – ad otthont. A megújult kvalifikációs szabályok miatt a kijutásról lemaradó csapatok közül a Nemzetek Ligájában tavaly ősszel elért helyezések alapján további 16 együttesnek lesz esélye kiharcolni az Eb-részvételt a rájátszásban, melyben a maradék négy hely talál gazdára.

A 2020-as Eb-n a magyar fővárosban három csoportmérkőzésre és egy nyolcaddöntőre kerül sor; amennyiben Magyarország szerepel a kontinensviadalon, úgy legalább két csoportmérkőzését hazai pályán játszaná.
 

Az Eb-selejtező E csoportjának programja:
csütörtök: Szlovákia-MAGYARORSZÁG (Nagyszombat), Horvátország-Azerbajdzsán
vasárnap: Wales-Szlovákia, MAGYARORSZÁG-Horvátország (Groupama Aréna)
június 8.: Horvátország-Wales, Azerbajdzsán-MAGYARORSZÁG (Baku)
június 11.: Azerbajdzsán-Szlovákia, MAGYARORSZÁG-Wales (Groupama Aréna
szeptember 6.: Wales-Azerbajdzsán, Szlovákia-Horvátország
szeptember 9.: Azerbajdzsán-Horvátország, MAGYARORSZÁG-Szlovákia (Groupama Aréna)
október 10.: Horvátország-MAGYARORSZÁG, Szlovákia-Wales
október 13.: MAGYARORSZÁG-Azerbajdzsán (Groupama Aréna), Wales-Horvátország
november 16.: Azerbajdzsán-Wales, Horvátország-Szlovákia
november 19.: Wales-MAGYARORSZÁG (Cardiff), Szlovákia-Azerbajdzsán.
promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

A magyar labdarúgó-válogatott szombaton 0–0-s döntetlent játszott Montenegró vendégeként Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen. Marco Rossi szövetségi kapitány csapata a pontosztozkodással – jobb gólkülönbségének köszönhetően – megőrizte második helyét a csoportban Montenegró előtt, amely eggyel több mérkőzést játszott. A nemzeti együttes négy találkozó után is nyeretlen Montenegróval szemben, viszont idegenben a harmadik meccsen először nem kapott ki.
Sport