Két angol csapat már biztosan a legjobb 16 között a BL-ben

Két angol csapat már biztosan a legjobb 16 között a BL-ben
A Tottenham Hotspur és a százszázalékos Manchester City is győzelemmel jutott tovább szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportköréből.

A negyedik fordulóban a londoniak a címvédő Real Madridot verték fölényesen, 3–1-re. A nagy iramú és színvonalas találkozón a hazaiak jobb helyzetkihasználásuknak köszönhetik sikerüket, amely egy pillanatig nem forgott veszélyben, ugyanis a spanyol csapat csak a hajrában tudott szépíteni.

A csoport másik találkozóján a Borussia Dortmund másodjára sem bírt a ciprusi APOEL együttesével, amelyben csereként a szünetben beállva kapott lehetőséget Sallai Roland. A kudarc ellenére a Real 16 közé kerülését gyakorlatilag nem fenyegeti veszély, mivel öt ponttal előzi meg másik két riválisát.

A Manchester City is rangadón győzött, méghozzá az SSC Nápoly vendégeként 4–2-re, így – a Manchester Unitedhez és a PSG-hez hasonlóan – továbbra is hibátlan a legrangosabb európai kupasorozatban. A nápolyiaknál a román válogatott csapatkapitánya, Vlad Chircheş ezúttal csak a cserepadot koptatta. A győztes gólt Sergio Agüero szerezte, aki ezzel a klub történetének legeredményesebb játékosa lett. Az argentin csatár 178. találatával Eric Brookot előzte meg, aki 1928 és 1940 között futballozott a Cityben. Az olaszok nagy bajba kerültek az újabb vereségükkel, mivel a Sahtar Donyeck is győzött 3–1-re a nullapontos Feyenoord ellen, azaz az ukránok hatpontos előnyre tettek szert velük szemben két körrel a zárás előtt.

Gulácsi Péter csapata, az RB Lipcse 3–1-re kikapott a Porto vendégeként, így az éllovas Besiktas egyelőre nem biztosította helyét a nyolcaddöntőben.

Az angolok napját a Liverpool Maribor felett aratott háromgólos győzelme tette teljessé.

Eredmények, Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló:

E-csoport: • FC Liverpool (angol)–NK Maribor (szlovén) 3–0 (gól: Salah – 49., Can – 64. és Sturridge – 90. Perc; a liverpooli James Milner az 53. percben 11-est hibázott) • FC Sevilla (spanyol)–Szpartak Moszkva (orosz) 2–1 (Lenglet – 30. és Banega – 59. perc, illetve Ze Luis – 78. perc). A csoport állása: 1. Liverpool 8 pont, 2. Sevilla 7, 3. Szpartak 5, 4. Maribor 1.F-csoport: • Sahtar Donyeck (ukrán)–Feyenoord Rotterdam (holland) 3–1 (Ferreyra – 14., valamint Marlos 2 – 17. és 67. perc, illetve Jorgensen – 12. perc) • SSC Nápoly (olasz)–Manchester City (angol) 2–4 (Insigne – 21. és Jorginho – 62. perc, 11 m, illetve Otamendi – 34., Stones – 48., Agüero – 69. és Sterling – 92. perc). Az állás: 1. (és továbbjutott) Man. City 12 pont, 2. Sahtar 9, 3. Nápoly 3, 4. Feyenoord 0.G-csoport: • FC Porto (portugál)–RB Lipcse (német) 3–1 (Herrera – 13., D. Pereira – 62. és M. Pereira – 93. perc, illetve Werner – 48. perc) • Besiktas Isztambul (török)–AS Monaco (francia) 1–1 (Tosun – 54. perc, 11 m, illetve Rony Lopes – 45 + 1. perc). Az állás: 1. Besiktas 10 pont, 2. Porto 6, 3. Lipcse 4, 4. Monaco 2.

H-csoport: • Tottenham Hotspur (angol)–Real Madrid (spanyol) 3–1 (Alli 2 – 27. és 56., továbbá Eriksen – 65. perc, illetve C. Ronaldo – 80. perc) • Borussia Dortmund (német)–APOEL Limasszol (ciprusi) 1–1 (Guerreiro – 29. perc, illetve Pote – 51. perc). Az állás: 1. (és továbbjutott) Tottenham 10 pont, 2. Real Madrid 7, 3. Dortmund 2 (4–8), 4. APOEL 2 (2–8).A csoportok első két helyezettje jut a nyolcaddöntőbe, míg a harmadikok átkerülnek az Európa Liga kieséses szakaszába.