Javuló járványhelyzet esetén enyhítések várhatók

Javuló járványhelyzet esetén enyhítések várhatók
Ha továbbra is olyan biztatóan alakulnak a járványadatok, mint az elmúlt öt-hat napban, február 15-e után fontolóra veheti a kormány bizonyos korlátozások feloldását – mondta a miniszterelnök.

Az Antena 3 televíziónak nyilatkozó Nicolae Ciucát többek között arról faggatták, számíthatunk-e arra, hogy tavasszal feloldják a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásokat. A kormányfő rámutatott, folyamatosan tárgyalnak a járványhelyzet alakulásáról az egészségügyi miniszterrel és szakértői csapatával. Az elmúlt hétvégétől kezdődően kedvezően alakultak a járványadatok, naponta csökkent az új fertőzöttek száma. „Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint február 15-e után, a járványhelyzet alakulása és az akkori adatok függvényében kezdhetünk el tárgyalni a kormány szintjén a korlátozások feloldásáról” – magyarázta Nicolae Ciucă. 

Enyhén csökkent a legutóbbi tájékoztatás óta az új koronavírusos megbetegedések száma: újabban 26 466 esetet igazoltak Romániában, azaz 880-nal kevesebbet, mint egy nappal korábban. Mindezt csaknem 87 ezer teszt eredményének feldolgozása nyomán; 3176-an újrafertőződött betegek – közölte csütörtökön a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). Az új esetekkel 2 508 860-ra nőtt a járvány eleje óta diagnosztizált fertőzöttek száma. Közülük 82 550-en újrafertőződtek, nekik az első megfertőződéstől számított 180. nap után lett ismét pozitív a tesztjük. Ugyanakkor 2 060 839 személyt gyógyultnak nyilvánítottak.
Csütörtökön kevesebb halálesetet is jegyeztek, mint egy nappal korábban. A GCS szerint 139 koronavírussal diagnosztizált személy haláláról érkezett jelentés, ezek közül egy haláleset korábban következett be. Ezzel 61 231-re emelkedett a koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma Romániában.

A GCS szerint 86 fertőzött férfi és 53 nő halt meg, akiket Fehér, Arad, Argeş, Bákó, Beszterce-Naszód, Botoşani, Brăila, Brassó, Krassó-Szörény, Călăraşi, Kolozs, Konstanca, Kovászna, Dâmboviţa, Dolj, Galac, Gorj, Hargita, Hunyad, Iaşi, Ilfov, Máramaros, Mehedinţi, Maros, Neamţ, Prahova, Szilágy, Szatmár, Szeben, Suceava, Temes, Vaslui megyében és Bukarestben kezeltek kórházban.

Az elhunytak közül három személy a 40 és 49 év közötti, hat az 50 és 59 év közötti korosztályhoz tartozott, tizenkilencen 60 és 69 év közöttiek voltak, 51 áldozat 70 és 79 év közötti volt, 60 áldozat életkora pedig meghaladta a 80 évet.

A 136 áldozat más betegségekben is szenvedett, 116-an oltatlanok voltak. A 23 beoltott áldozat 50 és 59 év közötti, illetve 80 éven felüli volt, és egy kivételével más betegségekben is szenvedtek.

Csütörtökön 10 987 személyt kezeltek kórházban Covid-19-cel, 337-tel kevesebbet, mint előző nap. Továbbá 1146 beteg szorult intenzív terápiás ellátásra, 26-tal többen, mint egy nappal korábban, közülük 983-an oltatlanok. A kórházban kezelt páciensek között 763 kiskorú volt, és közülük 21-et ápoltak az intenzív osztályon.

Románia területén 232 415 igazoltan koronavírus-fertőzött személy volt otthoni, 11 600 intézményi elkülönítésben. Ugyanakkor 85 587 személy volt házi, 5 pedig intézményes karanténban.

Bukarestből (5625), valamint Kolozs, Ilfov, Temes, Iaşi, Konstanca, Brassó és Argeş megyéből jelentették a legtöbb új koronavírusos megbetegedést. A legkevesebbet Hargita, Gorj és Szilágy megyében jegyezték.

Bukarestben a fertőzöttségi arány 36,09 ezrelék volt. A fővároson kívül a legnagyobb fertőzöttséget Kolozs (29,39), Temes (29,08), Ilfov (27,24), Szeben (25,83), Konstanca (23,10) és Brassó (23,08) megyében jegyezték.

Az ország 68 városában haladja meg a 20-at az ezer lakosra számított új koronavírusos megbetegedések elmúlt két hétben jegyzett száma – tájékoztatott csütörtökön a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).

A városok közül a legmagasabb fertőzöttségi rátát – 48,51 ezreléket – az Ilfov megyei Otopeni-ben jegyezték, de magas volt az incidencia Nagyszebenben (43,85), Szamosújváron (38,78), Gyulafehérváron (38,09), Kolozsváron (37,22), Temesváron (37,01) és Vidombákon (36,09) is.
Összesen 313 városban haladta meg a 3 ezreléket a fertőzöttségi mutató.