III. liga: megmenekült a kieséstől a CFR II. és a Zilahi MSC

III. liga: megmenekült a kieséstől a CFR II. és a Zilahi MSC
A harmadosztály „befagyasztása” után továbbra is a III. ligában szerepelnek a körzetünkhöz tartozó Kolozsvári CFR II. és a Zilahi MSC labdarúgócsapatok.

ERKEDI CSABA

Habár a bajnokság félbeszakításánál mindkét együttes kiesési helyen volt, a Román Labdarúgó Szövetség (FRF) döntése alapján ősztől kezdve ugyancsak a harmadosztályban folytathatják a küzdelmet. A vasutasok a 13. helyen zárták az évadot 15 ponttal, míg a szilágyságiak az utolsó helyet foglalták el 9-cel.

A Marius Paşca edzette zilahi alakulatnak nagy szerencséje volt a szakszövetség határozatával, hiszen a márciusig begyűjtött pontszámmal nehezen lábalt volna ki az akkori helyzetükből. A Meszes alji gárda jól meg kell ráznia magát, hogy az új idényben helyt tudjon állni. Évek óta a zilahiak minden alkalommal várakozáson alul szerepelnek, pedig a 90-es évek elején majdnem mindig a II. ligában képviselték városukat. Az idei nyáron a klub vezetősége teljesen fel akarja újítani a játékoskeretet, több évekkel ezelőtt távozott helybeli labdarúgó is visszatér anyaegyesületéhez.

A III. liga 5. csoportjában a lezárult bajnokságban Kolozs megyei csapatai közül a legjobb helyet a Tordai Üveg Aranyos foglalta el (9. hely, 22 pont), őt közvetlenül követi a Dési Egyesülés 21 ponttal (10. hely) és a Kolozsvári Egészség 20 ponttal (11. hely).