III. liga, 7. forduló: Dés csak a helyzetekkel maradt

III. liga, 7. forduló: Dés csak a helyzetekkel maradt
Érdekes és nem mindennapi mérkőzésnek lehettek részesei mindazok, akik a hétvégén kivonultak a szászrégeni stadionba. A végén a vendég désieknek nem jött, hogy elhiggyék, hogy 3–0 (3–0) arányban kikaptak a harmadosztály 7. fordulójában rendezett találkozón.

(erkedi, póka)

Mindez egy olyan párharc után, amelyben figyelembe véve a tiszta gólhelyzeteket, a vendégek játszottak főszerepet, és mégis Gică Barbu edző tanítványai vesztesen hagyták el a pályát. Erre mondják, hogy a Dés a helyzetekkel, a Lendület pedig a gólokkal maradt.

Igaz, a Maros megyei alakulat aránylag korán, mindjárt a 3. percben megszerezte a vezetést Cristian Merdaru révén, és tizennégy percre rá dupláztak Florin Truţă találatával (utóbbi esetben Alex Papp hibázott a tizenhatos tájékán – ő első alkalommal szerepelt kezdőemberként a védelemben, máskor mindig tartalék volt középpályán, de hát ez a tréner ötlete volt). A szászrégeniek második góljáig a Szamos-partiaknak két kitűnő gólhelyzetük volt. Először Andrei Pop szalasztott el jó lehetőséget gólszerzésre, majd a 10. percben 18 méteres szabadrúgást hagyott ki Florin Blaj. Ezt követően is a vendégeknek volt még egy óriási helyzetük, a 36. percben Papp fejese alig néhány centiméterrel haladt el Claudiu Bucin kapuja mellett. Nem találtak be a désiek, ellenben növelték előnyüket a hazaiak: a 41. percben Bogdan Stavilă volt eredményes (ezúttal Zaharia figyelmetlensége okozta a gólt). Így született meg az összecsapás végeredménye már az első félidőben: 3–0 a Lendület javára.

Térfélcsere után a szászrégeniek már nyugodtabban játszottak, miközben a désiek ezúttal is csak a helyzetekig jutottak. A 48. percben Bogdan Pop a kapufát találta el, majd tíz perc múlva Kereki Mihály fejesével gólt is szerzett a Dési Egyesülés, de lesre hivatkozva Adina Claudia Popa szatmárnémeti játékvezető nem adta meg a találatot. Legalábbis így látta a hölgy. Ez a döntés aztán végleg elvette az Egyesülés játékosainak kedvét, akik tovább kapkodtak, és végül beletörődtek a kisiklásba. Az utóbbi időben, különösen idegenben ez már krónikussá vált a désiek esetében.

Az Egyesülés összeállítása: Dorin Farcaş – Alex Papp,  Sabo, Kereki Mihály, Plăian – Zaharia, Bogdan Pop, Cătinean, Onicaş – Florin Blaj, Andrei Pop; cserejátékosok: Cristian Pop, Peter, A. Blaj és Benkő.

Végeredmény: • Szászrégeni Lendület–Dési Egyesülés 3–0 (Cristian Merdariu – 3., Florin Truţă – 17. és Bogdan Stavilă – 42. perc).

A többi Kolozs megyei gárda sem hagyta el vesztesen a pályát, sőt, a Tordai Üveg Aranyos FC a győzelmet is megszerezte a Zilahi MSC ellen. Costică Olariu együttese gólhátrányból állt fel, a 17. percben ugyanis Arnold Neuers megszerezte a vezetést (0–1). A házigazdák észbe kaptak, sorra vezették a támadásokat, Vitan helyzete még kimaradt, de a 34. percben Florin Dan egyenlített (1–1). Fordulásig még egy-egy nagy lehetősége maradt ki, majd a második félidő elején viszont ismét Neuers lőhetett volna gólt, utána viszont Marius Andrei Cobârzan a 63. percben találatával már a tordaiak voltak előnyben (2–1). Tizenkét perc múlva Bogdan Varodi elszalasztotta a 3–1-es vezetés lehetőségét, de a hajrában a zilahiak is egyenlíthettek volna az egykori Kolozsvári U FC-játékos, Răzvan Dulap fejesénél, Rareş Pop azonban bravúrral hárított.

A tordaiak összeállítása: Rareş Pop – Marcu, Cordoş, Cocoară, Cimpoeşu – Salcău, Cobârzan, Savu, Paleoca – Florin Dan, Varodi; cserék: Ititesc, Oltean, Bria és Selegean.

Végeredmény: • Tordai Üveg Aranyos FC–Zilahi MSC 2–1 (gól: Florin Dan – 34. és Marius Andrei Cobârzan – 63. perc, illetve Arnold Neuers – 17. perc).

A fellegvári CMC-stadionban a kolozsvári vasutasok másodcsapata hősies csatában egy pontot meg tudott tartani, pedig több mint egy félidőt emberhátrányban játszott. A vezetést Alin Fica szerezte meg a 30. percben büntetőből (1–0), de a játékrész hajrájában, a 44. percben Lucian Simedru a kiállítás sorsára jutott miután nyolc perc alatt begyűjtött két sárga lapot (a másodikat reklamálásért kapta). A Sellenberki Jövő Adrian Cârstean fejesével egyenlített az 50. percben (1–1), de a CFR II. végül kihúzta döntetlennel.

Dan Dobai a következő kezdőtizenegynek szavazott bizalmat: Bogdan Checicheş – Tomşa, Bălan, Popşa, Adrian Ilie – Luca, Debrac, Simedru – Gâdea, Fica, Sucitu; cserék: Cezar Mihail Bud, Nistor és Giurgiu.

Végeredmény: • Kolozsvári CFR II–Sellemberki Jövő 1–1 (gól: Alin Fica – 30. perc, 11 m, illetve Adrian Cârstean – 50. perc).

Pontot szerzett a Kudzsiri Kohász otthonában a Kolozsvári Egészség, gól nélküli döntetlennel végzett. A Zöld Vírusok legnagyobb helyzetét az első félidőben Dan Matei hagyta ki, az edzőjátékos a kapufát találta el.

Kis Csaba és Dan Matei csapata: Filip Lăzăreanu – Ţârlea, Dan Matei, Mic, Cristian Paul – Neamţ, Ciupe, Laurenţiu Rus, Creţ – Tilinca, Dan Roman; cserék: Dragomir, Ceaca, Gáspár, Isac, Lupu, Szölösi és Mar.

Végeredmény: • Kudzsiri Kohász–Kolozsvári Egészség 0–0.További eredmények: • Váradszentmártoni SK–Besztercei Unu Fotbal Club Glória 3–2 (Sergiu Pop – 16., Sebastian Brata – 18. és Alexandru Sorian – 90. perc, illetve Adrian Nalaţi – 42. és Roberto Hasnaş – 52. perc) • Lénárdfalvi ACSF–Gyulafehérvári Egyesülés 2–2 (Viorel Chinde – 12. és Romario Rus – 74. perc, illetve Mihai Mateş – 32. és Daniel Tat – 84. perc) • Nagybányai Minaur–FC Székelyudvarhely 2–0 (Brian Lemac – 45. és Adrian Bedea – 65. perc) • Alsógáldi Ipar–Nagyváradi Esthajnalcsillag/Luceafărul 2–6 (Silviu Mureşan – 78. és Alecu Cioară – 86. perc, illetve George Paraschiv 3 – 31., 65., 70., Mircea Manole – 41. és 68., valamint Paul Mitrică – 53. perc). A sorrend:

1.      Várad         7       6       0       1       22–10         18

2.      Lénárdf.      7       5       2       0       20–9 17

3.      Sellenberk  7       3       4       0       11–6 13

4.      Minaur       7       3       2       2       8–5   11

5.      CFR II.       7       3       2       2       12–10         11

6.      Torda         7       3       2       2       7–6   11

7.      Régen         7       2       4       1       9–7   10

8.      Sztmárton  7       3       1       3       16–19         10

9.      Gyulafeh.   7       2       2       3       12–8 8

10.    Kv. Eg.       7       2       2       3       6–8   8

11.    Beszterce    7       2       2       3       5–10 8

12.    Udvarh.      7       1       4       2       8–10 7

13.    Dés   7       2       1       4       5–8   7

14.    Kudzsir      7       1       3       3       3–8   6

15.    Zilah 7       2       1       4       11–13         1

16.    Alsógáld     7       0       0       7       5–23 0