Hivatalos: diszkrimináció miatt bukott a többnyelvű turisztikai táblaprojekt Kolozsváron

Figyelmeztetést kapott a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal

Hivatalos: diszkrimináció miatt bukott a többnyelvű turisztikai táblaprojekt Kolozsváron
Diszkriminált részvételi költségvetés programjával a kolozsvári önkormányzat 2019-ben, amikor elutasította a Kolozs megyei RMDSZ-nek többnyelvű kolozsvári turisztikai jelzőtáblák elhelyezésére vonatkozó javaslatát. A hátrányos megkülönböztetés tényét az Országos Diszkriminációellenes Tanács állapította meg, és figyelmeztette a Kolozsvári Polgármesteri Hivatalt, azt javasolva, vonják ki a pályázati feltételek közül a félreértelmezésekre okot adható etnikai szót.

Mint arról annakidején beszámoltunk, az RMDSZ tervezetét nem tartotta szavazásra érdemesnek a részvételi költségvetés keretében benyújtott lakossági ötleteket elbíráló városházi bizottság, így már első szakaszban kizárta azt, vagyis az első szavazási szakaszba sem jutott a projekt. Az RMDSZ háromnyelvű – román, angol, magyar – idegenforgalmi táblák kifüggesztését javasolta, a polgármesteri hivatal az elutasítást azzal magyarázta, hogy ezek az ügyek nem tartoznak az önkormányzat hatáskörébe. Korábban az RMDSZ írásban is kifogást emelt a részvételi költségvetési ötletbörze kiírásakor megszabott kritérium-rendszer ellen diszkriminatívnak tartva azt, az egyik feltétel szerint ugyanis etnikai, illetve politikai vonatkozású tervezeteknek nincs helyük a versenyben. Az RMDSZ javaslata a jelek szerint kimerítette az etnikai jelleget, a polgármesteri hivatal hivatalos magyarázata pedig csak kifogás, a magyar feliratoktól való zsigeri ódzkodásról van ismét szó – vélték akkor az RMDSZ helyi vezetői.

– Tavaly az RMDSZ Kolozs Megyei szervezete beadvánnyal fordult a polgármesteri hivatal felé, amelyben kértük, hogy az etnikai kritériumok alapján történő kizárást vegye ki a program szabályzatából. A polgármesteri hivatal ezt elutasította, később pedig a többnyelvű turisztikai jelzőtáblákra vonatkozó pályázatot is. Az általam beadott pályázatot mondvacsinált indokokkal zárták ki a versenyből, ezt követően fordultunk a Diszkriminációellenes Tanácshoz – írta közösségi oldalán Antal Géza, a Kolozs megyei RMDSZ ügyvezető elnöke, közzétéve a tanács hétfőn kézhez kapott döntését.

Az Országos Diszkriminációellenes Tanács határozata szerint diszkrimináció történt a 137/2000 Kormányrendelet 1. cikkelye 2. bekezdésének f) pontja szerint, az alperes (a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal) figyelmeztetést kap, továbbá a CNCD ajánlja, hogy a városháza töröljön az online közzétett dokumentációból minden etnikai jellegű hivatkozást, amely diszkriminációhoz vezethet.

– Bízom benne, hogy a következő kiírás alkalmával egyenlő eséllyel indulhatnak a kolozsvári magyar közösséget célzó kezdeményezések is a városháza programján! – fogalmazott Facebook-oldalán Antal Géza, aki lapunknak megerősítette: szándékukban áll ismét benyújtani a tervezetet a 2021-es megvalósításra idén kiírandó részvételi költségvetési programban.

Észleltük, hogy a diszkriminációellenes tanács határozatának megfogalmazásába hiba csúszott: ellentmondásosan azt közlik, hogy nem teljesülnek a diszkrimináció tényállási elemei, majd néhány bekezdéssel később azt, hogy teljesülnek a diszkrimináció tényállási elemei. Kérdésünkre az ügyvezető elnök jelezte, hogy már kérték a fogalmazásbeli tévedés helyesbítését.