Háromnapos ünnep Besztercén: újranyitják az evangélikus templomot

A besztercei evangélikus műemlék templom felújításának tervezésével megbízott Utilitas épített örökségvédelmi kutató- és tervezőközpont ügyvezető igazgatója, Kirizsán Imola a restaurálási folyamat kapcsán, május 12-én tartott konferencián összegezte a felújítás mérföldköveit, a tervezőcsapat által megoldott kihívásokat.

A tervezőcsapat vezetője felhívta a figyelmet mindenekelőtt arra, hogy az istenháza felújítási projektje több mint három évtizeddel ezelőtt, már az Utilitas Kft. fennállásának első évében, 1991–1992-ben elkezdődött. Elmesélte, ő maga a kolozsvári műszaki egyetem építőmérnöki karának hallgatójaként, professzorainak meghívására már a felújítás tervezésének első szakaszába bekapcsolódott.

A restaurálás csak nagyon lassan, lépésről lépésre haladt előre az évek során – a változó szabályozások és a rendelkezésre álló összegek függvényében. A tervezőmérnök elmondta azt is: ez volt az első nagy felújítási projekt, amelyen dolgozni kezdett, és az itt végzett munka meghatározó volt számára és munkatársai számára is.

Tartószerkezeti problémákat is meg kellett oldani

„Az elmúlt harminc év alatt nemcsak mi váltunk éretté, hanem az örökséghez való hozzáállásunk is megváltozott, illetve a műemlékmegőrzési elvek is változtak” – jegyezte meg összefoglalójában a szakember. Elmondta: a templom legkorábbi teljes felújítása az 1920-as években zajlott, az akkori Gdański Műszaki Felsőfokú Iskola professzora, Hermann Phelps által készített tervek szerint. 1926-ban a templom új vakolatot, téglafalazatot imitáló festést kapott, kőcserék történtek a boltindításoknál, illetve boltzáródásnál.

A templom nyugati homlokzatához már az 1990-es évek elején fából készült állványzat épült. A rendelkezésre álló anyagi források szűkössége miatt a munkálatok üteme lassú volt, időnként sikerült egy-egy részt elvégezni – folytatta a mérnök. Az első beavatkozások a történeti tartószerkezeten adódott romlások megszüntetésére vagy javítására összpontosítottak.

Tartószerkezeti probléma volt például, hogy az északnyugati torony nem tudta megfelelően felvenni a tetőszerkezet nyomását, amelynek hosszirányú merevítése az 1890-es, majd az 1936-os beavatkozások során sérült, a gerendák elfordultak – magyarázta a tervezőmérnök. Még a kilencvenes években, az akkori technikai tudásnak megfelelően és statikai modellező szoftverek segítségével fémelemeket terveztek és illesztettek be a padlásba és a nyugati falba, megszüntetve a homlokzat történelmi repedéseit; 1993 és 2002 között általában konszolidációs munkálatokat végeztek a tetőszerkezeten. Ezenkívül, a templom teljes nyugati homlokzatát restaurálták.

2008 júniusában pusztító tűzvész rongálta meg a tornyot

A mérnök előadásában beszámolt arról is, hogy a besztercei evangélikus egyházközség már 2008-ban, az első regionális operatív programok keretében pályázott európai uniós támogatásra a felújításának folytatására, de az akkori értékelők elutasították a projektet azzal az indokkal, hogy a műemlék nem elég fontos a régió számára…

2008-ra már faállványzat állt a torony körül is, amely a toronyépítménynek a körülbelül 50,20 méter magas párkányáig emelkedett.

2008. június 11-én este váratlanul tűz ütött ki, amely a fenyőfaállványzatról nagyon gyorsan átterjedt a toronyra és a templomhajó tetejére is; a gótikus tetőszerkezet első kilenc gerendája szinte teljesen a lángok martalékává vált. Ilyen pusztító erejű tűzvész még 1857-ben volt, amikor a toronytető leégett, az óra és a nagyharang pedig elolvadt – mondta Kirizsán Imola. Akkoriban három harang volt a toronyban, a középső lezuhant és összetört. Csak az 1555-ből származó kis harang menekült meg a tűztől, amely a torony délnyugati sarkában lévő kőlépcsőn zuhant le. A torony tetejét egyébként az 1857-es tűzvész után emelték meg két méterrel, a kis harangot kicserélték, és nagyobb harangot is öntöttek mellé Kolozsváron. 1861-ben négy számlapos órát szereltek fel, amely a 2008-as tűzvészig működött.

2008-ban a helyszínre érkező tűzoltók (amint arról a Szabadság is beszámolt) nem tudták megállítani a tűz továbbterjedését. A közel 72 méter magas torony magasságának felét sem érték el a vízsugarak, mivel a tűzoltóvíz nyomása nem volt elegendő.

Két tűzvészt is túlélt a templom (Fotó: Utilitas fotóarchívum)

A templomhajó tetőszerkezetének egy része – amely egyébként egyike az ország kevés eredeti gótikus tetőszerkezeteinek – megsínylette a tűzvészt. A forróság következtében károsultak a torony 1478 és 1520 között épült homlokzatainak építő- és díszítőelemei is.

„Ugyanakkor, mintha csoda történt volna, a templomhajó feletti boltozat és a templomban lévő ingóságok megmenekültek a pusztulástól, mert a boltindításoknál levő mélyedésekből az oltáskor felgyűlt víz befolyt a templomba” – írta le a tervezőmérnök. A boltozatok nem omlottak össze, de mind a falazat, mind a vakolat átnedvesedett.

A tűz után újra helyre kellett hozni a megrongálódott tetőszerkezetet, a tornyot megerősítették, fémszerkezeteket iktattak be, felvonót is beépítettek. A boltozatokon az átnedvesedett, hámló vakolat alatt helyenként felbukkantak a reneszánsz kori falfestésnek is a töredékei – hívta fel a figyelmet Kirizsán Imola. Elmondta továbbá: a 2018–2023-as finanszírozási szakasz kezdetére a strukturális megerősítések nagy része már befejeződött, már csak a portikuszokon levő törések, ezek tetőzetén végzett beavatkozások és a hosszhomlokzatokon lévő fugák kezelése maradt hátra; a mérnöki munkát követően aztán az építészek vették át a stafétabotot. Az Utilitas ügyvezető igazgatója egyúttal kiemelt köszönetet mondott a felújítási projekten végzett munkáért Szabó Bálint professzornak, Eke Éva építészmérnöknek, Szabó Erzsébet mérnöknek, Szilágyi Bartha Zsuzsanna vezetőépítésznek, aki a végsőkig harcolt és kitartott azért, hogy a minőség és az értékek megmentése első számú követelmény legyen.

A konferencián elhangzottak szerint az építészeti tervezés koncepcióját úgy alakították, hogy visszatérjenek a 16. századi kromatikához, és hangsúlyozzák a kőelemeket, a reneszánsz díszítőfestés és az eredeti vakolat korhű bemetszésekkel ellátott textúráját. Az építészeti projekt a művészeti elemek helyreállítására összpontosított. A tér funkcionalitása egyértelmű, és ezt hangsúlyozták ők is: az istenháza funkciót, amely kulturális eseményeknek, orgonakoncerteknek, kisebb kiállítótereknek adhat otthont.

A templom nagy értéke a gótikus tetőtér több mint nyolcezer köbméteres térfogatával, 39 fő- és mellékgerendájával – ez a felújítás nyomán immár a látogatók által is bejárható. Újra láthatóvá váltak a templom építésének különböző fázisaihoz tartozó különböző kőfaragványok, például bordák, párkányok részei, amelyek többsége a középkor emléke.

A tér funkcionalitása és a kényelem megteremtése érdekében korszerűsítő munkálatokat is végeztek: a fűtési berendezéstől, az építészeti elemeket érvényesítő megvilágítástól, a biztonsági világításig, illetve hat belső, tűzoltásra alkalmas csapot is felszereltek.

Kovács Gergely magyarországi művészettörténész a felújítási munkálatok alatt végzett művészettörténeti kutatás néhány eredményét összegezte a Teleki László Alapítvány In Situ folyóiratának a 2020-ban megjelent első számában, és vázolta a műemlék templom építéstörténetének fontosabb szakaszait is.  

A korai templom a 13. század elején épülhetett

Amint Kovács Gergelynek az Előzetes jelentés Beszterce középkori plébániatemplomának homlokzati kőfelméréséről című tanulmányában olvashatjuk, a besztercei evangélikus templom, az egykori plébániatemplom egyik legjelentősebb, középkori eredetű emléke Erdély északkeleti térségének. Magában foglalja a korai templom alapfalait, illetve megőrizte a 16. századi, reneszánsz bővítés reneszánsz stílusjegyeit.

A besztercei plébánia legkésőbb a 13. század elején létesült, és az első templom is ekkor épülhetett. 1319-ből már ismert bizonyos Miklós plébános neve. Egy 1358-ban keltezett forrás szerint a plébániatemplom védőszentje Szent Miklós volt.

A korai templom vélhetően a tatárjárás előtt épült, de súlyosan megrongálódott. Az építéstörténet második szakaszában, feltehetőleg 1400 körül emeltek egy kéttornyos nyugati homlokzattal rendelkező, bizonyára háromhajós templomot. A művészettörténész szerint, a jelenlegi hosszház délnyugati sarka minden bizonnyal magába foglalja az egykori kéttornyos felépítmény déli tornyát.

A szakirodalom szerint a templom késő gótikus kora reneszánsz átépítése a 15. század végén, vélhetően a városfalak 1484-es felépítését követő években kezdődött el, és a 16. század második feléig tartott. Ekkor láttak neki a cinteremfal oldalában egy új torony megépítéséhez, amely nem más, mint az épület északnyugati sarkán álló mai torony. A nyugati toronypárt valószínűleg alapozási hibák miatt bontották el.

Az átépítés utolsó szakasza a 16. század második felében kezdődött: 1559–1563 között a Lembergben (Lviv) megtelepedett itáliai építész, Petrus Italus da Lugano vezetésével lebontották a korábbi templom boltozatait, s megépítették a mai csarnoktemplomot. A háromhajós, sokszögű szentélyzáródású csarnoktemplom hosszházának északnyugati sarkához a négyzet alaprajzú torony, szentélyéhez északról a szentélynégyszög és sekrestye csatlakozik. Északi és déli oldalbejáróinál, kettős kapuk előtt nyitott előcsarnokot alakítottak ki.

Kovács Gergely művészettörténész is beszámol arról, hogy a helyreállítási munkálatok során, 2019 májusában az eltávolított vakolatrétegek alól több helyütt másodlagosan befalazott kőfaragványok, boltozati bordák, illetve falpillérek rétegkövei, párkány- és kerettöredékek bukkantak elő. Az általa, és munkatársai áltat felmért kőtöredékeket megállapítása szerint 1515 és 1559 között falazhatták be a jelenleg is álló homlokzati falakba.

(Borítókép: Utilitas fotóarchívum)