Győzött a Real Rómában, csoportelsőként jutott BL-nyolcaddöntőbe

Győzött a Real Rómában, csoportelsőként jutott BL-nyolcaddöntőbe
A Real Madrid 2–0-s győzelmet aratott az AS Róma ellen a Bajnokok Ligája csoportkörének ötödik fordulójában. A találkozónak már csak a kvartett első helye a tét, ugyanis a CSZKA kora esti vereségével eldőlt, hogy a madridi és a római csapat jutott a BL kieséses szakaszába.

A játéknap rangadóján a hazaiak kihagyták ziccereiket az első félidőben, a címvédő vendégek ezt a másodikban két góllal büntették meg, így a csoportelsőséget is megszerezték.

A Bayern München többek között Arjen Robben és Robert Lewandowski dupláival könnyedén nyert 5–1-re a vendég Benfica ellen. Az E-csoportban a Bayern így csatlakozott a már korábban továbbjutott Ajaxhoz.

Szintén győzelemmel került a 16 közé a H-csoportból a Juventus és a Manchester United, előbbi a Valenciát, utóbbi a Young Boyst múlta felül 1–0-ra hazai pályán. Az angoloknál Marouane Fellaini a 91. percben szerezte a nyolcaddöntőt érő találatot.

Az F-csoportban a Manchester Citynek elég volt az Olympique Lyon vendégeként elért 2–2-es döntetlen. A franciáknak viszont nem, mert a másik párharcban a Sahtar Donyeck 3–2-re nyert a Hoffenheim vendégeként.

Az ukránok korán kétgólos előnyre tettek szert, innen a németek még egyenlítettek, azonban miután a 60. percben a magyar válogatott csatárukat, Szalai Ádámot kiállították (miután két perc alatt ugyanannyi sárga lapot összeszedett), a rivális a hosszabbításban kihasználta létszámfölényét, és életben tartotta a Sahtar nyolcaddöntős reményeit. A Hoffenheim vereségével búcsúzik a sorozattól.

varosnapokHirdetés

Bajnokok Ligája, csoportkör, 5. forduló:

E-csoport: • AEK Athén (görög)–Ajax Amsterdam (holland) 0–2 (gól: Dusan Tadics 2 – 68. és 72. perc, az első 11 m; kiállítva: Marko Livaja – 67. őerc, AEK) • Bayern München (német)–Benfica Lisszabon (portugál) 5–1 (Arjen Robben 2 – 13. és 31., Robert Lewandowski 2 – 36. és 51., valamint Franck Ribery – 76. perc, illetve Gedson Fernandes – 46. perc). A csoport állása: 1. (és továbbjutott) Bayern 13 pont, 2. (és továbbjutott) Ajax 11, 3. (és Európa Ligás) Benfica 4, 4. AEK 0.F-csoport: • Olympique Lyon (francia)–Manchester City (angol) 2–2 (Maxvel Cornet 2 – 55. és 81. perc, illetve Aymeric Laporte – 63. és Sergio Agüero – 83. perc) • TSV 1899 Hoffenheim (német)–Sahtar Donyeck (ukrán) 2–3 (Andrej Kramarics – 17. és Steven Zuber – 40. perc, illetve Ismaily – 14., továbbá Taison 2 – 15. és 93. perc; kiállítva: Szalai Ádám – 60. perc, Hoffenheim). Az állás: 1. (és továbbjutott) Man. City 10 pont, 2. Lyon 7, 3. Sahtar 5, 4. Hoffenheim 3.G-csoport: • CSZKA Moszkva (orosz)–Viktoria Plzen (cseh) 1–2 (Nikola Vlaszics – 10. perc, 11 m, illetve Roman Prochazka – 56. és Lukas Hejda – 81. perc; Prochazka a 44. percben 11-est hibázott) • AS Róma (olasz)–Real Madrid (spanyol) 0–2 (Gareth Bale – 47. és Lucas Vazquez – 59. perc). Az állás: 1. (és továbbjutott) Real Madrid 12 pont, 2. (és továbbjutott) Róma 9, 3. CSZKA 4 (5–9), 4. Plzen 4 (5–14).H-csoport: • Torinói Juventus (olasz)–CF Valencia (spanyol) 1–0 (Mario Mandzukics – 59. perc) • Manchester United (angol)–Young Boys (svájci) 1–0 (Marounae Fellaini – 91. perc). Az állás: 1. (és továbbjutott) Juventus 12 pont, 2. (és továbbjutott) MU 10, 3. (és Európa Ligás) Valencia 5, 4. Young Boys 1.