Gyors internet digitálisan analfabéta társadalomnak

Gyors internet digitálisan analfabéta társadalomnak
Románia átlaglakossága digitális analfabéta annak ellenére, hogy a szélessávú internetkapcsolatok sebességét illetően hazánk Európában az első helyen áll – jelentette ki Augustin Jianu távközlési miniszter. Egy másik problémát a szélessávú internetkapcsolatok elterjedtsége jelenti, ugyanis az országnak csak igen kevés részét fedik le.

A paradoxonok sorát folytatva a tárcavezető hangsúlyozta, Romániában rengeteg jó információtechnológia területén dolgozó szakember van, az összlakossághoz mérten az arányuk azonban túl alacsony. Az IT-szektorban már évek óta munkaerőhiányra panaszkodnak a vállalatok, ugyanis az ágazat dinamikus fejlődésnek indult, tavaly például az IT-szektor járult hozzá a legnagyobb mértékben a bruttó hazai termék (GDP) növekedéséhez az előző évhez mérten. Az IT-szektor tavaly a GDP hat százalékát adta, ami jelentős növekedést jelent a pár évvel ezelőtti 2 százalékhoz képest.

Jianu szerint a lakosság digitális kompetenciáinak bővítését, illetve a digitális alapismeretek minél szélesebb körben való terjesztését nem lehet megspórolni, el kell végezni ahhoz, hogy az említett mutatók javuljanak, és valódi átalakulás történjen a társadalomban. Szerinte a digitális ábécé oktatását elsősorban a tanárokkal és a szülőkel kellene kezdeni, mert a most születő gyerekek már a digitális korba születnek bele, két éves korukban a kezükben van a táblagép, amit tudnak kezelni.

Úgy vélte, ha Románia elmulasztja végrehajtani ezt a negyedik ipari forradalmat, akkor nagyon megnehezíti a fejlődését és remélt céljainak elérését. Tavaly az első fél évben 19 millió szélessávú mobil és fix internetkapcsolat létezett az országban, amelyeken a felhasználók összesen 2,7 millió terrabyte forgalmat generáltak. Annak ellenére, hogy egyre többen használnak okostele­fonokat és táblagépeket, ezeken az eszközökön az internet­forgalomnak csak a 3 százalékát bonyolították le a telekommunikációs hatóság által tegnap közölt adatok szerint.

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

A június 9-i választásokon való részvétel fontosságát hangsúlyozták csütörtökön, Kolozsváron az RMDSZ, az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Kolozs megyei szervezeteinek elnökei. Csoma Botond, Fancsali Ernő és dr. Schwartz Róbert egybehangzóan rámutattak arra, hogy a pártok között választási versenynek akkor van helye, amikor az nem veszélyezteti a közösségi érdeket. Az európai parlamenti választásokat illetően azonban a politikai erők együttműködnek, így a magyar összefogás listájára kérik a közösség tagjainak szavazatát. Továbbá az önkormányzati választásokon, azokon a helyeken, ahol minden egyes magyar szavazat számít a magyar jelöltek választási sikere szempontjából, nem lépnek választási versenybe az erdélyi magyar pártok.
Belpol