Felújítják a zilahi Wesselényi-szobor talapzatát

Felújítják a zilahi Wesselényi-szobor talapzatát
Felújítják Wesselényi Miklós szobrának a talapzatát, döntött ma Zilah Városi Tanácsa. A dokumentáció szerint a felújítás 560 ezer lejbe kerül, idézi a közlemény Fazakas Miklós alpolgármestert.

Az RMDSZ helyi tanácsosai és az RMDSZ Szilágy megyei szervezete már egy ideje szeretett volna megoldást találni a szobor talapzatának felújítására, mert elég rossz állapotban van. Most végre sikerült előre lépjünk ez ügyben, és elfogadtuk az erre vonatkozó technikai-gazdasági dokumentációt. E napirendi pontra 17 tanácsos szavazott igennel, és 2 személy tartózkodott” – mondta Fazakas Miklós.

A dokumentum szerint a alpolgármester kiemelte, hogy a következő időszakban a munkálatok közbeszerzési folyamata zajlik. - Reményeink szerint jövő év elején, tavasszal már neki is tudunk fogunk a munkálatoknak. A dokumentáció magába foglalja a talapzat felújítását, restaurálását, illetve a hiányzó kődarabok pótlását – mondta az elöljáró.