Felhős helyzet

Felhős helyzet
Mindeddig egyszer jártam Kárpátalján - és ha az újabb szokás tényleg divattá izmosodik - lehet, hogy jó ideig utoljára. Nem mintha e cikknek impaktja oly nagy lenne, hogy a kijevi hatóságok egyből tiltólistára tennének, bár az sem kizárt, hogy arra szakosodott szerveik, háttérintézményeik alaposan monitorizálják a sajtót, főleg ilyen helyzetekben, midőn egy politikus kitiltása visszhangot kelt a médiában (is). Mivel a Kelemen Hunor előtt elzárt Csap esete (a poén persze alig árnyalja-enyhíti a faktumokat) még vélhetően újabb és remélhetőleg végleg tisztázó adalékokkal bővül, most nem szándékszom ezt az irányt kifutni: hipotézisekkel, spekulatív eszmefuttatásokkal telített sajtónkat nem terhelném még egy adag feltételezés-köteggel.

Inkább a környezetet, a szűkebben vett - másfél évtizednyi - időbeli kontextust pásztáznám át, műfaji és terjedelmi okokból adódóan, felszínesen, de nem minden tanulságot mellőzve. Ukrajnában épp kampány dúl, választási hadjárat második félideje, ezért a közhangulat feszültebb az átlagosnál. Az átlagos pedig önmagában eleve feszült: keleten a helyzet változatlanul háborús, a Krimet annektálták, a maradék országban pedig nacionalizmusok feszülnek egymásnak; a kisebbségekre (köztük az orosz minoritásra is) restriktív oktatási és nyelvtörvény csak egyik vetülete ennek a türelmetlenségnek. A FUEN kongresszus, amelyet a szervezet fennállásának hetvenedik évfordulóján  éppen Kijevbe terveztek idén, kénytelen volt „visszavonulni” nyugatra: június közepén  Pozsony és Dunaszerdahely fogadja a fórumot.

Ukrajnát mindennek el lehet mondani, csak monokróm nemzetállamnak nem. Hivatalos, tehát a mindenkori kijevi adminisztráció által sem cáfolt adatok szerint, ha a ruszinokat mégis önálló etnikumként fogadjuk el, az ország minden negyedik lakósa kisebbségi. Ezzel párhuzamosan vallási megosztottság is jellemzi, mely korántsem a tolerancia jegyében értelmezendő, főleg amióta nyíltan politikai eszközként használják fel a moszkvai pátriárkától való függetlenedési intenciókat. Ráadásul a nyugat-kelet opciók tengelyén is töredezett a társadalom: EU- és NATO- pártiak, önálló (nemegyszer ultra) nacionalista felhangot bevállalók és a harsányan-harciasan ruszofil tábor - íme az elnagyolt skiccelés, mellyel az ukrán politikai aréna erővonalait érzékeltetni lehet. Ebben az összefüggésben visszafogottnak tűnik Milován Sándor értékelése: a KMKSZ tisztletbeli elnöke kis hatásszünetnek beillő bizonytalankodás után felhősnek nevezi a jelenlegi helyzetet egyik nyilatkozatában, mintegy kerülve a drámai jelzőket, de éppen a bizonytalansági tényezők változatosságára és dinamikájára utalva.

A nagyjából tíz évvel ezelőtti kárpátaljai történetem egy nemzetközi ungvári sajtófesztiválra szóló meghívással indult: Máramarosszigetnél léptük át a határt;  alig leplezett bizalmatlanság, kérdezősködés, enyhe várakoztatás a fejléces hivatalos névre szóló meghívó dacára. Visszafele ugyanott jöttünk át, a határőri készenlétbe ezúttal kiadós hitetlenkedés vegyült: miután végigkopogtatták a gépkocsit, mégis intettek, hogy oké és a visszapillantóból látni lehetett, jó ideig csóválják tányérsapkás kobakjukat: három komolynak tűnő férfi meg sem próbált néhány pakk  plusszcigit, vagy legalább egy kis dugivodkát átvinni, ezek tényleg furák, hogy beérik egy kupával, amit állítólag a fesztiválon nyertek a harmadik helyezésért.