Feladta a Dakar-ralit Gyenes Emánuel

Feladta a Dakar-ralit Gyenes Emánuel
Nem fejezi be az idei Dakar-ralit Gyenes Emánuel, a nyolcadik szakaszban feladta a versenyt.

A szatmárnémeti motoros Facebook-oldalán közölte a hírt. Mint írja, eleve rosszul kezdődött az etap, hiszen a motorosok többsége tíz autó és öt kamion után rajtolt el, és a keréknyomok meg a por igen megnehezítették a dolgukat. Aztán bukott, és ennek nyomán nemcsak a navigációs rendszere sérült meg, hanem a jobb karja is, amelyen alig egy hónappal a verseny előtt törést szenvedett. "Próbáltam folytatni, de 10 km után meg kellett állnom, mivel már nem tudtam tartani a kormányt. Több tíz percen keresztül vártam, hogy lássam, tudom-e folytatni, de végül hívnom kellett a helikoptert. Jövőre visszatérek a Dakarra, sokkal erősebben és sokkal elszántabban" - írja bejegyzésében.

Gyenes Emánuel összetettben a 40. helyen állt hét etap után.

A szatmári versenyző november végén, egy fotózás közben törte el a jobb karját, és emiatt kérdésessé vált az idei Dakar-ralin való részvétele, de végül mégis rajthoz állt.

Gyenes immáron a kilencedik alkalommal vett részt a dél-amerikai terepraliversenyen, és a 2009-es után ez a második Dakar, amelyet nem tud befejezni. A legjobb eredményt 2016-ban érte el, amikor a 14. helyen zárt összetettben.

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

A motorosoknál a címvédő brit Sam Sunderland, az autósoknál pedig a katari Nasszer al-Attijah nyerte az első szakaszt a 40. Dakar-ralin.
Sport
Az autósoknál a háromszoros győztes katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb hétfőn a Szaúd-Arábiában rendezett Dakar-rali második szakaszán, míg a motorosoknál a spanyol Juan Barreda Bort szakaszgyőzelmével az összetettben is átvette a vezetést.
Sport
A Mathieu Serradori, Fabian Lurquin francia, belga páros nyerte a Szaúd-Arábiában rendezett Dakar rali hétfőn rendezett nyolcadik szakaszát, amelyen a kétszeres Forma–1-es világbajnok Fernando Alonso másodikként ért célba.
Sport
A Szalay Balázs, Bunkoczi László páros a huszadik helyen fejezte be a Peruban rendezett Dakar-ralit, amelyet az autósoknál összetettben – pályafutása során harmadszor – a katari Nasszer al-Attijah nyert meg.
Sport