Évértékelő gondolatok a kihívásokkal teli 2023-ról

sportolimpia
Először volt téli sportolimpia tavaly (Fotó: Udvar Ferencz, Lőrincz Márta)
Három síverseny, két teljesítménytúra, jubileumi EKE Vándortábor és havonta megszervezett gyalogos, kerékpáros, illetve buszos honismereti túrák több mint 3600 résztvevővel: frappánsan így lehetne összefoglalni 2023-as tevékenységünket, ha csak a száraz számadatokat tekintjük. Az életre szóló szervezési tapasztalatokat, a felejthetetlen pillanatokat, a hullámvölgyeket és az ezt követő eufóriát, valamint az együtt átélt közösségi élményt viszont nem lehet számokkal kifejezni, de még szavakat is nehéz találni rájuk. 2023 több szempontból is különleges év volt számunkra, hiszen első alkalommal szerveztünk téli sportolimpiát Kolozs megyei magyar iskolásoknak a Communitas Alapítvánnyal közösen, emellett 12 év kihagyás után a kolozsvári EKE elvállalta a 30. EKE Vándortábor megszervezését.

Megjelent a Szabadság és az EKE – Kolozsvár 1891 turistamelléklete, az Erdély 2024. januári számában.

A 2023-as évadunkat a márciusi síversenyek nyitották meg: 16-án társszervezőként segítettünk az első Kolozs Megyei Téli Sportolimpia megvalósításában, amelyen 11 magyar iskola 115 tanulója állt rajthoz szakadó hóban. A versenyen kezdő és haladó kategóriában indultak az iskolások négy korcsoport szerint. Március 18-án az egy híján 20 éves EKE-gyereksíversenyen szurkoltunk a 91 bátor kis sízőnek, 19-én pedig ragyogó napsütésben és tavaszias télben mutathatta meg ügyességét a 21 csapatot alkotó 70 versenyző a Hangay Oktáv Családi Síverseny 4. kiírásán. Tavaly két háromgenerációs csapatunk is volt, aminek nagyon örültünk, a legnépesebb családnak járó vándorkupát pedig ez alkalommal is a Szélyes család vihette haza. 

A síversenyek után időnk sem volt felszusszanni, hiszen teljes erőbedobással elkezdtük szervezni a májusi Jókai-teljesítménytúrát. A vándortábor miatt tavaly úgy döntöttünk, hogy lemondunk a Vasvári- és a Kós-túrák szervezéséről, így a júniusi Bánffy-teljesítménytúrával le is zártuk az évadot. A Jókai szervezése mindig nagy izgalmakkal jár, hiszen ezzel nyitjuk meg hivatalosan a teljesítménytúra-szezont. Az emberek a hosszú tél után ki vannak éhezve a túrázásra, így sosem kell tartanunk attól, hogy nem lesz elég résztvevőnk. Ez tavaly sem volt másképp: a négy gyalogos túraváltozaton 501 résztvevő feszegette a határait, a kerékpáros útvonalakon pedig 64 bringás tekert végig, tehát összesen 565 résztvevőt mozgattunk meg. Legfiatalabb résztvevőnk az akkor alig 10 hónapos Bihari Borbála volt, akinek a szüleit elismerés illeti, hogy már ilyen fiatalon túrázásra nevelik kislányukat. A Gy55-ös túraváltozat leggyorsabb résztvevője, Kovács Zsolt, már 12.14-kor bent volt a torockói célban 5 óra 46 perc alatt teljesítve a távot, míg az utolsó három túrázót 22.18-kor fogadtuk vastapssal kitartásukért. A legnépszerűbb túraváltozat 2023-ban is a Várfalváról induló gyalogos 10-es volt, amelyet 223-an teljesítettek, közöttük nagyon sok gyerek és szüleik. 

A tavalyi Bánffy-teljesítménytúra egyik különlegessége az volt, hogy a gyalogos útvonalakat zuhogó esőben jeleztük ki, így a folyamat végére ázott kutyákként értünk haza, de legalább élvezhettük az erdőből felszálló ködfelhők látványát. Mivel az esőzések miatt a Székelyjó-patak megnőtt, utolsó percben módosítanunk kellett az útvonalat, így a túra végén több résztvevőtől is megkaptuk, hogy a 22 km valójában 24 volt, a 35 pedig 37-re szaporodott. Természetesen a túra napjára is esőt jósoltak, így a reggeli szürke felhők több jelentkezőt is eltántorítottak, így végül 193-an teljesítették a négy kerékpáros és három gyalogos túraváltozat egyikét. A nap végére a beígért vihar is megérkezett, így a hosszú gyalogos túra résztvevőit kocsikkal mentettük meg a bőrig ázástól. Legfiatalabb résztvevőnk az alig négyéves Osváth Eszter volt a gyalogos Kőhegy-túrán, a legnépszerűbb túraváltozatnak pedig a leghosszabb, 35 km-es gyalogos változat bizonyult.

A 30. EKE Vándortábor teljesen átszőtte az elmúlt évünket, hiszen amikor épp nem síversenyeket vagy teljesítménytúrákat szerveztünk, minden időnket kitöltötte a táborra való készülés. Mivel a kolozsvári EKE 2011-ben szervezett utoljára vándortábort, mindannyian izgultunk, hogy miként fog sikerülni, pláne azért, mert néhányan a szervezőcsapatból még sosem voltunk ilyen táborban. Amikor 2022-ben elvállaltuk a szervezést, még mi sem hittük el igazán, hogy ekkora kihívást véghez tudunk vinni, és azt sem tudtuk, hogy lesz-e elég segítő kéz, most viszont, visszatekintve, mindannyian érezhetjük az elégtételt, hogy megérte kilépni saját komfortzónánkból. A sztánai tábort megelőző majdnem egyévnyi intenzív szervezés sokszor próbára tette mentális és fizikai tűrőképességünket, közben pedig a síversenyek, a teljesítménytúrák és havi túráink sikeres megszervezésére is fókuszálnunk kellett. Biztos vagyok benne, hogy ez idő alatt gyakran feltettük magunknak a kérdést, hogy megéri-e a rengeteg túlóra, a szabad délutánok és hétvégék feláldozása, a stressz, az alvatlanság és az állandó kétely, hogy elég jól fog-e sikerülni minden, éppen ezért nagyon hálás vagyok szervezőtársaimnak, hogy tartottuk egymásban a lelket, és nem engedtük, hogy bármelyikünk is meghátráljon. A határaink feszegetése és a félelmeinkkel való szembenézés mindig egy kis szenvedéssel jár, viszont ha kibírjuk ezt a válságos időszakot, a sikerélmény édesebb lesz, mint valaha. 

Bár augusztusban részletes beszámoló jelent meg a táborról, a számadatokat biztosan elfelejtették már az olvasók, így ezeket ismét feleleveníthetjük. 1049 résztvevő és 129 szervező (összesen 1178), 245 húsz éven aluli fiatal és gyerek, 773 sátorozó, napi 25 túra három napon keresztül, 35 970 km gyaloglás, 2562 km kerékpározás, 564 km lovaglás, 225 km szaladás, 26 különböző kulturális, ifjúsági és szórakoztató program – így lehetne röviden és tömören összesíteni a 30. EKE Vándortábor eredményeit. A 0–10 évesek közül 108-an vettek részt, a 11–20 évesek pedig 137-en voltak, de a szépkorúak is vállalták a sátorozással járó kihívásokat, amiért külön elismerés illeti őket. Természetesen, az emlékezetes pillanatokat és az együtt átélt élményeket nem lehet számszerűsíteni, ugyanakkor vicces sztorikból is bőven kijutott, amelyeket azóta is gyakran felemlegetünk. Azt biztosan állíthatom, hogy mindannyiunk számára életre szóló élményt és tanulságot jelentett a tábor megszervezése, és bízunk abban, hogy a szervezéssel együtt járó közösségépítés a jövőben is pozitívan hat egyesületünk tevékenységére.

Sokszor hangsúlyozzuk, hogy a síversenyeket, a teljesítménytúrákat és az EKE Vándortábort tekintjük tavalyi legjelentősebb rendezvényeinknek, viszont ne feledkezzünk meg arról, hogy a kolozsvári EKE éves tevékenységét a havonta megszervezett gyalogos, kerékpáros és buszos honismereti kirándulások alapozzák meg. 2023-ban összesen 158 túrát és kirándulást hirdettünk meg, havonta átlagban 13-at, amelyek során több mint 1500 résztvevőt csalogattunk ki a természetbe. Eseményeink népszerűsítése érdekében – a havonta megjelent Erdély mellett – a Kolozsvári Rádióban is jelentkezünk havi műsorunkkal, a Mesél az EKE-vel. A szerdai hagyományos bükki séták mellett minden hétvégén meghirdettük Kolozsvár környéki túráinkat, gyakorta pedig távolabbi vidékekre is elkalauzoltuk az érdeklődőket. Jártunk Kisbányán, a Meszesen, a Szolcsvai-búvópataknál, a Farcu-kristálybarlangnál, a Ronki- és Pocsováliste-szorosban, a Berettyó-forrásnál, a Nagy-hegyen, a Révi-szorosban és a Bélavárán, a honismereti kirándulásaink alkalmával ellátogattunk a Szilágyságba, Désre, Mezőzáhra, Nagykárolyba, Kalotaszentkirályra, az évet pedig temesvári és aradi kirándulásunkkal zártuk.

Az említett rendezvények, túrák és versenyek sikeres megszervezéséhez tavaly rekordszámú, 183 önkéntes járult hozzá időt és energiát nem sajnálva. Legnagyobb örömünkre a támogatóink száma is meggyarapodott, 2023-ban 49 támogató döntött úgy, hogy anyagilag vagy konkrét termékek elkészítésével járul hozzá éves tevékenységünk és rendezvényeink sikeréhez, partnereink és médiapartnereink száma pedig 29-re növekedett. November 24-én évadzáró ünnepségünkön mondtunk köszönetet önkénteseinknek és támogatóinknak a rengeteg segítségért és a nagylelkű támogatásért, ugyanakkor feleleveníthettük 2023-as évünk legemlékezetesebb pillanatait néhány levetített fényképpel és kisfilmmel. Meglepetésként kinyomtattuk a levetített fényképek egy részét, hogy a résztvevők fizikailag is magukkal vihessék az együtt szerzett kellemes emlékeket, ráadásként pedig jelképes ajándékkal is készültünk számukra: EKE-logós szatyorral és írószerrel.