Európa Liga: következik a csoportkör negyedik fordulója

Európa Liga: következik a csoportkör negyedik fordulója
A magyar válogatott Korhut Mihályt is foglalkoztató Hapoel Beer-Sheva a Sparta Prága vendége lesz, míg Szántó Tamás együttese, a Bécsi Rapid a Sassuolo otthonában szerepel a labdarúgó Európa Liga csoportkörének csütörtöki, negyedik fordulójában. Pályára lép a két román együttes is: a bajnok Astra a cseh Viktoria Plzent fogadja, a Bukaresti Steaua pedig Zürichben vendégszerepel.

Az izraeli bajnokcsapatban rendszeresen játéklehetőséghez jutó Korhut két héttel ezelőtt is végig szerepelt azon a találkozón, amelyen a Sparta Prága vendégként nyert 1–0-ra, s ezzel a Hapoel elveszítette veretlenségét a nemzetközi sorozatban. A Beer-Sheva most visszavághat ezért a vereségért, s már csak azért is nagy szüksége lenne a győzelemre, mert egy prágai sikerrel nehéz helyzetbe kerülne a továbbjutás szempontjából. A Sparta most hat pontjával vezeti a K-csoportot, míg a Hapoelnek négy van, vagyis a Praha egy győzelemmel ötpontosra növelhetné az előnyét két fordulóval a csoportkör zárása előtt. A találkozót a magyar Vad II. István vezeti. Ebben a négyesben a másik csütörtöki meccsen a hárompontos Internazionale a négypontos Southampton vendége lesz.

Szántó Tamás és a Bécsi Rapid hasonló helyzetben van, mint Korhut és csapata: a bécsi együttes négy pontjával harmadik az F-csoportban, amelyet a hatpontos Genk vezet a szintén négypontos Sassuolo előtt, a negyedik helyen pedig az eddig három pontot szerző Athletic Bilbao áll. A Rapid két héttel ezelőtt 1–1-et játszott a Sassuolóval otthon, így a csütörtök esti mérkőzés mindkét csapatnak jelentős a továbbjutás szempontjából.

Érdekesnek ígérkezik még az A-csoportban a Fenerbahce–Manchester United összecsapás (élőben követhető az RTL 2 tévéadón is), a C-csoportban az Anderlecht és a Mainz belgiumi találkozója, valamint a két héttel ezelőtt 3–3-as döntetlennel záruló AS Róma–Austria mérkőzés bécsi visszavágója.

Az E-csoport állása: 1. AS Róma 5 (8–4), 2. Austria 5 (6–5), 3. ASTRA 3, 4. Viktoria 2.

Az L-csoportban: 1. Villarreal 5 pont, 2. Osmanlispor 4 (5–4), 3. Zürich 4 (4–4), 4. STEAUA 2.

varosnapokHirdetés

Kilenc mérkőzés követhető élőben a DolceSport tévéadó jóvoltából.

A DolceSport1-en a Gyurgyevói/Giurgiu Astra–Viktoria Plzen (cseh) mérkőzés látható 20 órától, míg 22.05-től az FC Zürich (svájci)–Bukaresti Steaua meccset közvetítik – utóbbi összecsapás a Pro tv-n is megtekinthető.

A többi meccs:

18 óra: Asztana (kazah)–Olimpiakosz Pireusz (görög) – DolceSport2.

20 óra: • Fenerbahce Isztambul (török)–Manchester United (angol) – DolceSport2 • Bécsi Austria (osztrák)–AS Róma (olasz) – DolceSport3 • Zenit Szentpétervár (orosz)–Dundalk (ír) – DolceSport4.

22.05 óra: • Southampton (angol)–Milánói Internazionale (olasz) DolceSport2 • Villarreal (spanyol)–Osmanlispor (török) – DolceSport3 • Ajax Amszterdam (holland)–Celta Vigo (spanyol) – DolceSport4.