Európa Liga: döntetlenekkel távolodnak a román csapatok a továbbjutástól

Európa Liga: döntetlenekkel távolodnak a román csapatok a továbbjutástól
A labdarúgó Európa Liga csoportkörének negyedik fordulójában mindkét román csapat döntetlent játszott, s egyre távolabb kerül a továbbjutástól.

A bajnok Gyurgyevói/Giurgiui Astra nem tudta megismételni csehországi jó teljesítményét (amikor 2–1-re nyert), a visszavágón csak 1–1-re volt képes a Viktoria Plzen ellen a fővárosi Nemzeti Arénában. Két kihagyott helyzet után a vezetést a hazai csapat szerezte meg Alexandru Stan (19. perc) révén – Budescu lövését még védte Matus Kozacik kapus, de Stan ismétlését már nem tudta (1–0). Hat perc múlva már ismét egyenlő állást mutatott az eredményjelző tábla, Michael Krmencik fejesgóllal egyenlített, Milan Petrzela beadását értékesítette (1–1).

Fordulás után némi meglepetésre a csehek voltak sokkal veszélyesebbek, de ők is csak kapufáig jutottak, ugyancsak Krmencik veszélyeztetett a 76. percben. A Marius Şumudică edzette Astrából hiányzott a plzeni siker értelmi szerzője, a sérült (s hamarosan a Bukaresti Steuához távozó) Denis Alibec.

Az E-csoport másik összecsapásán: • Bécsi Austria (osztrák)–AS Róma (olasz) 2–4 (gól: Kayode – 2. és A. Grünwald – 89. perc, illetve Dzeko 2 – 5. és 65., De Rossi – 18., valamint Nainggolan – 78. perc). A csoport állása:

1.      Róma                  4       2       2       0       12–6 8

2.      Austria       4       1       2       1       8–9   5

varosnapokHirdetés

3.      Astra         4       1       1       2       5–9   4

4.      Viktoria      4       0       3       1       3–4   3

Továbbra sem megy a Bukaresti Steauának nemzetközi porondon, csak gól nélküli döntetlenre volt képes a svájci másodosztályban éllovas FC Zürich otthonában, a Letzigrund Stadionban (két héttel ezelőtt az első meccsen is döntetlen, 1–1 volt az eredmény). Laurenţiu Reghecampf együttese taktikailag uralta a mérkőzést, ám betalálni nem tudott (a második félidőben kapura lövése sem volt), így a találkozó 0–0-lal végződött.

Az L-csoport másik meccsén az egykori steauás Raul Rusescu ismét sziporkázott, az előző forduló csapatába beválasztott csatár ismét betalált, beállítva a nem is akármilyen végeredményt: a török Osmanlispor idegenben 2–1-re legyőzte a spanyol Villarrealt – korábban erre még nem volt példa, az európai kupaporondon újonc oszmánok most már a legesélyesebbek a továbbjutásra a négyesből. Rusescu a legutóbbi 16 európai kupameccsén 12-szer talált a kapuba.

Végeredmény: • Villarreal (spanyol)–Osmanlispor (török) 1–2 (gól: R. Hernández – 46. perc, illetve Pierre Webó – 8. és Raul Rusescu – 75. perc). Az állás:

1.      Osmanlis.   4       2       1       1       7–5   7

2.      Villarreal    4       1       2       1       6–6   5

3.      Zürich         4       1       2       1       4–4   5

4.      Steaua        4       0       3       1       2–4   3

Az RSC Anderlecht Brüsszel – korábban szintén steauás – játékosa, Nicolae Stanciu (a képen balra, jobbra a másik román idegenlégiós Alexandru Chipciu) kétszer is betalált, ezzel csapat találatainak egyharmadát szerezte. A Mircea Lucescu edzette Zenit Szentpétervár nehezen gyűrte le ír ellenfelét, a 78. percben Giuliano döntötte el a mérkőzést (az oroszok első gólja is a brazil támadó nevéhez fűződött)  – viszont az eredményeknek köszönhetően két fordulóval a csoportkör vége előtt eldőlt, hogy a Zenit biztosan továbbjutott.

A magyar Szántó Tamás csereként öt perc játéklehetőséget kapott a Bécsi Rapidban, igaz ez idő alatt csapata 0–2-ről egyenlített a Sassuolo ellen. A magyar Korhut Mihállyal és a román Ovidiu Hobannal felálló Hapoel Beer-Seva kikapott a Sparta Prága otthonában – a meccset a magyar Vad II. István és stábja vezette. A J-csoportot vezető olasz Fiorentina hálóját ismét a válogatott Ciprian Tătăruşanu őrizte.

Az Athletic Bilbao 5–3-ra nyert hazai pályán a Genk ellen a labdarúgó Európa-liga csoportkörének 4. fordulójában. A baszkok összes gólját Aritz Aduriz szerezte, a mesterhármas már szünet előtt megvolt – bár három találat is büntetőből született, ettől még tény: ő az első labdarúgó, aki egy Európa Liga-mérkőzésen ötször talált a kapuba (mesternégyesből is csupán kettő volt korábban: Radamel Falcao érte el az elsőt 2011-ben, Edinson Cavani 2012-ben a másodikat).

Az Ajax megverte a Celta Vigót, ezzel már továbbjutott a G-csoportból, hasonlóképpen a Schalke is az I-jelű négyesből. A csoportkörben eddig gólt sem kapó Sahtar Donyeck 18 másodperc elteltével hátrányba került a Gent otthonában, ám Kalifa Coulibaly találatára ötször válaszolt az ukrán gárda, és 5–3-as győzelmével nemcsak a továbbjutását, hanem a csoportelsőségét is bebiztosította.

Eredmények, Európa Liga, csoportkör, 4. forduló:

A-csoport: • Fenerbahce Isztambul (török)–Manchester United (angol) 2–1 • Zorja Luhanszk (ukrán)–Feyenoord Rotterdam (holland) 1–1. A csoport állása: 1. Feyenoord 7 pont (3–2), 2. Fenerbahce 7 (5–6), 3. MU 6, 4. Zorja 2.B-csoport: • Asztana (kazah)–Olimpiakosz Preusz (görög) 1–1 • APOEL Nicosia (ciprusi)–Berni Young Boys (svájci) 1–0. Az állás: 1. APOEL 9 pont, 2. Olimpiakosz 7, 3. Young Boys 4, 4. Asztana 2.C-csoport: • RSC Anderlecht Brüsszel (belga)–1. FSV Mainz 05 (német) 6–1 • Gabala/Qäbälä (azeri)–Saint-Étienne (francia) 1–2. Az állás: 1. Anderlecht 8 pont (11–4), 2. Saint-Étienne 8 (5–3), 3. Mainz 5, 4. Gabala   0.D-csoport: • Zenit Szentpétervár (orosz)–Dundalk (ír) 2–1 • Maccabi Tel-Aviv (izrael)–AZ 67 Alkmaar (holland) 0–0. Az állás: 1. Zenit 12 pont, 2. Maccabi 4 (5–6), 3. Dundalk 4 (4–5), 4. AZ 2.F-csoport: • Athletic Bilbao (spanyol)–Genk (belga) 5–3 • Sassuolo (olasz)–Bécsi Rapid Wien (osztrák) 2–2. Az állás: 1. Genk 6 pont (10–9), 2. Bilbao 6 (6–8), 3. Sassuolo 5 (7–6), 4. Rapid 5 (6–6).G-csoport: • Ajax Amsterdam (holland)–Celta Vigo (spanyol) 3–2 • Panathinaikosz Athén (görög)–Standard Liége (belga) 0–3. Az állás: 1. Ajax 10 pont, 2. Standard 5 (6–4), 3. Celta Vigo 5 (7–6), 4. Panathinaikosz 1.H-csoport: • Braga (portugál)–Konyaspor (török) 3–1 • Gent (belga)–Sahtar Donyeck (ukrán) 3–5. Az állás: 1. Sahtar 12 pont, 2. Braga  5, 3. Gent 4, 4. Konyaspor 1.

I-csoport: • FC Schalke 04 Gelsenkirchen (német)–FK Krasznodar (orosz) 2–0 • Nizza/Nice (francia)–Red Bull Salzburg (osztrák) 0–2. Az állás: 1. Schalke 12 pont, 2. Krasznodar 6, 3. Salzburg 3 (3–5), 4. Nice 3 (3–8).

J-csoport: • Fiorentina (olasz)–Slovan Liberec (cseh) 3–0 • Szaloniki PAOK (görög)–Karabah (azeri) 0–1. Az állás: 1. Fiorentina 10 pont, 2. Karabah 7, 3. PAOK 4, 4. Liberec 1.K-csoport: • Sparta Prága (cseh)–Hapoel Beer-Seva (izraeli) 2–0 • Southampton (angol)–Milánói Internazionale (olasz) 2–1. Az állás: 1. Sparta 9 pont, 2. Southampton 7, 3. Hapoel Beer-Seva 4, 4. Inter 3.