Esztendienkor

Esztendienkor
Kassák Lujdzsik lennénk, vagy mik, hogy nyakunkat a boltozat felé tekergetve a 2016-os sorszámú nikkelszamovár röptét követve levonjuk a szükségtelen ám reflexeinkben követelődző konzekvenciákat: elsüvített ez az esztendő is, így hátulnézetből nem csak a notórius gyorshajtó adrenalintól kicsattanó tarkóját láttuk, de fel is szusszanunk egyben, hogy megúsztuk különösebb karambol nélkül. És nem az éppen soros világvég-prognózis elhalasztásáról van szó. Meg arról, hogy statisztikákkal tömködjük tele a hasábokat.

Némileg érthető az ilyenkori legek, besztoffok vagy bedoffok listáit előrángatni: ha valamire nem tudunk jelzőt aggatni, érvényes epitetont, akkor inkább intervallumokat , azok szélsőségeit soroljuk, hogy olybá tűnjék:  „ jóemberek , az épp leköszönő év ilyen és ilyen paraméterek között eltöltött 365 napunk halmaza” Ha lecsípjük a csúcsokat, maradna az átlagolás, majd a tavalyelőtthöz, vagy az elmúlt csincsinálhoz való viszonyítás, amitől ugyan még mindig nem vagyunk képben, mert továbbra sincs jelzője az évnek és aligha tudjuk hogy az aránylag-gal kezdődő fejtegetés mire is fut majd ki. Nevekkel és eseményekkel lehet dobálózni, vaktában frappáns mondatokat kiötölni mint amilyen „ Az év, amelyben a legváratlanabb irodalmi Nobel-díjast avattuk” vagy „Az esztendő, amelyben Aleppó eltűnt a térképről” , esetleg „ A leglazább és legdoppinggyanúsabb olimpia éve” . 

Prémium tartalom

Ha érdekli a teljes történet, legyen prémium tag vagy ha már az, jelentkezzen be!