Erős bástya építését folytatja a kövendi unitárius közösség (FOTÓ- és VIDEÓRIPORTTAL)

Első ízben tartottak egyházközségi napot az aranyosszéki településen

Erős bástya építését folytatja  a kövendi unitárius közösség (FOTÓ- és VIDEÓRIPORTTAL)
Megtelt a templom Kövenden a vasárnapi istentiszteleten, amelyen Farkas Izolda unitárius lelkipásztor hirdetett igét: az áprilistól ott szolgáló közösségi vezető irányításával első alkalommal került sor egyházközségi napra, amely keretében, a liturgiát követően a templomban a résztvevők Szabó Enikő tanárnő összeállításában részleteket hallhattak a kövendi unitárius egyházközség történetéről. Ugyanakkor Fodor Győző gondnok, Jobbágy Ferenc és Kardos Miklós kollégájával együtt az impozáns paplak teljes körű restaurálási munkálatairól számolt be a híveknek és a meghívottaknak, akik között Mărginean János várfalvi polgármester és helyettese, Nagy László is jelen volt. Az egyházközség képviselői ajándékokkal és virágcsokrokkal köszönték meg az elődök munkáját. Majd a jelenlevők a tanácsteremben a féltve őrzött, sok esetben évszázados régiségű, értékes tárgyi javakból álló kiállítást tekinthették meg.

******

A hangulatképek ide kattintva tekinthetők meg.

A videóriport itt található.

*****

A szó szoros értelmében a gondviselés eredménye, hogy vasárnap ismét az egy templommal rendelkező faluban jártunk: áprilisban, a Magyar Unitárius Egyház égisze alatt működő, Gondviselés Segélyszervezet hagyományos húsvéti humanitárius segélyakciója alkalmából lettem figyelmes, a paplak udvarán zajló sürgés-forgásra. Vagyas Attila, a civil csoportosulás elnökségi tagja tájékoztatott, hogy Farkas Izolda személyében az unitárius közösség új lelkipásztort választott, és a Székelyföldről származó hölgy máris munkához látott, tavaszi nagytakarítást szervezett. Videóinterjút készítettem a lelkipásztorral, s megkértem, mihelyt közösségi tevékenységre kerül sor, értesítsen. Jött is a meghívó az első alkalommal szervezett egyházközségi napra…

Tegnap délelőtt könnyen és gyorsan sikerült kijutni Kövendre. Érkezésünkkor a Kolozsvártól alig 46 kilométerre levő település központjában már gyülekeztek az emberek, ünneplő ruhában mentek a templom felé. 

Megtelik a templom az ünnepnapon

Igehirdetésében a fiatal unitárius lelkipásztor a csodákról beszélt. „Hisszük azt: még bennünk maradt a gyermekkori álmokból annak a vágya, hogy csodát lássunk. Minden ember lelke vágyik a csodára, hogy valami természetfölöttit, wmegmagyarázhatatlant tapasztaljon. Ahogy halad előre az időben, valahogy elvész az emberben a csoda iránti vágy, mert megmagyarázzuk magunknak, hogy csodák nincsenek. A mai nap mégis csoda, annak a csodája, hogy több száz éven keresztül képes fenntartani önmagát egy közösség” – fogalmazott a lelkipásztor. 

Farkas Izolda elmondta, hogy számára szívdobogtató érzés látni azt, hogy az itt élt elődeink milyen munkával, odaadással és hűséggel építették mindazt, ami ma a birtokunkban van. „Még inkább csoda az, hogy egy egyszerű vasárnapot mennyire meg tudunk tölteni élettel, ünneppel. Arra kell csupán rájönnünk, hogy a valódi csoda az, ha észrevesszük az apróságokat. Az, ahogy csöppnyi szeretettel, egy kis gondoskodással átmentjük értékeinket egyik generációról a másikra” – fogalmazott az istentiszteleten a fiatal lelkipásztor, aki az összetartás, az odaadás fontosságára hívta fel a figyelmet. 

Az új unitárius lélekpásztor közszemlére bocsátotta az értékes tárgyi javakat

A több gyermek jelenlé­tében lezajlott istentiszteleten, Lázár Ervin egyik meséjéből ihletődve, Farkas Izolda elmondta: az élet titkát mindannyian tudjuk, hisz bennünk van. „Létezünk, van közösségünk, amelynek tagjai tudják, kire kell bízni a közösség sorsát. A sok száz esztendő alatt a kövendi közösségnek olyan testvérei voltak, akik minden nehéz időben tudták, milyen irányba kell fordítani a szekér rúdját” – jegyezte meg a lelkipásztor. Azt is elmondta: érdekes megjegyezni, hogy az egyházközség történetében és életében a legtöbb tárgyi adomány a legínségesebb időkből származik.

Lapunknak Fekete Béla bágyoni unitárius lelkész, aki nagyon sokszor szolgált Kövenden, elmondta: a két unitárius település évszáza­dok óta nem csupán földrajzilag, hanem hitben és rokonságok szempontjából is közel van egymáshoz.

Isten áldja meg! – búcsúzott a hívektől az istentisztelet után Farkas Izolda

Hogy mit hoz a jövő a fiatal unitárius lelkész vonatkozásában? A fiatalság mindig előny. Új lendületet, új lelkesedést, tenni akarást jelent, s ezt a gyülekezet is átveszi. A természet rendje is az, hogy időrőlidőre felfrissül az egyházközség, új energiára talál a közösség – fogalmazott a lelkipásztor.

Az egyik elfogyasztott finom ebéd is része volt a programnak

A várfalvi önkormányzatot Mărginean János polgármester és helyettese, Nagy László képviselte az első kövendi egyházközségi napon. Mărginean a Szabadságnak azt mondta, a Kövendről érkező meghívásoknak is nagy szeretettel tesz ­eleget. – Fontos ez a nap az itt élők számára. Új lendület érezhető, érződik a tenni akarás vágya. Rendkívül fontos a múltba történő visszatekintés is. Unitárius egyházközségi tag is vagyok, így igen könnyű a kapcsolattartás az kövendi testvérekkel – fogalmazott a közösségi vezető.

A gyermekek számára példamesét is mondott a lelkész