Elhunyt Jiří Menzel Oscar-díjas filmrendező

Elhunyt Jiří Menzel Oscar-díjas filmrendező
Nyolcvankét éves korában szombaton, szeptember 5-én elhunyt Jiří Menzel Oscar-díjas cseh filmrendező, a Szigorúan ellenőrzött vonatok és a Sörgyári capriccio alkotója.

Jiří Menzel Prágában született 1938-ban, apja újságíró, anyja varrónő volt. A prágai Művészeti Főiskola filmművészeti szakán 1962-ben diplomázott, évfolyamtársa volt a csehszlovák új hullám több jeles alakja, Vera Chytilová, Jan Nemec és Pavel Jurácek is. Nagy hatással volt rájuk az olasz neorealizmus, valamint a francia és a lengyel újhullám. Ebben az időszakban kezdett a kommunista vezetés óvatos gazdasági reformokba, így a filmművészet nagy szerepet vállalhatott a megújulásban.

Menzel sokszor elmondta, hogy nem szeret forgatókönyvet írni, ezért filmjei főként irodalmi alapanyagból születtek. Első kisfilmje, a Baltazár úr halála a Bohumil Hrabal elbeszélései nyomán készült Gyöngyök a mélyben című összeállításban szerepelt. Szintén Hrabal novellái alapján készült az 1966-os Szigorúan ellenőrzött vonatok, amelyben Milos forgalmistagyakornok férfivá érése és rendhagyó háborús hőssé válása erotikus tréfával, szatírával és abszurditással vegyítve jelenik meg, az alkotás pedig 1967-ben megkapta a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjat.

Az 1968-as prágai tavasz eltiprása után az újhullám alkotói szétszóródtak, Milos Forman az Egyesült Államokba ment, mások belső emigrációba vonultak, sokakat pedig eltiltottak a munkától. Menzel még befejezte a szintén hrabali alapanyagból készült Pacsirták cérnaszálon forgatását, de a filmet betiltották, a tekercsek húsz évig dobozban maradtak, az indoklás pedig az volt, hogy a mű „megveti a munkásosztályt”. Az akkor már nemzetközi hírű Menzel öt évig nem filmezhetett, ez idő alatt színészként és színházi rendezőként dolgozott. Machiavelli általa színpadra állított Mandragóráját tíz, O'Casey Nőtlen urak panziója című komédiáját tizenhat évig játszották Prágában. Ezekből az évekből datálódik kölcsönös rokonszenven alapuló kapcsolata magyar filmes és színházi emberekkel, szerepet vállalt Gyarmathy Lívia, Böszörményi Géza, Maár Gyula, Simó Sándor és Szabó István munkáiban is.

1974-ben térhetett vissza a filmezéshez, keze alól olyan keserédes vígjátékok kerültek ki, mint a Magány az erdőszélen (1976), Mesés férfiak kurblival (1980), Sörgyári capriccio (1980) vagy az Az én kis falum (1986). Utóbbi, amelynek főszerepét Bán János alakította, Oscar-jelölést is kapott. Menzel a cenzúra ellenében megtalálta azt a hangot, amely a közönséget szórakoztatta, miközben erkölcsi tanulságokat közvetített, védve az emberi közösségek melegségét és összetartozását.

Az 1989-es bársonyos forradalom után előkerültek a dobozokból a betiltott filmek, a Pacsirták cérnaszálon pedig így húsz évvel elkészülte után elnyerhette a Berlinale fődíját. Menzel 1991-ben az immár köztársasági elnök Václav Havel Koldusopera című darabjának általa rendezett színpadi változatát vitte filmre, 1993-ban Vlagyimir Voronyin emigráns orosz író regényéből készítette az Ivan Csonkin közkatona élete és különleges kalandjai című abszurd vígjátékot.

Ezután egy időre visszahúzódott a bársonyfüggöny mögé, színházi darabokat rendezett, 2000 és 2003 között a prágai Na Vinohradech színház művészeti vezetője volt. 2006-ban született hatodik Hrabal-adaptációja, az Őfelsége pincére voltam, amelyben az Oscar-díjas Szabó István rendező is szerepelt. Szabóhoz régi barátság fűzte, több filmjében is szerepelt, így például a Rokonok és Az ajtó című alkotásokban is. Menzel utolsó rendezése a Don Juanok című film volt, színészként pedig a szlovák Martin Sulík Tolmács című filmjében láthatta utoljára a közönség.

A rendező hatalmas népszerűségnek örvend hazájában: jellemző, hogy amikor az ezredfordulón összeállították minden idők húsz legjobb cseh filmjének listáját, csak ketten – ő és Milos Forman – szerepeltek két filmmel.

Magyar színpadon is többször rendezett: 2004-ben Budapesten az Új Színházban, 2005-ben a József Attila Színházban vitt színre egy-egy darabot. 2014 októberében a Magyar Állami Operaház rendezésében mutatta be Mozart Cosi fan tutte című vígoperáját. A magyar kulturális életben betöltött szerepéért 2004-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, 2017-ben a Miskolci Nemzetközi filmfesztiválon pedig CineFest életműdíjat kapott. 2013-ban jelent meg önéletrajzának első kötete, a Szeszélyes évek. 2016-ban a cseh állami vasúttársaság vonatot nevezett el róla, amely Prága és Beroun között közlekedik. Tavaly márciusban, a 26. prágai Febiofesten Menzel Kristián-díjat kapott életművéért. Az akkor már hosszabb ideje betegeskedő színész-rendező helyett a díjat felesége vette át.

(Borítóképet készítette: Matej Slávik)