Egyházi összefogás

Meghökkentő, ugyanakkor egyáltalán nem meglepő ötlettel rukkolt elő Gabriela Firea bukaresti főpolgármester. A Szociáldemokrata Párt (PSD) államelnöki ambíciókat dédelgető, vezető politikusává előlépett polgármesterasszony kijelentette: felmérést, egyfajta népszavazást fog készíteni arról, hogy a bukarestieknek mi a véleménye a hírhedt Cathedral Plaza toronyépület lebontásáról, amit egy jogerős bírósági ítélet rendelt el. Látszólag csak a bukarestieket érdeklő és érintő témáról van szó, de egyáltalán nincs így.

A Cathedral Plaza egy olyan irodaháznak épült felhőkarcoló, amely közvetlenül a XIX. századi, műemléknek számító római katolikus Szent József székesegyház tőszomszédságában található. A beruházó a szükséges engedélyek nélkül húzta fel a székesegyházat veszélyeztető ingatlant, hiszen az épület közelsége a templom statikai állagát veszélyezteti. De szabad szemmel is látszik, hogy az irodaház az alapvető urbanisztikai szabályok felrúgásával épült, jócskán meghaladva a környéken lépő épületek magasságát, és ma már a korrupció jelképeként uralkodik a XIX. századi házakkal tarkított belvárosi városrész fölött.

A polgármesterasszony hallani sem akar az épület lebontásáról. Romániában, így Bukarestben is eddig szinte alig fordult elő, hogy törvénytelenül épületet lebontassanak a hatóságok. A Cathedral Plaza felszámolása erőteljes jelképes üzenettel bírna, azt jelezné, hogy a hatóságok immár nem tűrik a műemlék- és városképrombolást a befektetői érdekek kiszolgálása ellenében. A bukaresti városvezetés azonban annak ellenére sem akarja megadni ezt a jelzést, hogy a bíróság jogerősen a római katolikus egyháznak adott igazat. A polgármester szerint az épületet csak a város pénzéből lehet lebontatni, mert időközben a kivitelező kámforrá vált, akárcsak az ingatlant megépíttető vállalkozás. 

Prémium tartalom

Ha érdekli a teljes történet, legyen prémium tag vagy ha már az, jelentkezzen be!