Bukaresti tenisztorna: két román maradt versenyben

Bukaresti tenisztorna: két román maradt versenyben
A bukaresti BRD Bucharest Open (250 ezer dollár összdíjazás, salakpálya), negyedére fogyott a nyolcfős román kontingens egyesben: a negyeddöntőbe már csak Irina-Camelia Begu és Patricia Maria Ţig jutott.

Ha túljutnak a következő próbatételen (Begu ellenfele a 6. favorit német Laura Siegemund, Ţigé a 8 kiemelt cseh Krystína Plískova), akkor viszont egymás ellen lépnek pályára a folytatásban. Begu eddigi jutalma 5900 dollár és 60 WTA-pont.

A selejtezőkből főtáblára jutott Ţig, aki a menetelése során a magyar Bondár Annát is búcsúztatta, a nyolcaddöntőben a torna meglepetését jegyezte csütörtökön, miután búcsúztatta a címvédő és ezúttal is első kiemelt lett Anasztaszija Szevasztovát. A 24 éves, szülés utáni kihagyás után visszatért, ranglista besorolás nélküli Ţig ugyanennyit nyert eddig, mint Begu, viszont kap még további 18 világranglistapontot a három selejtezőfordulóban elért sikereiért.

Véget ért viszont Jacqueline Cristian menetelése, aki nem tudta megismételni az első fordulóban mutatott játékát, amivel az 5 favorit Sorana Cârsteát búcsúztatta, s csak egy gémre volt képes a kazah Jelena Rybakina ellen. Cristian 3310 dolláros csekkel és 30 WTA-ponttal vigasztalódhat.

Román érdekeltségű eredmények, egyes, nyolcaddöntő: Irina Camelia-Begu–Kaja Juvan (szlovén) 6:4, 6:3; Patricia Maria Ţig–Anasztaszija Szevasztova (lett, 1.) 6:2, 7:5; Jelena Rybakina (kazah)–Jacqueline Cristian 6:1, 6:0.

Páros, 1. forduló: Begu, Raluca-Ioana Olaru (1.)–Giorgia Marchetti, Laura Pigossi (olasz, brazil) 6:4, 6:2; Cristian, Elena-Gabriela Ruse–Elena Bogdan, Alexandra Cadanţu 6:4, 6:3; Irina Maria Bara, Ţig–Cristina Bucşa, Prarthana Thombare (spanyol – korábban moldáv, indiai) 6:2, 7:5.

Negyeddöntő: Begu, Olaru–Irina Maria Bara, Patricia Maria Ţig játék nélkül nyert az 1. kiemelt páros; Aliona Bolsova, Tereza Mrdeza (spanyol, horvát)–Ana Bogdan, Isabella Sinikova (román, bolgár) 2:6, 7:6 (3), 10–7; Cristian, Ruse–Andreea Mitu, Lara Arruabarrena Vecino (román, spanyol) 6:3, 1:6, 13–11.