BL: megszorongatták Prágában a Barcát

BL: megszorongatták Prágában a Barcát
A korán megszerzett vezetés ellenére csak komoly erőfeszítések révén zsebelte be mindhárom pontot az FC Barcelona az FC Slavia Prága vendégeként a Bajnokok Ligája F-csoportjában.

A csapatkapitány, az argentin Lionel Messi már a harmadik percben vezetést szerzett a katalánoknak, amivel ő lett a BL történetének első játékosa, aki sorozatban 15 idényben betalált. Ugyanakkor az előny birtokában sem nyugodhatott meg a Barcelona, mivel többször veszélyeztetett a cseh csapat, amelyet csak Marc-André ter Stegen bravúrjai akadályoztak meg az egyenlítésben. A második félidőben azonban már a német kapus sem tudott segíteni, de egy öngólnak köszönhetően végül mégis a spanyoloké lett a három pont. A Slavia az utolsó percekben alaposan beszorította a Barcelonát, amelynek ezzel együtt is akadtak helyzetei.

A cseh csapatban 76 perc játéklehetőséget kapott a román válogatott Nicolae Stanciu.

A csoport rangadóján a Milánói Internazionale kétgólos győzelmet aratott a vendég Borussia Dortmund felett, így az olaszok pontszámban utolérték a németeket.

A Red Bull Salzburg – ezúttal a magyar válogatott Szoboszlai Dominik nélkül – kétszer is egyenlített hazai pályán az SSC Nápoly ellen, az olaszok harmadik találatára viszont már nem tudott válaszolni. Ebben a négyesben a címvédő FC Liverpool 4–1-re diadalmaskodott a KRC Genk otthonában (utóbbinál csereként a 87. percben állt be a román válogatott Ianis Hagi).

Az RB Lipcse egygólos hátrányból fordítva 2–1-re legyőzte a vendég Zenit Szentpétervárt. A német csapatban mindkét magyar válogatott játékos, a kapus Gulácsi Péter és a védő Willi Orbán is végigjátszotta a találkozót. A mérkőzést eldöntő szépségdíjas gólt Marcel Sabitzer szerezte.

A H-csoport rangadóján, a legutóbb elődöntős Ajax és a Chelsea amszterdami meccsét az angol gárda nyerte Michy Batshuayi 86. percben lőtt góljával, így a Kékek pontszámban utolérték amszterdami riválisukat. Az amszterdami csapat is betalált a mérkőzésen, de a videóbírót visszanézve érvénytelenítették a gólt. Centiken múlott, de valóban lesen állt Promes. A találkozót az aradi Ovidiu Alin Haţegan vezette, az Ajaxnál a cserepadot koptatta a román válogatott Răzvan Marin.

Eredmények, Bajnokok Ligája, csoportkör, 3. forduló:

E-csoport: • Red Bull Salzburg (osztrák)–SSC Nápoly (olasz) 2–3 (gól: Haaland 2 – 40. és 72., elsőt 11 m, illetve Mertens 2 – 17. és 64., valamint Insigne – 73. perc) • KRC Genk (belga)–FC Liverpool (angol) 1–4 (Odey – 88. perc, illetve Oxlade-Chamberlain 4 – 2. és 57., Mané – 77., továbbá Szalah – 87. perc). A csoport állása: 1. Nápoly 7 pont, 2. Liverpool 6, 3. Salzburg 3, 4. Genk 1.F-csoport: • Slavia Prága (cseh)–FC Barcelona (spanyol) 1–2 (Boril – 50. perc, illetve Messi – 3. és Olayinka – 57. perc, öngól) • Milánói Internazionale (olasz)–Borussia Dortmund (német) 2–0 (Martinez – 22. és Candreva – 89. perc). Az állás: 1. Barcelona 7 pont, 2. Inter 4 (4–3), 3. Dortmund 4 (2–2), 4. Slavia 1.G-csoport: • RB Lipcse (német)–Zenit Szentpétervár (orosz) 2–1 (Laimer – 49. és Sabitzer – 59. perc, illetve Rakickij – 25. perc) • Benfica Lisszabon (portugál)–Olympique Lyon (francia) 2–1 (Silva – 4. és Pizzi – 86. perc, illetve Depay – 70. perc; a franciáknál a román válogatott hálóőre, Ciprian Tătăruşanu volt a cserekapus). Az állás: 1. Lipcse 6 pont, 2. Zenit 4 (5–4), 3. Lyon 4 (4–3), 4. Benfica 3.

H-csoport: • OSC Lille (francia)–Valencia CF (spanyol) 1–1 (Ikone – 95. perc, illetve Cserisev – 63. perc) • Ajax Amsterdam (holland)–Chelsea (angol) 0–1 (Batshuayi – 86. perc). Az állás: 1. Ajax 6 pont (6–1), 2. Chelsea 6 (3–2), 3. Valencia 4, 4. Lille 1.

Az ötös volt a nyerő

Három csapat is öt gólt lőtt ellenfelének a Bajnokok Ligája keddi játéknapján. A 3. forduló olyan patinás csapatoknak hozta meg az első sikert, mint a Real Madrid vagy a Tottenham Hotspurs, közben pedig körvonalazódni látszódnak az első továbbjutók: három csapat továbbra is százszázalékos a csoportkörben. (kopf)

Az A-jelű négyesben a Real Madrid megszerezte idénybeli első BL-győzelmét, még pedig a 100 BL-meccsén szereplő de Kroos góljával és némi izgalommal. Eközben a Paris SG ismét sziporkázott, öt gólt szórt a belga FC Bruges hálójába és szinte máris borítékolható csoportelsősége.

Öt gólt rúgott szerényebb képességű riválisának a Tottenham is a B csoportban; az angoloknak a királyi gárdához hasonlóan ez volt az első győzelme a csoportkörben. Ugyancsak öt gól esett a csoport másik mérkőzésén, ám ott a csapatok osztoztak a találatokon: a Bayern München 1–0-ról fordítva vitte el a pontokat az Olympiakosz Pireusz otthonából.

Az ötös visszatérő motívum volt a C csoportban is, ott a Manchester City tömte meg ennyivel az olasz Atalanta hálóját. Közben a csoport második helyéért harcoló két kelet-európai gárda, a Dinamó Zagreb és a Sahtar Doneck fordulatos mérkőzésen osztozkodott a pontokon, ennek egyedül az olaszok örvendhetnek, akik így még nem estek ki a számításokból.

Eredmények:

 A-csoport: • FC Bruges (belga)–Paris Saint-Germain (francia) 0–5 (Icardi 2 – 7., 63., Mbappé 3 – 61., 79., 83.), • Galatasaray (Isztambul török)–Real Madrid (spanyol) 0–1 (Kroos 18.). A csoport állása: 1. PSG 9, 2. Real Madrid 4, 3. FC Bruges 2, 4. Galatasaray 1.B-csoport: • Olympiakosz Pireusz (görög)–Bayern München (német) 2–3 (el-Arabi 23., Guilherme 79., illetve Lewandowski 2 – 34., 62., Tolisso 75.) • Tottenham Hotspur (angol)–Crvena Zvezda Belgrád (szerb) 5–0 (Kane 9., 72., Szon Hung Min 16., 44., Lamela 57.). A csoport állása: 1. Bayern München 9, 2. Tottenham 4, 3. Crvena Zvezda 3, 4. Olympiakosz 1.C-csoport: • Sahtar Doneck (ukrán)–Dinamó Zágráb (horvát) 2–2 (Konopljanka 16., Dodo 75., ill. Olmo 25., Orsic 60. – 11-esből) • Manchester City (angol)–Atalanta (olasz) 5–1 (Agüero 2 –34., 38, a másodikat 11-esből, Sterling 3 – 58., 64., 69., illetve Malinovszkij 28. – 11-esből). A csoport állása: 1. Manchester City 9, 2. Dinamo Zagreb 4 (6–4), 3. Sahtar Doneck 4 (4–6), 4. Atalanta 0.D-csoport: • Atlético Madrid (spanyol)–Bayer Leverkusen (német) 1–0 (Morata 78.) • Torinói Juventus (olasz)–Lokomotív Moszkva (orosz) 2–1 (Dybala 77., 79., ill. Mirancsuk 30.). Az állás: 1. Juventus 7 (7–3), 2. Atlético Madrid 7 (5–2), 3. Lokomotiv Moszkva 3, 4. Bayer Leverkusen 0.

Borítókép: Lionel Messi újabb rekordot döntött