Bánffy-teljesítménytúra 193 résztvevővel

Bánffy-teljesítménytúra 193 résztvevővel

Megjelent a Szabadság és az EKE – Kolozsvár 1891 turistamelléklete, az Erdély 2023. júliusi számában.

Sikeresen megszerveztünk június 24-én a Bánffy Miklós Emlék- és Teljesítménytúrák IV. kiírását három gyalogos és négy kerékpáros útvonalon. A 213 jelentkezőből néhányan megijedtek az időjárás-előrejelzéstől, így végül 193-an jelentek meg a kalotaszentkirályi és havasrekettyei rajtnál: 121 gyalogos és 72 kerékpáros. A legfiatalabb résztvevőnk, az alig 4 éves Osváth Eszter a Kőhegy-túra A változatát teljesítette hősiesen családjával együtt, a legtöbb nyarat megélt résztvevőnk, Erős Zoltán pedig a leghosszabb, 35 km-es gyalogos túra B változatán feszegette határait sikeres célba érkezéssel. Mivel az esőzések következtében jelentősen megnőtt a Székelyjó-patak vízállása, a túra előtti héten módosítanunk kellett az útvonalat, sajnos 2 km-rel meghosszabbítva ezzel a távot, így a hosszú gyalogos táv közelített a 40 km-hez. Ennek ellenére is voltak olyan elszánt résztevők, akik szaladva kevesebb mint 6 és fél óra alatt teljesítették a közel maratoni távot, a többség viszont 9,5, illetve 12 óra közötti intervallumban ért célba.

Ellenőrzőpont a Vlegyásza menedékháznál a Bánffy teljesítménytúrán (Vadas Anetta felvétele)
A leggyorsabb kerékpáros 5 óra 20 perc alatt tekerte le a leghosszabb 95 km-es változatot. Néhány ellenőrző pontnál a bírók édességgel és gyümölccsel várták a fáradt túrázókat, a célban pedig mindenkit megvendégeltünk gulyással és kürtőskaláccsal. A nem mindennapi teljesítményt oklevéllel és jelvénnyel jutalmaztuk. A túra megvalósításában 45 szorgos önkéntes vett részt.

(Borítókép: Pazar kilátás a Hármas Kőszikla-csúcs ellenőrzőponttól a Bánffy túrán / Kismihály Erzsébet felvétele)