Bajnokok Tornája: Babos Tímea is indulhat

Bajnokok Tornája: Babos Tímea is indulhat
Babos Tímea (a képen) is indulhat a női teniszezők évzáró versenyén, a kínai Csuhajban rendezett Bajnokok Tornáján, ugyanis nem sokkal a keddi rajt előtt a második favorit spanyol Carla Suarez-Navarro visszalépett.

„Már az is elképesztő érzés volt, hogy itt lehetek a WTA Elite Trophyn! Az pedig már egyszerűen hihetetlen számomra, hogy még játszhatok is! Nagy bónuszként fogom fel, hiszen az év jelentős részében ez a verseny nem szerepelt a terveim között. Inkább a szezon vége felé kezdtem el reménykedni abban, hogy esetleg mégis szerepelhetek itt” – idézte honlapja a 23 éves magyar játékost.

„Ez az év utolsó versenye: szeretném élvezni a játékot és valóban nagy mosollyal befejezni pályafutásom eddigi legjobb szezonját! Természetesen szeretnék köszönetet mondani Carlának, szerintem ez egy igazi bajnoki magatartás, amit mutatott. Tudta, hogy nem tudná végigjátszani az első meccsét sem, ezért átadta nekem a lehetőséget. Minden tiszteletem az övé, gyors felépülést kívánok neki a csuklósérülésből” – nyilatkozta Babos Tímea.

A Bajnokok Tornáján négy háromfős csoportban rendezik a küzdelmeket, az első helyezettek jutnak az elődöntőbe.

Babos szerdán közép-európai idő szerint reggel 9 órától a magyar származású, svájci színekben szereplő Bacsinszky Tímeával (6.) találkozik. A Kamélia-csoport harmadik tagja a szabadkártyás kínai Su-aj Csang (12.).

A többi csoport beosztása:

varosnapokHirdetés

Azálea-csoport: Konta Johanna (brit, 1.), Samantha Storsur (ausztrál, 6.) és Caroline Garcia (francia, 11.).

Pünkösdi Rózsa-csoport: Petra Kvitova (cseh, 3.), Roberta Vinci (olasz, 5.) és Barbora Strycova (cseh, 9.).Rózsa-csoport: Jelina Szvitolina (ukrán, 4.), Jelena Vesznyina (orosz, 7.) és Kiki Bertens (holland, 10.).Az első eredmények: Szvitolina–Bertens 2:6, 6:4, 6:2; Su-aj Csang–Bacsinszky 6:1, 6:1; Strycova–Vinci 6:4, 6:3.