Babos, Begu, de Cârstea sem jutott a 16 közé

Tenisz – Miami

Babos, Begu, de Cârstea sem jutott a 16 közé
Szombati lapszámunkban Sorana Cârstea esőszünet miatt félbeszakadt mérkőzésénél hagytuk el a miami keménypályás tenisztorna „fonalát”: a lett Anastasija Sevastova elleni találkozón 6:6, a tie-breakben pedig 6–4 volt az állás Cârstea javára, amikor eleredt az égi áldás.

A játék újrakezdésekor a világranglista 65. helyén álló román teniszező rögtön értékesítette az első szett-labdát, a folytatás viszont a WTA-rangsorban 25. Sevastováé volt: a második szettet 6:3-ra nyerte. A mindent eldöntő utolsó szettre szerencsére ismét bemelegedett Cârstea, így 7:6, 3:6, 6:3-mal ő lépett tovább. A harmadik fordulóban viszont még erősebb ellenfél, a volt világelső Caroline Wozniacki várt rá, aki ugyan most csak 14., de ha jó napot fog ki, képes bárkit megverni. Így volt ez vasárnap reggel is, Cârsteanak esélye sem volt: a dán teniszező már 5:1-re is vezetett az első szettben – végül 6:4-re nyerte –, majd a másodikban ugyancsak 5:1-et mutatott az eredményjelző, amikor Sorana az első meccslabdát hárította – de nem sokkal később a harmadik meccslabdával már nem tudott mit kezdeni, 6:2-vel a második szettet is Wozniacki nyerte.

Szintén kiesett – meglepetésre – Irina Begu, akinek a 2. forduló jelentette a végállomást: a világranglista 28. helyezettje három szettben kapott ki a Lara Arruabarrenától (72.), eredmény: 3:6, 6:4, 6:3 a spanyolnak.

Ezek után Simona Halep és pályafutása legjobb teljesítményével már a 3. fordulóba bejutott Patricia Ţig maradt versenyben Miamiban a román teniszezők közül. Halep az első fordulóban szabadnapos volt, így csak szombaton kapcsolódott be a küzdelmekbe, a japán Naomi Osaka ellenében. A torna 3. számú esélyesének nem volt könnyű dolga: a ranglista 49. helyén álló riválisa nehezen adta a bőrét, ráadásul a mérkőzést két esőszünet is megzavarta. Halepnek ilyenformán három szettre volt szüksége a továbblépéshez: 6:4, 2:6, 6:3 lett a vége, miután a második szettben Osaka már 0:4-re is ellépett. Halep következő ellenfele az észt, selejtezőkből érkező Anett Kontaveit (73.); ha az eső nem szólt közbe, a mérkőzést tegnap lapzártánk után le is játszották.

A torna eddigi meglepetése, Patricia Ţig (95.; képünkön) – aki szintén a selejtezőkből került fel a főtáblára – szombaton, a 2. fordulóban a francia Kristina Mkadenovic (18.) ellen aratott fontos győzelmet. A román teniszezőlány az első szettben egyenlő ellenfele volt rangosabb vetélytársának, majd 6:6 után magabiztosságáról tanúságot téve viszonylag könnyen hozta 7:4-gyel a rövidített játszmát és ezzel a szettet. A második felvonásban már Ţig akarata érvényesült, 5:2-nél meccslabdája volt ellenfele adogatásánál, de az eső közbeszólt. Az újrakezdésnél Mladenovic kettős hibát vétett, így 6:2-vel zárult a szett és a mérkőzés. Ţigre a legjobb 8 közé jutásért a 11. helyen kiemelt Venus Williams vár, a mérkőzés lapzártánk után kezdődött. 

Végül, de nem utolsó sorban búcsúzott a további küzdelmektől az egyetlen magyar főtáblás, Babos Tímea. A 24. számú esélyesként rangsorolt magyar játékos Halephez hasonlóan erőnyerő volt az első fordulóban, de a torna második szakasza rögtön az utolsót is jelentette számára: pénteken Pauline Parmentier ellenében „siklott ki”. Pedig a világranglistán 54. játékos ellenében rögtön az elején 3:0-s előnyre tett szert, a francia játéka azonban feljavult. A szettet – „természetesen” esőszünet után – rövidítés döntötte el, amelyben a magyar teniszező bizonyult jobbnak. A második játszmában a franciának ment jobban, már 4:1-re is vezetett, de egy játékkal később újra megérkezett az eső. Az újabb megszakítás után Parmentier gyorsan lezárta a szakaszt, így következett a döntő felvonás. Ebben a korábbi két találkozójukon még szettet sem nyerő Parmentier egy játékot sem engedett át Babosnak, így 6:7 (1), 6:2, 6:0-lal megnyerte a 2 óra 7 perces mérkőzést.

Babos versenyben maradt viszont női párosban, ahol Anasztaszja Pavljucsenkovával az oldalán győzött: a magyar, orosz párosak mindössze 1 óra és 1 percre volt szüksége ahhoz, hogy 6:3, 6:1-gyel hazaküldje a szabadkártyás Ajla Tomljanovic, Heather Watson horvát, brit párost.