Az UEFA elutasította a Budapest Honvéd óvását

Az UEFA elutasította a Budapest Honvéd óvását
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) hétfőn elutasította a Budapest Honvéd óvását, amelyet a klub a Krajovai U elleni, múlt csütörtökön rendezett Európa-liga selejtező-mérkőzésen történt botrányos események miatt nyújtott be. A magyar csapat így nem folytathatja szereplését az El-ben, a harmadik fordulóban az AEK Athénnal a Krajova találkozik.

A Honvéd hétfőn este honlapján közleményben hozta nyilvánosságra a határozatot, amelyet az európai szövetség etikai és fegyelmi bizottsága azzal indokolt, hogy álláspontja szerint nem történt olyan esemény, amely befolyásolta volna a mérkőzés végkimenetelét.

A Krajova honlapján megjelent rövid hír szerint a klubnak 60 ezer euró büntetést kell fizetnie, illetve három nemzetközi hazai mérkőzését zárt kapuk mögött kell játszania.

Mint ismeretes, a gólnélküli párharcot tizenegyes-párbajban bukta el a kispesti együttes, amely azok után óvott, hogy a múlt csütörtöki krajovai visszavágó 120. percében, miközben a játékosok egymással „kakaskodtak”, a játékvezető közvetlen közelében felrobbant egy pályára bedobott hanggránát. Emiatt több mint fél órát állt a játék, a tizenegyeseket pedig a negyedik játékvezető felügyelete mellett rúgták a játékosok.

A Honvéd azt írta honlapján, a 120. percben történtek után a félórás kényszerszünet alatt a helyi rendőrség példátlan módon azt közölte, amennyiben félbeszakítják a mérkőzést, nem tudja garantálni a jelenlévők biztonságát, ezek után döntött az UEFA delegátusa a bírócsere és a folytatás mellett. A magyar klub álláspontja szerint félbe kellett volna szakítani a mérkőzést, mert a helyiek képtelenek voltak garantálni a játékosok és bírók biztonságát, a mérkőzés során a román csapat szurkolói folyamatosan különböző tárgyakkal (öngyújtó, érmék, csavarok) dobálták a futballistákat, köpködték a melegítő cserejátékosokat, így a Honvéd labdarúgóinak folyamatos „félelemben kellett futballozniuk”.

Az UEFA etikai és fegyelmi bizottsága hétfőn tárgyalta a magyar klub óvását, s azzal indokolták az elutasítást, hogy mivel a botrányos események a 119., tehát az utolsó előtti percben történtek, a testület véleménye szerint az már nem befolyásolta a mérkőzés végkimenetelét.