Az Uber miatt tüntetnek taxisok Brüsszelben

Az Uber miatt tüntetnek taxisok Brüsszelben
Mintegy 600 taxis sztrájkja nehezíti a forgalmat Brüsszelben, akik azt szeretnék elérni, hogy szigorítsák a fuvarmegosztó szolgáltatásokat végző Uber működési feltételeit, és mondjon le a jelenlegi szabályokért felelősnek tartott közlekedési miniszter – közölte a La Libre Belgique című belga napilap kedden.

A taxisok véleménye szerint ellehetetleníti működésüket az, hogy Pascal Smet, a brüsszeli régió kormányának közlekedési minisztere a taxisokkal megegyező feltételeket szabott az alternatív, közösségi személyszállítási szolgáltatást nyújtó vállalat számára. Megítélésük szerint az amerikai vállalat és a szolgáltatást nyújtó sofőrök  nem felelnek meg az érvényes előírásoknak.

A taxisok nehezményezik, hogy a miniszter négy éve nem ül velük tárgyalóasztalhoz egy minden fél számára elfogadható megoldás kidolgozása érdekében. 

A sztrájkban részt vevő mintegy 600 taxis reggel öt órakor kezdte a forgalomlassító demonstrációt. Kezdetben, a belga fővárosba vezető főbb utak egyik sávját foglalták el, a nap folyamán Brüsszel belterületén haladnak majd, saját maguk által „csigatempónak” nevezett sebességgel.

A taxisok várhatóan fél kettő táján kötelékbe állnak, és hasonló sebességgel haladva, fél négy körül érkeznek az Európai Unió intézményeinek is helyet adó Schuman térre, hogy ott is hangot adjanak követeléseiknek.

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Palesztinpárti tüntetők foglalták el április 30-án New Yorkban a Columbia egyetem főépületét, ahova helyi idő szerint kedden, az esti órákban bevonultak a rohamrendőrség egységei és több tucatnyi embert őrizetbe vettek. A nemzetközi hírügynökségek szerint az Egyesült Államokban az elmúlt két hétben egyre több egyetemen tüntetnek diákok és kívülállók Izrael ellen, a Gázai övezet palesztin lakossága mellett, sátortáborokat állítanak fel a kampuszokon.
Külpol