Átvette a Széchenyi-díjat Péntek János professzor

Átvette a Széchenyi-díjat Péntek János professzor
Péntek János nyugalmazott professzor, egyetemi oktató, péntek délután a Vallásszabadság Házában vehette át a Novák Katalin magyar köztársasági elnök által odaítélt Széchenyi-díjat tudományos tevékenységéért. Kovács István unitárius püspök köszöntőjében elmondta: a helyszínt nemcsak a vallás, hanem a szellem szabadságának szentelték, ezért alkalmas ilyen esemény lebonyolítására is.

– Amikor öt évvel ezelőtt Kolozsvárra költöztem, édesapám a lelkemre kötötte, hogy keressem fel Péntek János professzor urat. Meg is tettem, és a személyes kapcsolat azóta is tart. Sem az okirat, sem az életpálya nem szorul különösebb magyarázatra – közölte Grezsa Csaba, Magyarország kolozsvári főkonzulja, mielőtt felolvasta volna az okirat szövegét, amelynek értelmében Novák Katalin, Magyarország államfője március 1-jén ítélte oda a Széchenyi-díjat Péntek Jánosnak a közelgő nemzeti ünnep alkalmával.

– Igen tisztelt erdélyi személyiség ünneplésére gyűltünk össze. Ez a díjazott nagyon fontos nekünk. Ideális tanár, aki értékrendet, morális viszonyítási pontot adott nekünk. Fontos számunkra, mint kutató, tanár és intézményalapító is. Szakmai igényessége, munkabírása példamutató. A legmegfelelőbb személyiség erre a díjra – laudálta Péntek János professzort Szikszai Mária, a Babes-Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudomány karának oktatója. Ezt követően Grezsa Csaba főkonzul átadta a díjat.

– Úgy érzem, ötvenöt évi tanárkodásom során sokkal többet tanultam én a diákjaimtól, mint ők tőlem. Meglepett, hogy felterjesztettek erre a díjra főleg, mert úgy tudom, hogy Kolozsváron ilyen díjat még nem adtak át. Életem során azt kerestem, hogyan erősíthetjük egymást és a közösséget – köszönte meg a kitüntetést Péntek János professzor.

Az esemény Oláh Boglárka (zongora) és Oláh Mátyás (cselló) rövid művészi műsorával zárult.