Árnyalatokban az igazság

Árnyalatokban az igazság
A román Büntető törvénykönyv (Btk) módosításának történetével foglalkozók majd valószínűleg változatos rekordokat is felállíthatnának, főleg ami a körülötte és miatta kialakult hangulatot illeti. Emiatt, tehát a Btk kapcsán a közösségi oldalakon (Facebookon) a legtöbb és legnagyobb tüntetéseket szervezik legnagyobb sikerrel, a médiában a legtöbb hír, beszélgetés erről szól és a leghosszabb ideig, a legvehemensebben ezen a témán vitáznak egymással is a közösségi oldalakon, legjobban és legsikeresebben ez oszotta meg a társadalmat és ezen belül még a magyarságot is.

A legtöbben úgy mondanak kizárólagos véleményt és ítélkeznek a törvénymódosításról meg a törvényt módosítókról, hogy egyáltalán, vagy alig értik, mi zajlik. Mert bonyolult lenne elolvasni és meg is érteni egy törvénykönyvet egy nem szakembernek, átlátni a módosításokat az egész szöveg összefüggésében, ami még annak is kihívás, akinek a szakmája, és aki gyakorlatban alkalmazza mindezt. Erre való tekintettel kellene árnyaltabban viszonyulni ehhez a történethez, és ha érdekel, akkor meg- és átgondolni mindkét fél álláspontját, érvelését. Nem pedig egyből, csupán indulatból címkézni, hogy: a Btk minden módosítása rossz, minden kormánypárti vagy azokat támogató politikus korrupt, a törvénymódosításra voksolók vagy nem ellene szavazók árulók és bűnözők - és még sorolhatnánk a jelzőket, amelyeket szabadon, önmérséklet nélkül, de még összefüggő vagy helyes kifejezésre sem törekdve osztogatnak az interneten, a Facebookon.

Mert itt mindenki véleményt mond úgy, hogy más véleményre nem kíváncsi, de sokszor el se olvassa azt, amit véleményez. Pedig a szabad információáradatban ez lenne az egyik legfontosabb, hogy azt ne egyből “lenyeljük”, hanem összehasonlítsuk, megértsük, különbséget tegyünk hiteles és hiteltelen információk között. Ellenkező esetben nagy a kockázata annak, hogy féligazságokra, elferdített tényekre építkezzünk. A másik nagy veszély pedig a mérhetetlen gyűlölet és indulat, amivel és amiből sokan táplálkoznak.

Prémium tartalom

Ha érdekli a teljes történet, legyen prémium tag vagy ha már az, jelentkezzen be!

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Még várat magára a 2024-es választások időpontjának bejelentése. A pártok taktikáznak. A döntés a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) – meglehetősen eltérő - érdekeinek „eredője” lesz, ehhez kétség nem fér.
Máskép(p)
Máskép(p)