Egy magyar alkotóbrigád miért éppen egy másik kontinens őslakosait választja új filmjének középpontjába? Mi köze lehet a közép-kelet-európai írópárosnak, rendezőnek a tőlünk földrajzilag távoli, kultúrhagyományainkhoz viszonyítva idegen világhoz? A közönségtalálkozón Baumgartner Zsolt animációs rendező és Tenkei Péter animátor megválaszolta ezt a kérdést, elmagyarázva, hogy Gauder Áron tagja egy magyarországi indián közösségnek, és régi barátjával, Bereményi Gézával együtt alkották meg az amerikai őslakosok meséire, történeteire alapozva sajátos teremtéstörténetüket, amelyet jelenkori probléma foglal keretbe: a természet rombolása kapitalista profithajhászat céljából.
Amint azt a vetítés utáni beszélgetésen megtudhattuk, az eredeti kerettörténet eltért attól, amit végül a vásznon láthattunk. Az első terv szerint két indián gyermek dobálta volna a munkásautókat, majd hazaérkezve a rezervátumi lakókocsiba nagyapjuk mondta volna el eredettörténetüket, mint tanmesét. De ez a verzió túl komornak tűnt az alkotók szerint (habár jól reprezentálta volna az amerikai őslakosok jelenlegi helyzetét), ezért könnyedebb sztori mellett döntöttek: indián fiatalok gyűlnek össze békés tüntetésre, megvédeni szent hegyüket, a bölcs nagyapa pedig elkezdi mesélni a történetet, miszerint azon a helyen pihent meg a teremtő.
A Kojot négy lelke már megjárta néhány fesztivál moziját, mielőtt Kolozsvárra érkezett: Franciaországból zsűridíjasként, Sanghajból a legjobb animációs film díjával tért haza, az elkövetkezendőkben az Egyesült Államokban készül megmérettetésre az Amerikai Filmakadémia világhírű díjátadóján.
A magyarországi animációs film vásznán látható világ keletkezése eltér a keresztényi hagyományok szerinti teremtéstől. Ezt lehet akár egyetlen szóval, a deizmussal is indokolni, viszont a teremtő és teremtmény viszonyrendszere miatt érdemes fejtegetni a kérdéskört. A filmben a Nagy Öreg mágikus erejű sárból hoz létre mindent, amire szüksége lehet: földet, amin járhat, állatokat, amelyek társaságot szolgáltatnak neki. Míg a legtöbbünk által ismert teremtés főként szavakkal történik, a Nagy Öreg fizikai munkával, gondolattal, tánccal hozza létre szíve vágyát. Mégsem nevezhető legfelső erőnek, fő szellemnek. A Kojot négy lelkében a teremtő is teremtmény, aki bölcsessége és jóindulata ellenére is emberi – nemcsak ábrázolásmódjában. Álmában a tudatalattija megteremti a négylelkű, gonoszra csábító, telhetetlen címszereplőt, ezen kívül a gyarlóság példájaként egyik főszereplőnk haragjában is létrehoz olyat, aminek ténykedése nem illik az idillbe.
Bár a természet összhangja, az állatvilág tisztelete átörökítődik a filmbe is indián hagyományok révén, a legtöbb konfliktusnak mégsem a paradicsomi létélménytől való eltávolodás vágya vagy az ember hataloméhsége a mozgatórugója, hanem a teremtés. Kinek van joga újat létrehozni? Ki ne érzené a teremtés vágyát? Mi a teremtény, és mi a kapcsolata alkotójával? Már az a tény is, hogy ebben a világban a teremtést nem az örök jó, nem a legnagyobb hatalmú és tökéletes erő hajtja végre, más fénybe helyezi a(z eredendő) rosszat, mint ahogyan azt a keresztény kultúrkörben megszokhattuk. Kojot négy lelkében a gonosz nem individuális negatív erő, nem a kígyó, amelyik Évához kúszik, nem a sátán, aki a pusztában kísérti az Isten fiát, inkább hozadék, melléktermék, az ösztön lecsapódása. Igaz, egy szereplőben összpontosul az archetipikus rossz legtöbb ismérve, de ennek ellenére nem végletes karakterekről, könnyen kartotékolható jellemekről beszélünk, hanem egy első nemzedékről, amely szükségletei és a közösség harmóniája közti utat keresi. Mindezek ellenére a nézők a mű adott pontján bibliai és világtörténeti gyorstalpalót kapnak, ami a sztori ok-okozati összefüggéseire támaszkodik.
A film, amely „9 és 99 év közötti gyerekeknek ajánlott” valahogy mégis a felnőttek nevelését igyekszik megcélozni. A látvány, bár ámulatba ejtő és szemet gyönyörködtető, néhol erőszakos. Erre utalhat a 12-es korhatárbesorolás, amely ellentmond a fentebb idézett szlogennek. A vér, a pusztítás ugyanúgy része a történetnek, ahogy a fizika törvényeire fittyet hányó teremtő kreatív munkálkodása.
A Kojot négy lelkében többféle rajzstílus is felbukkan, viszont – ahogy azt a közönségtalálkozón megtudhattuk – Gauder saját stílusában tervezte meg a karaktereket, és a mozgóképen dolgozó csapat igyekezett analóg megoldásoknál maradni. Ez 2023-ban természetesen nem papírt és ceruzát jelent, hanem számítógépmonitort virtuális rajzeszközökkel, de Baumgartner Zsolt leszögezte: próbálták kiszorítani a modern megvalósításokat.
A beszélgetés moderátora, Jakab-Benke Nándor, nem sokkal a fent elhangzottak után megkérdezte az animációs csapat jelenlévő tagjait, hogy munkájukat veszélyben érzik-e a mesterséges intelligencia terjedése miatt. Ismét az animációs rendező vette magához a szót, aki szerint egyelőre nem kell aggódniuk: még mindig arra van igény, hogy egy műben érezni lehessen az individuumot, az embert, mert ez hozza közel az alkotást a befogadóhoz. Ezt akkor is érezte volna a kolozsvári közönség, hogyha nem hangzik el a vetítés után. A Kojot négy lelkének aprólékos grafikáján, üzenetterhes történetén érezhető, hogy valamiféle szerelemprojektről beszélünk, ami csak közelebb hozza a látottakat a nézőkhöz.
Borítókép: Tenkei Péter animátort és Baumgartner Zsolt animációs rendezőt faggatta a vetítés után Jakab-Benke Nándor FOTÓ: FILMTETTFESZT
