Varjú-velő, kutya-száj, egészségügyi rendszer
Vissza

Varjú-velő, kutya-száj, egészségügyi rendszer

Soha nem élt az emberiség ilyen jólétben, mint most. (Átlagosan véve; most tekintsünk el a szárazság sújtotta afrikai területektől, és a mindenhol létező mélyszegénységtől.) A világ nagy részén korábban sosem látott bőség van. Nem a fajfenntartásért, túlélésért folyik a küzdelem, hanem az életminőség minél feljebb tornázása foglalkoztatja a tömegeket.

A világnak azon az olykor terrortámadásokkal „fűszerezett”, de alapvetően mégis békés részén az átlagosnál szerényebb jövedelműek mindennapjaiban is gyakran ilyen döntések sorakoznak: vajon melyik nadrágot vásároljam meg, mit főzzek hétvégén ebédre, milyen programot szervezzünk (nem feltétlenül luxusnyaralásokról van szó, esetleg csak hátizsákos erdőjárásról, moziról) stb. Szerencsére nem az a probléma, hogy egyáltalán lesz-e mit enni (a kommunista országokban ez még 30 évvel ezelőtt is gyakran előfordult), hanem hogy milyen finomsággal kényeztessük egy kicsit a családot, esetleg az, hogy táplálkozzunk egészségesen, netán olyan cifraságok, mint az ilyen-olyan elnevezésű diéták. Nem az okoz gondot, hogy melyik gyerek menjen iskolába, mert kettejüknek csak egy pár cipőjük lenne, hanem arra törekszünk, hogy lehetőleg minél kényelmesebb, strapabíróbb, divatosabb (persze egyben lehetőleg olcsóbb) cipőt vásároljunk mindenkinek, és fejenként van téli bakancsunk, nyári szandálunk, meg legalább egy őszi-tavaszi cipőnk, s még minimum egy sportcipőnk. A jóléti társadalmak egyes nagyobb csoportjain belül (országonként, régiónként, korosztályonként stb.) persze vannak különbségek, de minden korábbinál többet foglalkozunk a lélekkel, a boldogsággal, a jól megélt élettel. Téma, hogy jól érezzük magunkat a munkahelyünkön, hogy szakmailag is kiteljesedhessünk, esetleg önkéntes tevékenységekkel a közösség hasznát is szolgáljuk. Testünket-elménket igyekszünk kényeztetni válogatott szórakozásokkal, a „banális” futástól a konditermeken át a színházig, fesztiválokig, kalandparkokig és szabaduló szobákig szinte végtelen a lehetőségek tárháza. A technológia vívmányai kiszolgálnak, a „háztartási alkalmazottak” szorgosan segítenek: ma már nem mossuk a szennyest a patakban, az automata mosógép már-már alap egy háztartásban, a hűtőszekrényről nem is beszélve. Természetesen mindezeket természetesnek vesszük a 21. században a világnak ezen a részén.

Még valamit természetesnek veszünk, mint ami egy ilyen modern világban járna nekünk: az egészségügyi ellátást. Most nem feltétlenül a furcsa betegségekről beszélek, a rejtelmes tünetek miatt késlekedő diagnózisokról, hanem alapellátásról. Alapellátás szerintem az, hogy ha a beteg náthás, a háziorvos rendelőjében vérvizsgálattal megállapíthassák, melyik antibiotikumra van szüksége, ha egyáltalán szüksége van rá. Alapellátás az is, hogy egy rákgyanús betegnek ne kelljen nyolc hónapot várnia CT-re, MR-re, amikorra esetleg már menthetetlenné válik. Alapellátás, hogy ne a bürokrácia és az értelmezhető szabályok döntsenek emberi életekről. Márpedig ez előfordul nemcsak nálunk (gondoljunk csak arra a két hazai betegre, aki nemrég ilyen okok miatt nem juthatott időben életmentő kezeléshez), de Magyarországon, sőt például akár a jólét csimborasszójának vélt Dániában is.

Most, amikor már ultraszuper számítógépek segítik az életünket, joggal várhatnánk el jóval többet például az egészségügyi kártya rendszertől. Semmiképpen nem azt, hogy beüzemelése első napján (és azóta is rendszeresen) nevetségesen összeomoljon. Azt sem, hogy egy vérvételre 2-3 órát kelljen várni olyan körülmények között, hogy két személy folyamatosan a számítógépen iktatgat, mialatt a laborban két ügyfél közt tétlenül lógatják a lábukat a nővérek, pedig tele a váróterem. Sokkal inkább azt várnánk, hogy többé ne kelljen küldőpapírokat nyomtatgatni, ne kelljen a szakorvosok kibocsátotta betegszabadság-lapot a háziorvossal is lepecsételtetni, sőt receptet se adjanak papíron – hanem minden számítógépen történjen, ott egyszerűen és azonnal követhetővé válják, és ne legyenek olyan érthetetlen szabályok, mint például az, amikor vérvétel után egy órát kell várni - csak úgy -, míg visszaadják az egészségügyi kártyát. Ha csak az állam érdekét nézzük: egy laborvizsgálatra rámegy egy munkanap, és a diagnózisig még hány nap, egy országnyi dolgozó esetében ez évente több százezer munkanap, ami azért már nyomós gazdasági tényezőnek számít. De talán mindez nem véletlen.

Az elsősorban betegségeket kezelő orvostudomány, a mélyrehatóan többnyire csak egy-egy szakterületet ismerő szakorvosoknak bonyolultabb összefüggések kiderítésére már nem elegendő szaktudása, sokszor kénytelenek vagyunk másutt keresni a gyógyulás útjait. Virágoznak a sarlatánok, de akadnak a pelyva közt értékes alternatív gyógymódok is, csak győzzünk felismerni. A száguldó világban megszoktuk a gyors megoldásokat. Bekapunk egy pirulát, máris elmúlik a fájdalom, és futhatunk tovább, mert csak így lehet győzni az iramot, teljesíteni a magunk és társadalom támasztotta elvárásokat – a döcögő egészségügyi ellátás azonban sokszor lassítani kényszerít. Ha sarokba szorítanak, ha nincs más megoldás, ha elegünk van az embertelen-lelketlen rendszerből, és ha a betegségünk lehetővé teszi (egy műtét például nem mindig spórolható meg), akár a természethez is fordulhatunk. Kár, hogy már elvesztettük a tudást. A jólét okosmódszereinek köszönhetően mára elfelejtettük, mire jó a cickafarok és a vérehulló fecskefű, és azt hogyan kéne használni. Hosszú út hozott idáig: míg évszázadokkal ezelőtt még boszorkányság miatt megégették a „fűtudósokat”, ma a tudattalanságunk miatt képtelenek vagyunk önmagunkon segíteni a legegyszerűbb esetekben is. A sok lelkiismeretes orvost is számláló rossz rendszer kiszolgáltatottjai lettünk. Épp ideje beiratkozni egy boszorkányiskolába. Ha valakinek sikerül, szóljon: mondjunk együtt varázsigét a miniszterekre. Shakespeare segít: Kurta kígyó nyelve, farka/Süljön, főljön e habarczba!


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Augusztus 5-ig lehet nevezni a IX. ...
Felix Bănilă a DIICOT új főügyésze
Bűnbakok és lázálmok

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ